Látványosan túlvagyunk már azon, hogy ezt finoman csak globális felmelegedésnek hívjuk

2018 december 30., 07:30

„Egyre jobban felforrósodik a bolygónk. És ez már nem is nagyon lesz jobb. Amit finoman csak globális felmelegedésnek hívunk, az a dinoszauruszok kihalásához hasonló, tömeges kihalási eseményhez vezetett. Ez épp zajlik körülöttünk. És egyre valószínűbb, hogy az emberiség sem fogja túlélni ezt a kataklizmát”

– kezdte Sarkadi Zsolt a „Túlvagyunk már azon, hogy ezt finoman csak globális felmelegedésnek hívjuk” című cikkét nyáron.

Az ENSZ égisze alatt működő Meteorológiai Világszervezet december elején publikált jelentése szerint

2018 a negyedik legmelegebb év lehet a Földön a rendszeres időjárási mérések kezdete óta.

Az adatok szerint a 19. század közepe óta az elmúlt négy évben mérték a négy legmagasabb éves átlaghőmérsékletet.

Az eddigi 20 legforróbb évet az elmúlt 22 évben mérték.

Előrejelzésük szerint 75-80 százalék az esély rá, hogy a következő három hónapban visszatér az El Nino légköri jelenség. A Csendes-óceán Egyenlítőhöz közeli területeinek erős felmelegedésével járó éghajlati jelenség a világ számos területén erőteljesen befolyásolja az időjárást, szerepet játszik a heves esőzések, áradások és aszályok kialakulásában, hatással van a globális átlaghőmérsékletre is. Az El Nino okozza többek közt az Ausztráliát, Indonéziát, a Fülöp-szigeteket, Malajziát és a Csendes-óceán középső részén fekvő szigeteket sújtó forró és száraz időjárást, és közrejátszik az enyhe telek kialakulásához Északnyugat-Kanadában és Alaszkában. Az El Nino hatására csökken az erdők szén-dioxid-elnyelő képessége is.

