"Ma nincs ünneplés" - sajátos hangulatban telt Ukrajna nemzeti ünnepe napra pontosan fél évvel a háború kitörése után

augusztus 24., szerda 18:12

Harmincegy évvel ezelőtt az ukrán parlament megszavazta, hogy az ország kilépjen a Szovjetunióból, és elszakadjon Moszkva irányítása alól. Ez volt az első sikeres kísérlet két korábbi kudarc után. Amikor 1991-ben kikiáltották a függetlenséget, nem volt vérontás. Ukrajna akkori KGB-főnökhelyettese, Jevhen Marcsuk később interjúkban azt mondta, hogy a moszkvai központi parancsnokság megpróbálta meghiúsítani a folyamatot, mivel azt sértésnek tekintette.

Az ukrán lobogó az Anyaföld emlékműve fölött Kijevben. Fotó: DIMITAR DILKOFF/AFP

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az Instagramon azt írta, hogy Ukrajna a függetlenségi háború alatt a függetlenség napját ünnepli, és reméli, hogy egy nap az ukránok is gratulálhatnak majd egymásnak a győzelem napján. "Február 24-én hajnali négy órakor egy új nemzet jelent meg a világban. Nem született, hanem újjászületett. Egy nemzet, amely nem sírt, nem sikoltozott és nem ijedt meg. Egy olyan, amely nem menekült. Nem adta fel. És nem felejtett" - mondta.

Volodimir Zelenszkij a Függetlenség terén tartotta meg ünnepi beszédét. Kijevben orosz rakétacsapásoktól tartva lefújták a tömegrendezvényeket. Fotó: UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SER/via REUTERS

Ígéretet tett arra, hogy addig harcol, amíg Ukrajna vissza nem foglalja az elcsatolt Krímet és a megszállt területeket keleten. "Mi jelenti számunkra a háború végét? Mi azt szoktuk mondani, hogy béke. Most azt mondjuk, győzelem".

Ivan Dorn, az ukrán énekessztár, aki a háború kirobbanásakor családjával épp külföldön tartózkodott, azóta pedig folyamatosan jótékonysági akciókat szervez, a Függetlenség napján a Neszkorena című dal feldolgozásával állt elő. A klippet, mint azt a szemfülesebb olvasók talán ki is szúrták, Magyarországon, a Káli-medencében forgatta.

Kijev utcái messze nem olyanok, mint hat hónappal ezelőtt, amikor ezrek menekültek pánikszerűen, és a legtöbb sarkon katonai ellenőrzőpontok álltak. A közelgő halál nagyon is valós érzése - amely a lakosságot nagyszabású, önkéntes ellenállásra késztette - a déli és keleti frontvonalakon kívül már alábbhagyott.

Az ukrán nemzeti ünnep előtt Kijev főutcáján, a Hrescsatyikon szétlőtt orosz harcjárművek roncsait állították ki. Fotó: GLEB GARANICH/REUTERS

A fővárosban a legtöbb étterem és üzlet fokozatosan újra kinyitott. De akárcsak Kijev fákkal szegélyezett utcái, a normálishoz közelítő élet sem ellensúlyozza a sok ukrán által átélt belső fájdalmat, amit a visszafogott ünnepnap még inkább felszínre hozott. "Miközben most önökhöz beszélek, libabőrös vagyok. Ismerőseim, még a keresztfiam is a fronton harcol. Ma nincs ünneplés. El sem hiszem, hogy ez történik" - mondta Jana Paszicsnyikk, Ukrajna egyik nemzeti kórusának énekese.

A Függetlenség napját megelőző napon, augusztus 23-án ünneplik az ukrán nemzeti lobogó napját. A díszőrség aznap gigantikus ukrán lobogót vont fel Lviv városában. Fotó: YURIY DYACHYSHYN/AFP

"Folyamatosan aggódom és imádkozom, hogy az égboltunk kék maradjon, és megértem, hogy az emberek az életüket adják ezért" - mondta Paszicsnyik. "Jelenleg jól érzem magam. A szirénázásnak vége. De mindenki arra vár, hogy történjen valami, és nem tudjuk, mi lesz az".

A nemzeti ünnepen a honvédő háborúban elesett hősi halottak sírjai is zászlóba borultak. Fotó: YURIY DYACHYSHYN/AFP

"Szerintem ez az egész egy geopolitikai játék, és nem hiszem, hogy Ukrajnának esélye van a győzelemre" - mondta Alla, egy 40 éves buddhista tanárnő Kijev központjában egy padon ülve. "Ha lenne egy családod, és jönne egy masszív fickó, kitennéd őket, hogy lemészárolják őket? Ez az egész nagyon szomorú."

Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán Ukrajnába látogatott, ahol az aznap felavatott Hősiesség útján az ő nevét is belegravírozták egy emléktáblába. Fotó: GENYA SAVILOV/AFP

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki az orosz invázió óta harmadszor látogatott az országba, arra sürgette a nemzetközi közösséget, hogy "tartsa az irányt" Ukrajna támogatásában. Azt is mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy Ukrajna "meg tudja és meg is fogja nyerni a háborút". (Via The Guardian 1, 2)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt