Ha ezek a német fiatalok nem lennének, senki sem hozná rendbe a munkaszolgálatosok sírjait a Kozma utcai zsidó temetőben

Péntek reggel 9-re érünk ki a Kozma utcai izraelita temetőbe, a portán érdeklődünk, merre vannak a munkaszolgálatosok sírjai. Az ott ülő nő a kérdés hallatán először mintha kétségbeesne, de amikor pontosítjuk, hogy a táborozókat és Vera nénit keressük, rögtön tudja, miről beszélünk. Egy térképen megjelöli a parcellát, de hozzáteszi, szerinte azt figyeljük, hol vannak sokan.

Már az sem mindennapi, hogy temetőt választanak egy tábor helyszínének, céljának pedig a munkaszolgálatosok sírjainak rendbe rakását. De ezt a tábort a résztvevők teszik igazán különlegessé, akik zömmel Németországból és más európai (meg nem európai) országokból érkeztek Magyarországra. Nem elhanyagolható, hogy szinte kivétel nélkül húszas éveikben járó fiatalok.

Amikor odaérünk a bejárattól nem túl messze lévő sírokhoz, Vera néni, a csoport vezetője, aki úgy hivatkozik magára, hogy ő a „keresztmama”, rögtön kullancsriasztó sprét nyom a kezünkbe, mert azt mondja, a borostyánnal borított sírkövek és a terebélyes lombok között rengeteg van belőlük.

A 25 tagú csoport fél 9-kor megkezdte a munkát, a fiatalok törökülésben ülnek a sírtáblák közötti keskeny folyosón, és néma csendben festik újra a köveken található neveket. Van, aki a sírokra ránőtt borostyánt és ágakat vágja le, mások kefével tisztítják a köveket a mohától. Hőség ezen a napon nincs, de a sírok egyébként is egy ligetes rész alatt kaptak helyet, így csak egy-egy foltban szűrődik át a napfény.

„A nagynéném rám ordított, hogy csinálj valamit”

Braun Veronika, vagyis Vera néni a tökéletes interjúalany, pontosan elmeséli, mi ez a tábor, aminek tulajdonképpen ő a kitalálója és a magyarországi megvalósítója. A tábort 2017 óta rendezik meg minden nyáron, igaz, két év kimaradt a járvány miatt.

A tábor története szorosan összefügg Vera néni életével, aki Berlinbe ment férjhez, ott dolgozott orvosként. Amikor nyugdíjas lett, hazalátogatott, és a nagynénje kihozta őt a Kozma utcai temető munkaszolgálatos sírjaihoz, ahol egy unokatestvér is nyugszik.

„Amikor meghalt az édesanyám, a nagynéném megfogta a kezemet és kihozott ide. Akkor itt borostyán és gaz borított mindent. A nagynéném rám ordított, hogy »nézd, hogy néz ki, csinálj valamit«. Én akkor mentem nyugdíjba, és azt gondoltam, a nagynénémnek igaza van, tényleg tenni kell valamit, innen jött az ötlet” – meséli.

Ezután kezdett Németországban olyan szervezet után kutatni, amely segíthet neki ötlete megvalósításában. Több hitközséghez és szervezethez elment, így jutott el a németországi Aktion Sühnezeichen Friedensdienstéhez (Bűnjel Békeszolgálat Akció, rövidítve ASF), akik már akkor foglalkoztak zsidó temetők renoválásával nyári táborok keretein belül.

Az ASF több évtizede szervez önkéntes táborokat Európa különböző pontjain, a résztvevők többek közt zsidó temetőkben, idősotthonokban, zsidó emlékhelyeken dolgoznak.

„Az ASF az evangélikus egyházhoz nagyon közel álló, abból kiváló csoport volt, amely az 50-es években született Kelet-Németországban. Onnan mentek először Galíciába, és kezdtek el zsidó temetőket ápolni. Később létrejött egy nyugatnémet csoport is, amivel egyesültek, így alakult meg az ASF” – magyarázza Vera néni.