Cars commute along a road on a polluted day in Nanjing, Jiangsu province on August 6, 2018. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
photo_camera Szmog a kínai Jiangsu tartomány fővárosában, Nankingben. Fotó: JOHANNES EISELE/AFP
Residents ride on a makeshift boat to cross stagnant floodwaters in the Artex Compound in Manila on July 6, 2018. - Health officials have said that the surge in leptospirosis cases can be attributed to seasonal flooding due to continuous rains in recent weeks. Leptospirosis is a bacterial infection that can cause bleeding of the lungs, meningitis and kidney failure. (Photo by NOEL CELIS / AFP)
photo_camera Csónakkal közlekedők Fülöp-szigetek fővárosának elöntött, Artex Compound nevű negyedében. Fotó: NOEL CELIS/AFP
A man wades through a flooded road at a village in Sanamxai, Attapeu province, on July 26, 2018. - Rescuers battled fresh rains on July 26 to reach scores of people still missing after a dam collapse in southern Laos that unleashed a torrent of water, washing away whole villages and killing at least 26 people. (Photo by NHAC NGUYEN / AFP)
photo_camera Huszonhat ember halálát okozta a júliusi áradás Laoszban. Fotó: NHAC NGUYEN/AFP
People gather in a wave pool at the Caribbean Bay water park in Yongin, outside Seoul on August 6, 2018. (Photo by Ed JONES / AFP)
photo_camera Az augusztusi forróságban strandolók az egyik szöuli víziparkban. Fotó: ED JONES/AFP
An Indian labourer rides a bike through agricultural land to work in the fields during a cold foggy morning in Kolkata on January 21, 2018. (Photo by Dibyangshu SARKAR / AFP)
photo_camera Szmoggal vegyített köd, köddel vegyített szmog Kalkutta felé. Fotó: DIBYANGSHU SARKAR/AFP
A picture taken on October 29, 2018 shows the flooded St. Mark's Square during a high-water (Acqua Alta) alert in Venice. - The flooding, caused by a convergence of high tides and a strong Sirocco wind, reached around 150 centimetres on October 29. (Photo by MIGUEL MEDINA / AFP)
photo_camera Víz alatt a velencei Szent Márk tér ősszel. Fotó: MIGUEL MEDINA/AFP
Rain begins to fall as the outer bands of Hurricane Florence make landfall in Myrtle Beach, South Carolina on September 13, 2018. - Hurricane Florence edged closer to the east coast of the Hurricane Florence edged closer to the east coast of the US Thursday, with tropical-force winds and rain already lashing barrier islands just off the North Carolina mainland. The huge storm weakened to a Category 2 hurricane overnight, but forecasters warned that it still packed a dangerous punch, 110 mile-an-hour (175 kph) winds and torrential rains. (Photo by Alex Edelman / AFP)
photo_camera Közel kétszáz kilométeres óránkénti sebességgel érkezett meg a Florence hurrikán Dél-Karolina partjaihoz szeptember 13-án. Fotó: ALEX EDELMAN/AFP
A waste picker, who are known as 'catadores de lixo' (garbage collector in Portuguese), searches for recyclable materials at Brasilia's garbage dump Lixao da Estrutural, considered as the largest in Latin America, on January 19, 2018. (Photo by Sergio LIMA / AFP)
photo_camera Guberáló Brazília legnagyobb szeméttelepén. Fotó: SERGIO LIMA/AFP
A chunck of ice falls from the Perito Moreno Glacier, at Los Glaciares National Park, near El Calafate in the Argentine province of Santa Cruz, on March 10, 2018. - An arch of ice formed at the tip of the Perito Moreno, between the glacier and the shore of Argentino lake, started collapsing into the water on Saturday, a natural display that happens just once every several years. Such arches form roughly every two to four years, when the glacier forms a dam of ice that cuts off the flow of water around it into the lake -- until the water breaks through, opening up a steadily wider tunnel that eventually becomes a narrow arch... and then collapses. (Photo by Walter Diaz / AFP)
photo_camera Leszakadó gleccser az argentin Los Glaciares Nemzeti Parkban. Fotó: WALTER DIAZ/AFP
Pakistani children walk past a rubbish dump filled with plastic items in a residential area in Karachi on May 9, 2018. (Photo by ASIF HASSAN / AFP)
photo_camera Pakisztáni gyerekek egy műanyagot gyűjtő szeméttelepen Karacsi mellett. Fotó: ASIF HASSAN/AFP
A photo taken on June 4, 2018 in Nice, southern France shows clouds above Marina Baie des Anges after a storm. (Photo by VALERY HACHE / AFP)
photo_camera Tomboló vihar Nizza mellett. Fotó: VALERY HACHE/AFP
View of the damaged caused by Hurricane Michael in Mexico Beach, Florida, on October 13, 2018, in Mexico Beach, Florida, three days after Hurricane Michael hit the area. - Since Hurricane Michael roared through on October 10, a wide swath of Florida's northwest coast has been without telephone or Internet service, adding to the daunting challenges facing residents, loved ones trying to reach them, and the work crews struggling to bring them relief. A bridge was washed out between Mexico Beach and Port St. Joe to the southeast, making it impossible to get there via coastal roads (Photo by HECTOR RETAMAL / AFP)
