- Kiket?
- Az evenkiket!

Egy szibériai rénszarvascsordára gyűjt pénzt Török Zoltán világhírű magyar természetfilmes.

Az evenkik az oroszországi Szibériában élő egyik utolsó olyan népcsoport, amelynek egyes tagjai még követik őseik életmódját, és az év egy részét, vagy az egészet a zord tajga fenyveseiben töltik. Ehhez az életmódhoz pedig elengedhetetlen a rénszarvas.

Az evenkik ugyanis különös kapcsolatban állnak a rénekkel: alapvetően nem megeszik őket, bár ez is előfordul, hanem mint a nomád lovasnépek, lovagolnak, azaz rénegelnek rajtuk. Ott, ahol a modern ember még kedvező időjárás esetén is csupán helikopterrel tud biztonsággal közlekedni, a rénszarvas az egyetlen megbízható közlekedési eszköz, de sokkal több annál: az evenki kultúra alapja.

Vlagyimir, az evenki nagypapa

Török Zoltán (Vidrasors, Vad Magyarország I., A mérges folyó, stb.) több mint tíz évvel ezelőtt, 2005 környékén kezdett érdeklődni az evenkik után, miután már több alkalommal forgatott északi helyszíneken (A jávorszarvas és az ember, A rénszarvas harmóniája, Grönland), és szívébe zárta Szibériát.

Valamennyire ismerte az evenkik történetét, ezért kitalálta – egy budapesti íróasztal biztonságában –, hogy egy evenki család és egy farkascsorda életéről forgat filmet – azon belül is a felnőttéválásról: hogyan válik érett felnőtté, és tanul meg a rénszarvasokkal együtt élni és dolgozni egy fiatal evenki, illetve hogyan válik a szarvascsordát követő farkasfalka kis farkasából vadászni és családot alapítani képest felnőtt állat.

Az ötlet felkeltette az érdeklődését a világ egyik legnagyobb természetfilmgyártó cégének, az új-zélandi NHNZ-nak, így Török októberben elutazott Szibériába, hogy a történetéhez megkeresse a szereplőket: olyan evenki családot, amelyik még őrzi az ősi életmódot. A többségük ugyanis mára ugyanazt az utat járta be, mint a kalandozó magyarok: tévét néznek a szovjet időkben Szibériába telepített városok valamelyikében.

Ez olyannyira így van, hogy amikor Török Szentpétervár és Krasznojarszk érintésével Turába, Evenkia fővárosába érkezett, így emlékezett vissza az Ongón annak idején megjelent útleírásban:

„Október közepe volt, már -20 alá is leakadt a hőmérő és bejárva a környéket, sok-sok emberrel beszélve egy hét után kiderült, hogy a sztori egyszerűen nem létezik. Az evenkik hülyék lennének rénszarvast tenyészteni, mikor számítógépen is lehet dolgozni a jó meleg irodában. És pont ez volt a helyzet. Evenki srácok grasszáltak az utcákon mp3-as lejátszóval és mobillal. A világ itt is megváltozott.”

Pletykák ugyan éltek még a nomádokról, de a városban nem talált senkit, aki biztosat tudott volna róluk, így hazatért. Közben viszont egyre nagyobb érdeklődés övezte a filmtervet, így amint kicsit melegedni kezdett az idő, és nem -50 fokot mutattak a hőmérők, 2006 márciusában Török újra nekiindult, és ezúttal szerencséje volt.

Ismét elérte Turát, és innen indult tovább Ekondába egy evenki faluba – helikopterrel. Annyira plasztikus a leírás, hogy átadom a szót:

„Az út egy kicsit szürreálisnak indult ugyanis alig fértünk be, mert egy koporsó és utasa foglalta el a hely nagy részét az MI8-as helikopterben. Felszálláskor sajnos kicsit rádőltem, ami a körben ülő utastársak, zömmel evenki nénikék, erős rosszallását váltotta ki. Vissza is préselődtem egy evenki bácsi mellé a kajütablakszerű nyílás mellé együtt bámulva vele az elsuhanó tájat (hó, erdő, hó, erdő). És ekkor váratlan fordulat történt! Elkezdtem a a kedves öregemberrel beszélgetni, ő forszírozta az üvöltő ezer decibelben. Nekem eszembe nem jutott volna a gyér orosz tudásommal ordibálóversenyt játszani egy helikopterben.

Ám mire leszálltunk, berekedtem ugyan, de repesni tudtam volna az örömtől!”

Így, teljesen véletlenül hozta össze a sors 2006-ban Törököt Vlagyimirrel, az evenki nagypapával, aki - modernizálódás ide, internet amoda – szívósan kitart a rénszarvasolás hagyományai mellett, és nagyon szeretné, ha gyerekei és unokái is megismerjék a régiek tudását.

Nyilván az olvasó is kitalálta, hogy valami komoly bökkenő történhetett, hiszen azóta eltelt 11 év, és még nemhogy nem mutatták be a mozik Török evenkikről szóló filmjét, de még csak rénszarvasok sincsenek.