Az ASF honlapja szerint a kezdeményezés lényege, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetiségű, kulturális hátterű, történelmi örökséget hordozó társadalmi csoportokat Európában. Céljuk, hogy a közös tevékenységek, tapasztalatok révén segítsék elő a megértést, az „európai identitás” kialakulását, az előítéletek feloldását.

Vera néni szerint az ASF nagyon népszerű Németországban, ezért van onnan a legtöbb táborozó.

„Az ASF Németországban nagyon-nagyon ismert márka, olyan, mint az autók között a Volkswagen. Ha a fiatalok önkéntesként akarnak dolgozni, akkor az elsők között az ASF-van” – mondja.

Az ASF a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közreműködésével szervezi a magyarországi táborokat, a táborozókat idén a Közszolgálati Egyetemen szállásolták el, de a Honvédelmi Minisztérium is ad támogatást azzal, hogy az ő buszuk szállítja a fiatalokat, ugyanis a munkaszolgálatosok sírjai is katonasíroknak számítanak.

Vera néni elmondja, a tábornak van egy korhatáros megkötése, szerinte emiatt jön annyi fiatal. A megkötés régen annyi volt, hogy csak nagykorúak jelentkezhettek, ezért Vera néni szerint elsősorban fiatal egyetemisták és 50 év körüliek érkeztek, akiknek még vagy már nincs kiskorú gyerekük, és el tudnak jönni két hétre. Idén azért ennyire fiatal mindenki, mert a felső korhatárt levitték 40 évre. Tavaly siófoki és balatonföldvári zsidó temetőkben is dolgoztak, de ebben az évben csak a budapestiben. A munkálatok délelőtt folynak, délutánonként kulturális programokon vesznek részt a táborozók, amelyeknek többnyire szintén van valamilyen zsidó jellege, a riport előtti napon például a zsinagógába látogattak.

A csoportban többségében németek vannak, de van egy ember Izraelből, jöttek Franciaországból, Görögországból, Ukrajnából ketten, meg egy kínai lány is, aki Spanyolországban tanul, és a barátnőjével együtt érkezett. Amikor arról kérdezzük Vera nénit, hogy magyarok miért nincsenek, tanácstalanul széttárja a kezét. Azt mondja, természetesen magyarok is jöhetnének, több kört is futott hazai fiatalok toborzásával, de a csaknem 7 év alatt egyetlen félig magyar lányt sikerült beszerveznie.

Tömegsírok emlékhelye

A terület, amelyen a táborozók dolgoznak, nem túl nagy, viszont rengeteg a sírkő. Van álló, fekvő, vannak nagyobbak is, Vera néni azt mondja, ezeket utólag készíttethették az elhunytak hozzátartozói. Nem mindegyik kőtáblán szerepelnek nevek, mert a munkaszolgálatosok tömegsírjaiban nem mindenkit tudtak azonosítani. Minden kisebb parcella előtt egy nagyobb kőoszlop áll, erre felírták a település nevét, ahol a tömegsírt találták, és az, hogy hány ember tudtak benne azonosítani.

A sírköveken szereplő nevek és évszámok ugyanabból az anyagból készültek, mint a sírkövek, így csak nehezen lehet elolvasni őket. Ezeken segítenek a táborozók azzal, hogy fekete festékkel körbefestik a neveket, és letakarítják a sírokat.

Vera néni megmutatja az első sort, amit még 2017-ben, az első táborban hoztak rendbe, erre már visszanőtt a moha, újra le kell mosni. Kicsit el van keseredve, de elfogadja, hogy a moha nem válogat. Utánakérdezett, hogy hogyan érdemes a sírköveket tisztítani, a szakemberek azt tanácsolták, hogy ne használjon vegyszereket, csak vizet és kefét. Közben elmeséli nekünk, hogy pontosan mi is a sírok történelmi háttere.

