• November végén Budapesten találkozik a világ vízszakmai elitje és a rendezvényre számos államfőt, miniszterelnököt és világszervezetek vezetőit is várják.
• Ez lesz a Budapesti Víz Világtalálkozó (BWS), ahol a cél a következő 15 év globális vízpolitikáját megalapozó akcióterv elfogadása.
• Arról, hogy melyek jelenleg a legnagyobb vízzel kapcsolatos kihívások, mit lehet várni a csúcstól és mi a helyzet Magyarországon, Szöllősi-Nagy Andrással, a konferencia programbizottságának társelnökével és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének tudományos tanácsadójával beszélgettünk.
  

„Ez nem egy szokványos kormányközi konferencia lesz, ahol diplomaták lókereskednek egymással. 1200 olyan vezető kutatót és a vízpolitikát meghatározó személyiséget hívtunk Budapestre, akik reményeink szerint lényegesen túlmennek a diplomáciai tárgyalások politikailag korrekt szövegein.”

– foglalja össze a novemberi terveket Szöllősi-Nagy András, aki évtizedek óta meghatározó szereplője a világ víztudományos életének.

1989-től kezdve húsz éven át az UNESCO kormányközi Nemzetközi Hidrológiai Programjának vezetője volt, 2009 és 2014 között az UNESCO delfti székhelyű Víztudományi Intézetének rektori posztját töltötte be, a Víz Világtanács egyik alapítója, 2015 óta a szervezet Kormányzótanácsának tagja.

A Külügyminisztérium szervezésében sora kerülő konferenciára készül egy állásfoglalás, amit a tervek szerint a résztvevők fogadnak majd el. Szöllősi-Nagy ennek szövegezésében is részt vesz. A nyilatkozat a jelenlegi állás szerint azzal kezdődik majd, hogy a víz alapvetően etikai kérdés.

„Az, hogy mit kezdünk a vízzel, nem csak tudományos, politikai vagy műszaki kérdés, hanem egy értékválasztás kérdése is.”

Az ENSZ öt évvel ezelőtt fogadott el egy nem kötelező érvényű határozatot arról, hogy a vízhez való hozzáférés része az alapvető emberi jogoknak. Bár voltak nagyhatalmak, melyek próbálták ezt megakasztani, de a világ elindult ezen az úton. A konferencia szervezői remélik, Budapesten sikerül újabb fontos lépéseket tenni ebbe az irányba.

Amellett, hogy kimondják, a vízgazdálkodási kérdések etikai kérdések is, Szöllősi-Nagy abban bízik, hogy megerősítést nyerhet, hogy a víz esetében az abszolút nemzeti szuverenitás elve korlátozottan működik, mert a víz globális társadalmi köztulajdon, ami korlátot kell szabjon mindenki számára a víz teljesen szabad felhasználásában.

Közös érdekünk

Ezek persze fontos állásfoglalások és nagy dolog, ha a világ vezetői hitet tesznek mellettük. De a konferencia munkájának egy másik fele a konkrét, megvalósítható lépésekről fog szólni: hogyan lehet a vízzel összefüggő problémák sokaságával küzdő fejlődő országoknak segíteni. És ez nem csak szamaritánus aktus, teszi hozzá Szöllősi-Nagy, hanem közös érdeke mindenkinek.

Európa éppen most tapasztalja meg, miről is van szó: a kontinenst érő migránshullámban ugyanis létező tényező a vízzel kapcsolatos migráció. Az afrikaiak közül főleg a Száhel övezetből indultak el sokan, akiket környezeti migránsként tartanak számon.

„A legtöbb ember nem szívesen hagyja ott kultúráját. De ha nincs eső, nincs víz, nincs mezőgazdaság, nincs étel, nincs élet – tehát el kell onnan menni, ez a normális emberi válasz. Ebben az értelemben a migráció alkalmazkodás is.”

Az elmúlt évtizedekben óriási technológiai fejlődés zajlott, a távérzékelési technikák fejlődése miatt elkepesztő mennyiségű adat képződik naponta és rengeteg olyan eszköz áll ma már rendelkezésre, ami érdemben tudna segíteni a fejlődő országokban élők vízhelyzetén. De ezek elterjesztése, alkalmazása sokszor elsősorban nem technológiai, hanem komoly befektetéseket igénylő politikai akarat kérdése. A BWS egyik remélt célja, hogy ezen a téren érjen el előrelépéseket.

Ehhez arra van szükség, hogy a nemzetek összehangolják vízügyi stratégiájukat a jelenleg futó két legnagyobb globális környezeti-fejlesztési programmal, az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival és a párizsi klímacsúcs vállalásaival.

A James Bond-állandó

2015-ben ért véget az ENSZ tizenöt éven át zajló, a globális szegénységet felére csökkentését célul vállaló programja, a Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG). A program eredményeiről azóta is vita zajlik, ám időközben tavaly év végén már el is indult az új globális fejlesztési program, a 2030-ig tartó Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) programja, ami már az egész világ fenntarthatóságának feltételeivel foglalkozik.

Az állam- és kormányfők alapvető vállalásai nem változtak: a szegénység és az éhezés felszámolása, valamint többek között a biztonságos élet, a minőségi oktatás, a fenntartható élet és a nemek közötti egyenlőség elérése a cél az egész világon. Változott viszont a horizont, az MDG nyolc céljához képest most már 17 konkrét célkitűzés jelent meg a programban.

A 17 cél között külön elemként ismét megjelenik egy vízzel összefüggő cél. Szöllősi-Nagy szerint eleve a víz az, ami összeköti a tizenhét fő célt: nem képzelhető el a szegénység vagy az éhezés felszámolása, az energiabiztonság vagy az élelmiszer-biztonság garantálása a vízzel kapcsolatos problémák megoldása nélkül.

Olyan szempontok is felmerülnek itt, melyekre keveset szoktunk gondolni. A globális energiatermelésnek csak 20 százalékát teszi ki a vízenergia, de azt már jóval kevesebben szokták tudni, hogy egy Budapest-szintű nagyváros esetében a város energiaköltségének 30 százaléka vízzel kapcsolatos. Nem a közlekedés biztosítása drága egy városban, hanem például fenntartani a csatornahálózatokat vagy szennyvíztisztítót és szivattyútelepeket üzemeltetni. Ezeknek a feladatoknak hihetetlen magas az energiaköltsége.