Milliók ünnepelték az USA-ban rabszolgaság eltörlésének 155. évfordulóját

2020 június 20., 09:58

Feszült, de reményteli – körülbelül így jellemezte több amerikai lap a pénteki „Juneteenth” ünnepet, a rabszolgaság megszüntetésének 155. évfordulóját. 1865 június 19-én hirdették ki a texasi Galvestonban a rabszolgaság teljes felszámolását az Egyesült Államokban, egész pontosan az unionista hadsereg ekkora tudta kikényszeríteni Abraham Lincoln elnök két és fél évvel korábbi határozatát az utolsó ellenálló texasi ültetvényesekkel szemben.

Az évfordulót a kezdetektől ünnepelték a fekete közösségekben, de hivatalos ünneppé csak a huszadik század hetvenes éveiben vált, ekkor Texas állam iktatta törvénybe. (Végül csak 1980-tól vált törvényerejűvé.) A szövetségi törvényhozás csak 1996-ban ismerte el az ünnepet, aztán a szentáus elé is került, de mai napig sem sikerült teljes jogú nemzeti üneppé nyilvánítani, bár két állam kormányzója (Virginiájé és New Yorké) is fizetett ünnepnappá tette az állami alkalmazottak számára, illetve több cég és intézmény (a Twitter, az Apple, a Google, az NFL, a Nike, a Harvard Egyetem és így tovább) is fizetett ünnepnapként kezeli.

A 2020-as egészen biztosan az eddigi legnagyobb Juneteenth (mozaikszó a június és a 19-e összevonásával) ünnep, szinte minden amerikai városban több ezres megmozdulás volt. A George Floyd-gyilkosságot követő országos zavargási hullám után csöndesen és békésen demonstráltak a résztvevők.

Ezrek gyűltek össze a Los Angeles-i városháza előtt.
photo_camera Ezrek gyűltek össze a Los Angeles-i városháza előtt. Fotó: VALERIE MACON/AFP
Ciera Foster filmsztár, modell, volt kosárlabdázó, polgárjogi aktivista beszél Los Angelesben.
photo_camera Ciera Foster filmsztár, modell, volt kosárlabdázó, polgárjogi aktivista beszél Los Angelesben. Fotó: VALERIE MACON/AFP
Los Angeles.
photo_camera Los Angeles. Fotó: VALERIE MACON/AFP
Szintén Los Angeles.
photo_camera Szintén Los Angeles. Fotó: VALERIE MACON/AFP
photo_camera Atlantában (Georgia) volt az egyik legnagyobb megmozdulás. Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP
photo_camera Captain America BLM-pajzzsal, letérdelve demomstrál George Floyd halálára utalva.
Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP
Atlantában elég feszült volt a hangulat, de komolyabb atrocitásról nem érkezett hír. A georgiai nagyvárosban műlt péneteken egy fehér rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete férfit, Rayshard Brooksot, akit azért igazoltattak, mert az autójában aludt.
photo_camera Atlantában elég feszült volt a hangulat, de komolyabb atrocitásról nem érkezett hír. A georgiai nagyvárosban műlt péneteken egy fehér rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete férfit, Rayshard Brooksot, akit azért igazoltattak, mert az autójában aludt. Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.