A 2008-ban elhunyt El Kazovszkij a XX. század második felének egyik legeredetibb és legjelentősebb magyar képzőművésze volt. Mégis olyan, mintha nem lett volna meg igazán a helye a hazai művészettörténetben.

Művészete nem épült rá hagyományokra, és úgy volt meghatározó szereplője a hetvenes-nyolcvanas évek (ellen)kulturális életének, majd lett kritikusok által elismert, Kossuth-díjjal kitüntetett alkotó, hogy közben végig sok szempontból idegen maradt.

Félő volt, hogy halála után irdatlan, több ezer alkotásból álló életműve szanaszét szóródik majd, magángyűjteményekbe és kis galériák falaira, anélkül hogy megkapnánk az esélyt, még egyszer rácsodálkozhassunk, miért is volt ő annyira zseniális művész. Nagy szerencsénkre nem így lett, hála a Magyar Nemzeti Galéria február közepéig látogatható életmű-kiállításának. Ami simán az év egyik legkiemelkedőbb kulturális dobása lett itthon.

El Kazovszkij sehova nem illése művészetének szervezőelve volt. Örökös helykeresését, önön identitásáért folytatott állandó küzdelmét alkotás közben élte meg. Nem választás volt ez, hanem sors:

A munka nem az én életem, ott valami tőlem független történik általam, az egy csatorna, az nem csak én vagyok.

- mondta erről élete utolsó interjújában. Ami amúgy lenyűgöző olvasnivaló, érdemes rászánni egy húsz percet. Már csak azért is, mert ott hangzik el a címben idézett mondat is, aminél jobban nehezen lehetne egyetlen mondattal összefogni Kazovszkij életművét.

A trükk meg persze az, hogy lehet egyetlen mondattal összefogni ezt az életművet. Az orosz szülőktől származó, Magyarországra csak tizenévesen költöző Kazovszkij élete és művészete mindenféle címkézési kísérlet alól azonnal kiszökik. A szinte összeszedhetetlenül sok forrásból, például az orosz klasszikus irodalomból, a görög-római mitológiából, Francis Bacon műveiből,a kortárs nyugati ellenkultúra vagy a punk alapjaiból építkező életmű borzasztóan szerteágazó képet mutat, amit Kazovszkij vívódó kapkodása, örökös megszólalásigénye tart egyben.

A tökéletesen uralt skizofrénia, mondta az említett interjúban saját életéről, és a nemzeti galéria tucatnyi termét elfoglaló kiállítás épp ezt az uralási kísérletet mutatja meg. Legerősebben talán akkor érthető meg mindez, amikor Kazovszkij saját nemiségével szemben felmerülő kételyeit önti művekbe. Számára idegen női testbe született, identitása fiatal korától kezdve egy homoszexuális férfié volt.

A kiállításon ráadásul húztak egy olyat is, ami tényleg ritkán fordul elő magyar életmű-kiállításoknál: sikerült kölcsönkapniuk az El Kazovszkij művészetére hatalmas hatással bíró Francis Bacon egyik triptichonjának egy szárnyát Londonból. Így most az ír zseni egy festménye is megcsodálható a nemzeti galériában.

A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítás február 14-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában. Érdemes elmenni rá, mert ennél jobb esélyünk sosem lesz, hogy ilyen közel kerüljünk egy zseniális művész kiismerhetetlen életművéhez.