„A munkaszolgálat hungarikum volt a második világháborúban, lényegében fegyver nélküli katonai szolgálatot jelentett 1939-től, tehát a háború elejétől. Ha valaki katonai szolgálatot csinál fegyver nélkül, akkor általában meghal, ez be volt kalkulálva. Az egész országban, még Ukrajnában is, ahol harcok zajlottak, vannak munkaszolgálatos sírok. A háború elején ezek adminisztrációját többnyire még vezették, kivéve a nyugati határon, ahol fel akarták tartóztatni a szovjet hadsereget, oda mindenkit vittek, ezért vannak női nevek is a sírköveken” – mutat rá néhányra Vera néni.

Azt meséli, hogy bár a zsidó vallás szerint az exhumálás tilos, a nyugati határon lévő tömegsírok esetében a rabbinátus engedélyt adott, hogy exhumálják az összeset, az azonosításhoz pedig kivitték a többnyire budapesti családokat. Sokuknak volt valamilyen katonai jelvényük, ami alapján lehetett őket azonosítani, így találták meg Radnóti Miklóst is. A tömegsíroknak 1948-ban itt állítottak emlékhelyet.

Vera néni azt mondja, „ha ezek a fiatalok nem lennének, senki nem hozná rendbe ezeket a sírokat”.

„Visszaadjuk a nevüket”

Mielőtt a csoport tagjaihoz fordulnánk, Vera nénit is megkérdezzük, szerinte mi a német fiatalok motivációja abban, hogy Magyarországra jönnek zsidó sírhelyeket ápolni.

„Ez Németországban elterjedt hozzáállás, hogy az iskola végén azt mondják, hogy tizenkét évig kaptunk valamit az államtól, a társadalomtól, mi is adjunk vissza valamit. Azt hiszem, ez a fő motiváció” – vélekedik.

Folyik a munka a sírok között, általános a csend, de többen fejhallgatót viselnek, mindenki elmélyülten, precízen dolgozik. Néha felállnak, hoznak festéket, van olyan, aki egy leesett levélre nyom a fekete pasztából. Az egész folyamat olyan békés és természetes, hogy szinte mi is kedvet kapunk, hogy lekuporodjunk a fiatalok közé.

Miközben a csoport tagjai csendben dolgoznak a sírokon, közülük öt emberrel, négy némettel és egy izraeli állampolgárral leülünk beszélgetni. Amikor őket kérdezzük arról, milyen motiváció rejlik a mögött, hogy valaki Németországból vagy máshonnan érkezve Magyarországon akar zsidó temetőket gondozni, miközben a többségüknek nem is zsidó a vallása, hasonló válaszokat kapunk.

Sunny Tel-Avivból érkezett, ő a csoport legidősebb tagja. Odahaza történelemtanárként dolgozik egy középiskolában, ő már 2017-ben is önkénteskedett egy ilyen táborban, de Magyarországon most jár először.

„Nemcsak festünk, hanem visszaadjuk ezeknek az embereknek a nevüket. Amikor festek, azt szoktam kérdezni magamtól: ki lehetett ez az ember? Milyen lehetett az utolsó napja? Vajon tetszene-e neki a zene, amit festés közben hallgatok? Sokszor gondolok arra is, hogy mit szólnának, ha tudnák, hogy német fiatalok jönnek ide, és végzik ezt a munkát. Szóval ez nemcsak a festésről szól, hanem arról, hogy ezeknek az embernek nevet és tiszteletet adunk” – magyarázza Sunny.

A férfi szerint nemcsak maga a munka nagyon fontos, amit végeznek, hanem az is értékteremtő, hogy különböző korú emberek gyűlnek össze különböző helyekről.

Nem ő az egyetlen visszatérő táborozó, Julia és Max a csapat vezetői, mindketten dolgoztak zsidó temetőkben néhány évvel ezelőtt, egy hasonló típusú lengyelországi táborban.

Sunnyhoz hasonlóan Max is tanár Lipcsén, az egyetemen történelmet és politikatudományt tanult. Azt mondja, mivel a szakmája a történelem, azon belül is a nemzetiszocializmus a szakterülete, ezért felelősséget érez, hogy az iskolán kívül is foglalkozzon a témával.