Bizony, az élet egyáltalán nem könnyű arrafelé, álljon itt példaként az 1941-es alapítású Ekondába látogató első külföldi története:

„Én voltam a valaha ott járt második külföldi. Előttem egy kanadai vetődött arra, biciklivel. De nem jutott túl a falu határán, mert nincs is út. Az evenkik azóta ezt mesélik, mint fő attrakciót Ekonda történetében. 15 éve volt.”

Török végül Vlagyimirrel oldalán eljutott a rénszarvasokkal élő családhoz:

„Egyből a szívembe zártam őket, a gyerekeket Misát ás Mását, a szülőket, Ivánt és Marinát és a fiatal Románt, Marina testvérét. Összesen egy hetet töltöttem velük. Kint laktam az erdőben az ő sátraikban (sima orosz, katonai). Belül ugyan volt tűz, de az csak főzésre, fűtés az luxus. Menü: rénszarvas leves, majd főtt rénhús, desszert: sült rénszarvas vér. Tuti kaja. Nekem bejött. Nappal napsütés, -15 éjjel kb. -40 Celsius.”

A sors közbeszól

A rendező ezalatt az idő alatt el tudott készíteni egy filmelőzetest, ami alapján az immár amerikai, a Fox stúdió tulajdonába került NHNZ megfinanszírozta a nagy filmet. A forgatás 2006 nyarán kezdődött a semmi közepén félmillió dolláros felszereléssel a szervező-tolmács Igor és egy finn filmes, Janne társaságában.

„A következő röhögés Vlagyimiré volt, amikor meglátta a cuccunkat, mind a 300 kilogramnyit Turában, ahova izgatottan elénk jött. Fejben már akkor kiszámolta a szükséges rénszarvasok számát, lefogadom.”

Csakhogy hiába volt május, a hatalmas jégtorlaszok miatt Ekondából nem lehetett elindulni. Frusztráló, egyhetes várakozás vette kezdetét.

„Jannével épp a folyó mellett sétáltunk, amikor váratlanul megmozdult az egész. Ilyet még nem láttam! Eszméletlen volt. A hangja is, meg ahogy az esti fényben torlódnak a táblák. Lefilmeztük, az egész nem tartott tovább egy-két óránál! És a jég, huss, eltűnt, csak úgy a rossz idő. Mintha bekapcsolták volna a fűtést, másnap hirtelen 20 fok felett lett a hőmérséklet.”

A film innentől kezdve forgott, jóllehet minden hétre jutott egy eleinte megoldhatatlan tűnő kaland. Többek között a helyszínen derült ki, hogy a hangfelvételeket készítő Anna, Török barátnője, terhes. Anna heteken át utazott Törökék után egyedül Szibériában, és mire végül megérkezett, ezzel az örömhírrel fogadta a rendezőt. Kaja ugyan volt, de nem úgy, ahogy a városban lenni szokott:

„A nagy meleg miatt nem lehetett már húst tárolni, így nomád barátaink áttértek a hal menüre, és azt ettük, amit sikerült megfogni reggel. Kárászt. Két hétig. Főve. CSAK kárászt. Nem tudjátok elképzelni milyen volt. És én hülye még Ekondában vettem konzerveket... izé, olajos halat. No komment. ”

Ekkor ütött be a krach: a Fox váratlanul lefújta a filmforgatást, az új-zélándi leánycég pedig kénytelen volt visszahívni Törököt, aki akkorra már a film jó részét leforgatta.

„Nem értettem, főleg, hogy egy tonna pénzt elköltöttek már az új-zélandiak erre. De kiderült, hogy közben az amcsik meggondolták magukat. Szegény új-zélandiak sem értették, mert megbíztak saját anyacégükben és nem volt szerződésük. Buktak egy csomó lóvét, én meg egy szép filmet.”

Török a következő években is dolgozott, számos filmet készített, de folyton eszébe jutott Szibéria és Vlagyimir, akinek megígérte, hogy filmet készít róluk. Láttak már Discovery Channelt, és annak idején büszkén magyarázták Töröknek, hogy ők sokkal jobb vadászok, mint a namíbiai nomádok. Vlagyimir nagypapa pedig eltökélt volt az evenki hagyományok ápolásában, bemutatásában.

„Aztán, ugye, ment az életem, mint mindenkinek, de sokszor eszembe jutott az öreg meg a család Szibériában. Születtek gyerekeim, csináltam a filmeket. Megcsináltam a Vad Magyarországot, el voltam Floridában 2,5 évet a National Geographicnak, azután két év sarkvidék a lemmingekkel, de ez a sztori mindig ott motoszkált... megígértem neki... -37 fokban egy téli estén”

- mesélte Török a 444-nek.

Van egy bökkenő, a vodka

Az elmúlt 11 évben bár sokszor gondolt az Udigir családra, mindössze kétszer hallott felőlük. Egyszer teljesen véletlenül ráakadt egy szibériai orosz utazó, Naumov 30-as években készült képeire, amin evenkik rénegelnek. Az Udigir család volt.