photo_camera Romba dőlt házak a Michael hurrikán elvonulása után Mexico Beachen, Floridában. Fotó: HECTOR RETAMAL/AFP
An aerial view taken on October 15, 2018 shows flooded field near village of Villemoustaussou, near Carcassone, southern France. - Thirteen people have died after severe storms caused flash flooding across wide stretches of southwest France overnight, sweeping away vehicles and swamping homes, the interior ministry's rescue service said. (Photo by SYLVAIN THOMAS / AFP)
photo_camera Víz alatt lévő terület a franciaországi Villemoustaussou falu mellett. Fotó: SYLVAIN THOMAS/AFP
An aerial view taken on October 15, 2018 shows flooded field near village of Villemoustaussou, near Carcassone, southern France. - Thirteen people have died after severe storms caused flash flooding across wide stretches of southwest France overnight, sweeping away vehicles and swamping homes, the interior ministry's rescue service said. (Photo by SYLVAIN THOMAS / AFP)
photo_camera Fotó: SYLVAIN THOMAS/AFP
Damaged traffic boards and telecommunication relay poles are seen after they were brought down by strong winds caused by typhoon Jebi in Osaka on September 4, 2018. - The strongest typhoon to hit Japan in 25 years made landfall on September 4, the country's weather agency said, bringing violent winds and heavy rainfall that prompted evacuation warnings. (Photo by JIJI PRESS / JIJI PRESS / AFP) / Japan OUT
photo_camera Az elmúlt negyedszázad legerősebb tájfunja csapott le idén Oszakára. Fotó: JIJI PRESS/AFP
photo_camera Fotó: MARTIN BUREAU/AFP
A car sits in water after the area was devastated by flooding and landslides in Mabi, Okayama prefecture on July 10, 2018. - Rescue workers carried out house-to-house searches on July 10 in the increasingly unlikely hope of finding survivors after days of deadly floods and landslides that have claimed 141 lives in one of Japan's worst weather-related disasters for decades. (Photo by Martin BUREAU / AFP)
photo_camera Elárasztott utcák az Okajama prefektúrában fekvő Mabi városában. Idén 141 halálos áldozatot követeltek a természeti katasztrófák Japánban. Fotó: MARTIN BUREAU/AFP
Kaliforniában az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb erdőtűz-sorozata pusztított. Nyártól szinte ősz végéig újabb és újabb tüzek lobbantak fel a szárazság sújtotta államban. Itt Lake Elsinore település két lakója, Ziggy Torok és Starla Affatati nézi végig otthonunk pusztulását augusztus 9-én.
photo_camera Kaliforniában az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb erdőtűz-sorozata pusztított. Nyártól szinte ősz végéig újabb és újabb tüzek lobbantak fel a szárazság sújtotta államban. Itt Lake Elsinore település két lakója, Ziggy Torok és Starla Affatati nézi végig otthonunk pusztulását augusztus 9-én. Fotó: ROBYN BECK/AFP
The remains of a luxury home stand amid burnt out tree trunks in the beachside community of Point Dume in Malibu, California, on November 11, 2018, as the battle to control the Woolsey Fire continues. - Near Los Angeles, where the "Woolsey Fire" is threatening mansions and mobile homes alike in the coastal celebrity redoubt of Malibu, the death toll has been limited to two victims found in a vehicle on a private driveway. (Photo by Frederic J. BROWN / AFP)
photo_camera Egy luxusvilla maradványai a malibui óceánparton, Kaliforniában, november 11-én. Los Angeles körzetében sem sikerült távol tartani az erdőtüzeket a lakott területektől. Elpusztult néhány a világ legdrágább lakóingatlanai között számontartott parti villákból. Hollywoodi sztárok, milliárdosok házai égtek porrá. A hatalmas tűznek mindössze két halálos áldozata volt. Fotó: FREDERIC J. BROWN/AFP
A Jack In The Box fast food restaurant burns as the Camp fire tears through Paradise, north of Sacramento, California on November 08, 2018. - More than one hundred homes, a hospital, a Safeway store and scores of other structures have burned in the area and the fire shows no signs of slowing. (Photo by Josh Edelson / AFP)
photo_camera A Jack In The Box gyorsétterem lángol november nyolcadikán, Sacramento egyik északi elővárosában. Ebben a kaliforniai körzetben több száz ingatlan semmisült meg. Fotó: JOSH EDELSON/AFP
Men stand on a beached whale found dead in Rosarito, Baja California State, Mexico, on May 21, 2018. (Photo by GUILLERMO ARIAS / AFP)
photo_camera Halott bálnán szelfizők Rosarito partjainál, Mexikóban. Fotó: GUILLERMO ARIAS/AFP
A Sudanese man from Dinka tribe stands in the early morning at their cattle camp in Mingkaman, Lakes State, South Sudan, on March 3, 2018. - During South Sudan’s dry season between December and May, pastoralists from the highlands move to the lowlands and close to the Nile, where they set up big cattle camps to make sure their animals are close to grazing land. (Photo by Stefanie GLINSKI / AFP)
photo_camera A szárazsággal küzdő szudáni pásztorok lesoványodott állataikkal, Mingkaman mellett. Fotó: STEFANIE GLINSKI/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.