„Ez csak egy apró, szimbolikus gesztus, amit itt csinálunk, de ahogy az ASF nevében is benne van, ez a kibékülés/megbékülés jele is. Sok időnk van a nemzetiszocializmus bűneivel foglalkozni, de a tábor keretein belül találkozunk más zsidó szervezetekkel és képviselőikkel, így más oldalról is közelíthetjük a témát” – mondja Max, aki szerint Vera nénitől is rengeteget lehet tanulni a történelemről, hiszen nagyon tájékozott.

Julia is azt emeli ki az ASF-fel kapcsolatban, ahogy megközelíti a történelmet és összehozza az embereket, akiknek különböző megközelítéseik vannak az eseményeket illetően.

„Van itt például egy lány Spanyolországból, ahol ebben az időben volt a polgárháború is, amiről így most sokat tanulunk. Azáltal, hogy ennyiféle háttér és perspektíva találkozik, szélesebb körű megértést teszt lehetővé, mintha csak otthon hallunk a történelemről a német perspektívából. Attól, hogy jelen vagyunk és dolgozunk ezeken a sírköveken, kézzelfoghatóvá válik az egész” – magyarázza Julia.

Max és Julia először Lengyelországban, a Service For Peace szervezetnél önkénteskedtek, ott hallottak először az ASF táborairól, és most a szervezési feladatokban is részt vesznek.

Kahu, aki Juliához hasonlóan béke és konfliktusok szakon tanul az egyetemen, szintén járt a lengyelországi táborban, de 2019-ben. Ő az ASF honlapján talált rá erre a táborra.

„Ez egy módja annak, hogy nevet és életet adjunk egy olyan embernek, aki egyébként valószínűleg előbb-utóbb elfelejtettek volna, különösen, ha látod, hogy milyen állapotban vannak ezek a sírkövek. Alázatos dolog visszaadni nekik valamit, akkor is, ha ez csak apróság” – vélekedik.

Fő motiváció a felelősségvállalás

Amikor a csoportot arról kérdezem, van-e bármilyen kapcsolatuk a zsidó kultúrához, a valláshoz vagy Magyarországhoz, a német fiatalok azt mondják, „az egyetlen kapcsolat, hogy mindannyiuknak van német dédszülőnk”.

Elin azt mondja, a zsidó történelem iránti érdeklődése a nagypapájától származik, aki sok életrajzot olvasott, ezeket a könyveket neki is odaadta.

„Az iskolában rengeteget tanultunk a holokausztról, intenzíven beszélgettünk róla, mégis úgy éreztem, hogy nem szolgáltattam igazságot. Az iskolában tanulási nehézséggel küzdöttem, ezért tapasztalati úton, kézzelfogható munkával szerettem volna közelebb kerülni a témához” – mondja Elin, aki először Ausztriában végzett hasonló munkát 2019-ben, szintén egy nyári táborban.

„A bűntudattal és felelősséggel kapcsolatban fontosnak tartom, hogy nagyon komplexen gondolkodjak, és megértsem a történelmet. Felelősséget érzek, hogy gyarapítsam a tudásomat a holokausztról és a nemzetiszocializmusról, amiről rengeteget tanultam, olvastam és gondolkodtam” – teszi hozzá Kata, aki szerint sokat ad, hogy mindezt csoportban tapasztalhatja meg.

Szerinte Németországban bevettebb szokás az önkénteskedés az iskola befejezése után, mint más európai országokban. Az ASF-et sokan ismerik, Julia szerint azért is, mert nem sok tábornak témája a II. világháború, ezért akit érdekel ez, előbb-utóbb belebotlik a szervezetbe.

A csoportvezetők szerint nagyon hasonlóak a motivációk az egész csoportban, általában mindenkinek van valamilyen politikai vagy történelmi érdeklődése. Ők úgy látják, ezt a tábort senki sem azért választja, mert nyaralni akar Budapesten, de a jelentkezésnél is szűrik, ki milyen motivációval érkezik.

A tábor sikerét a magas létszámon túl talán az mutatja a legjobban, hogy sok a visszatérő. A csoport tagjai szerint a temetők gondozása és annak békéje olyan dolog, amiben a táborozók hajlamosak benne maradni, majd újra jelentkezni.