A következő találkozás már az internetnek volt köszönhető. Török beleakadt 2015-ben egy amerikai lány Instagram-profiljába, amelyen ismerős tájat, ismerős arcokat fedezett fel (Az ő videófelvételeik és képeik az evenki mindennapokról itt).

Átadom a szót Töröknek:

„...mondtam magamban ismerem ezt a helyet, pont arra van, amerre jártam. Kiderült – és ezt figyeld – a tesója, egy fiatal amerikai srác beleszeretett az evenki kultúrába és ott ragadt Evenkiában 9 évig(!). Sokat élt együtt a főhősőm, Vlagyimir, a nagypapa vejével. Vlagyimir még életben van! Mert persze felvettem velük (Rachellel és Jordannel) a kapcsolatot, és mondták, Vlagyimir sokat beszélt rólam.

Eléggé megdobbant a szívem, amikor képet is küldtek róla.És üzent is, hogy menjek, csináljuk meg a filmet.”

Egy bökkenő volt csak, a vodka. Ahogy az egész világon, úgy Szibériában is megindult a nomád kultúrák eróziója. A kemény, vadonban töltött élet helyett sokan inkább a városba mennek, ahol azonban legtöbbjük szakképzettség híján, a munkanélküliségbe és az ivásba menekülve teljesen elvesztik kultúrájukat. De nem tett jó a rénszarvasállománynak, hogy két éve iszonyatos erdőtűzek pusztítottak arrafelé.

Az öreg Vlagyimir egy olyan családdal élt ekkor, akik elitták a rénszarvascsordát, amit az időközben megvakult nagypapa nem tudott megakadályozni. Vlagyimirnak 11 gyereke van, de közülük sok meghalt. Végül egy másik lányának a családjával költözött aztán össze, már amennyiben ez kifejezés a vadonban való vándorló életmódra is alkalmazható, mindenesetre visszatért a remény.

Vlagyimir nem adja fel

„Öt éve egy lányával él, akinek a családja ezerrel nyomja az evenki hagyományokat, amikben megmaradásuk zálogát látják. Úgy értem fizikailag is, mert az alternatíva a talajvesztettség és a vodka és depresszió a faluban - ismerős történet évszázadok óta.

Szóval ők az erdőben élnek a lehető legtöbbet és nincs vodka. De itt ne most valami romantikus hagymázas képet képzelj magad elé. Ezek az emberek brutálisan tisztában vannak a modern világgal – anno Tony Blair politikájáról beszélgettem az öreggel –, ezért erdei iskolát is szerveztek a kicsiknek.”

A rénszarvasok az evenki kultúrában mindennek az alapját képezik: természetesen fogyasztják is őket, de főként közlekedési eszközök, az irhájukból ruha, sátorponyva készül. Vlagyimirék jelenleg is rénszarvasokkal foglalkoznak, csakhogy azok nem az övéik, bértartásba kapták őket. Ahhoz, hogy önellátóak legyenek, szükségük van saját állatra, ahhoz viszont pénz kell.

„Ők ugyanis nem a húsáért tenyésztik az állatot, hanem lovagolnak, azaz «rénegelnek» rajta, amolyan közlekedési eszköz a tajgában. És nagyon nagyon szoros az ember-állat közti kapcsolat. De most nincs saját rénjük, a fenti okok miatt, és ekkor határoztuk el az amerikai sráccal, hogy gyűjtünk nekik. Fontos, hogy ez az ötlet tőlük, az evenkiktől jött, mert nem tudsz segíteni olyanoknak, akik nem akarják.”

Szóval Török Zoltán és az amerikai Jordan kitalálták, hogy pénzgyűjtő kampányt indítanak az Indiegogón, ami már egy ideje megy, és a csorda felére már összegyűlt a pénz. Az evenkik egyébként nem tudják, hogy két nyugati szövetségesük miben mesterkedik.

Nagy meglepetés lesz, ha összegyűlik a pénz.

Ha szeretnél segíteni, a projekt Indiegogo oldalán tudsz csatlakozni a kezdeményezéshez, és pénzzel beszállni.

Egyelőre 7 rénszarvasra van meg a pénz, a családnak 20 állatra lenne szüksége, tehát hiányzik még 13. Egy rén helyi ára 35 ezer rubel, 600 dollár, körülbelül 155 ezer forint.

A rénszarvasokat az evenkikkel 9 évet együtt élő Jordannel intéznék Törökék. Állami gazdaságból, illetve olyan gazdáktól vásárolnák fel őket, akik szabadulni akarnak tőlük. Ha minden jól megy, megvan a pénz, akkor 2018 tavaszán utaznának ki, hogy az állatokat megvásárolják, és minderről Török filmet is készítene. Erre már nyert támogatást az MTVA Mecenatúra programjából, 7 millió forintot. Már csak a csorda hiányzik.

Még egyszer, a „rénszarvasra gyűjtök” kampányoldal itt érhető el.

A címlapkép és cím felett kép Rachel Jones fotója.