Agyam eldobom, ilyen nap ritkán van a Szigeten
Általában azért szeretek a Sziget fesztiválra járni, mert rengeteg új előadót lehet felfedezni. Ha éppen elegem van a nagy tömegből, vagy csak szimplán nem érdekelnek a nagyszínpados produkciók, átmegyek a sok másik színpad egyikéhez, és biztos, hogy jó koncerteket fogok látni.
Az idei fesztivál utolsó napja viszont nem erről szólt. A programtábla megjelenése után percre pontosan összeállítottam egy menetrendet, amihez szigorúan tartottam is magam.
Minek ez a nagy rákészülés? - kérdezték a barátaim, amire általában belekezdtem a tízperces monológomba arról, hogy a hétfő az utóbbi idők legjobb fesztiválnapja lesz, és hogy az aktuális kedvenc top tíz előadómból négy is itt lesz, ezt pedig nem szabad sörért való sorban állással és random üldögéléssel elrontani. Előad a csodás hangú brit popsztár, Raye, gyerekkorom kedvenc elektronikus zenésze, Skrillex, aztán az egyik legfelkapottabb arc, Fred Again, majd Four Tet és még a walesi Analog Balaton, az Overmono is, hát agyam eldobom, ilyen nap ritkán van egy elektronikuszene-rajongónak.
Bemelegítés
„I’m a drama queen, I love dramatic song endings” - mondta Raye az első száma előtt A 26 éves brit popsztár idén történelmet írt a Brit Awardson: megkapta az év daláért, az év albumáért, a legjobb R&B produkcióért járó díjat, ő lett a legjobb új előadó, az év előadója, ráadásul ő az első nő, aki az év dalszerzője díjat is elnyerte.
Raye a Tiktokon futott be, az Escapism és a Prada című száma hónapokig uralta a platformot, de a produkció ennél sokkal több, élőben kiegészül zenekarral és fúvósokkal. „Ez tuti playback” - mondta a mellettem álló kollégám, de amikor az énekes először kieresztette a hangját, visszafordult és azt mondta: „Vagy mégsem”.
A koncert érzelmi tetőpontja a nemi erőszakról szóló Ice Cream Man című szám volt, ezt saját elmondása szerint nem szereti énekelni, de nagyon sokat segített neki a traumái feldolgozásában. Ezután jöttek a bulisabb számok és a már említett Escapism és Prada is, ami jó alapozás volt a következő koncertekre.
Agyeldobás
Sony John Moore, vagyis Skrillex az elmúlt években nem rakott ki új zenéket, egészen tavalyig, amikor megjelent egy lemeze. Ezekre a számokra már közel sem a korábbi veretős-agyeldobós dubstep a jellemző: ahogy megöregedett, EGY FOKKAL lakosságibb lett, zeneileg kiegészült kis garage és latinosabb hangzásokkal.
Amikor hasonló koncertjére megyek, sosem tudom igazán eldönteni, hogy mit várok. Hogy játsszák le a nagy slágereiket, ahogy Calvin Harris teszi? Jó, nosztalgiabomba, de unalmas sokszor, viszont ha meg nem játszik semmi klasszikust, az sem jó igazán. Skrillex arany középutat választott, a 75 perces koncert tele volt újvonalas dalokkal, de azért a régebbi klasszikusokat is lenyomta.
Viszonylag bent álltam a tömegben, pont egy pogókör szélén, de meglepetésemre a Bangarangre nem kattantak el az emberek, ott a műélvezeten volt a hangsúly. Nem úgy, mint a Fred againnel és Four tettel közös Rumble című számnál, ahol ment a banzáj. Kicsi, de fontos gesztus, hogy egy Bikini-számmal (Közeli helyeken) indította az egészet, amire rögtön eltorzult az arcom - ez a jele annak, hogy jól szól a cájg -, és a koncert végéig úgy is maradt. A korai időpont, a világosság és a meleg nem tett jót a bulinak, ha nem lett volna mellettem egy Ismeretlen Rózsaszín Legyezős Lány, aki szorgalmasan próbálta hűsíteni a körülötte állókat, akkor a felénél elájultam volna.
Hangminták és baszatás
Minimális szusszanás, és jöhetett a nap csúcspontja, Fred Again, aki most az egyik legfelkapottabb elektronikus zenei előadó. A korábban többek között Ed Sheerannal is dolgozó producer, Fred Gibson a koronavírus alatt kezdett bele Actual Life nevű projektjébe, ami a lezárás élményeit dolgozta fel egészen egyedi módon: barátait, random idegeneket és interneten látott embereket kért meg, hogy mondjanak fel hangjegyzeteket, kvázi naplóként. Majd ezeket a hangmintákat szétszedve és újra összerakva csinált melankolikus buliszámokat, rengeteg stílust - house, drum and bass, ambient - keverve.
Ahogy nőtt a produkció, ezeket a hangjegyzeteket felvették videóra, ez adja a különleges színpadkép jelentős részét. Fred mellé a színpadon csatlakozott magyar mezben Tony Friend is, aki a zene elektronikus elemeivel foglalkozott. Feltűnő volt még elsőre, hogy rengeteg technikával dolgoznak, szintetizátorokkal, midi-billentyűkkel és egyéb eszközökkel tették élővé a koncertet, amit amúgy egy pendrive-ról is lehetett volna nyomni.
Fred egészen tehetséges és sokoldalú zenész, - elég csak megnézni ezt a Tiny Desk koncertjét - zongorázott, énekelt, sőt, a védjegyévé vált drumpadezés is megvolt, hiba nélkül természetesen.
A koncert nagyon tudatosan volt felépítve, jól és folyékonyan adagolták a veretős és a lassabb számokat, és az sem dobott ki, hogy Fred viszonylag sokat beszél a közönséghez. A koronavírus alatt a nehezebb időszakokban nekem is nagyon sokat segített Fred zenéje, az érzelmesebb számok ezért sokkal jobban ütöttek. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi, állandóan mosolygott, és arról beszélt, hogy nem veszi készpénznek, hogy ezt csinálhatja. Az energia pedig átragadt a közönségre is.
Hajszálnyira a nagy összeállástól
Az előbb említett két előadó nagy haverja, Four Tet, polgári nevén Kieran Hebden is fellépett a szomszédos sátorban rögtön a nagyszínpad zárása után, a tömeg nagy része át is indult. Abban reménykedtem, hogy újra csatlakozik hozzá Skrillex és Fred is - hiszen mindhárman itt voltak a fesztiválon -, és megismétlődik a legjobb dj-szett, amit valaha láttam: tavaly Coachellán ez a három ember akkora bulit csapott, hogy leszakadt a ház.
A díszlet is adott volt, ugyanolyan kis lámpa volt a keverőpult mögött, de az első fél órában csak Hebden zenélt, a szokásos zöld egyszínű pólójában rakta a kezdetben lágyabb elektronikákat.
Aztán megjelent Skrillex, ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy a harmadik tag is érkezik pillanatokon belül. Fred azonban nem jött fel hozzájuk, kis hiányérzetem támadt, hajszálnyira voltunk, hogy a szigeten ismétlődjön meg a zenetörténelem, ez végül elmaradt, de Four Tet és Skrillex ketten így is a coachelláshoz hasonló minőségű és összetételű koncertet nyomtak.
Hajnalban még maradtam az Overmonóra: a walesi testvérpár brit rave- és garage-kultúrából táplálkozó zenéje, kiegészülve loopolt hangmintákkal plusz tacskós és vizslás vizuálokkal a tökéletes zárása volt a napnak.
