Semmit nem magyarázunk meg az ember által, hiszen az ember nem erő, hanem gyengeség a lét kellős közepén

• Mi történik a gondolkodásunkkal, amikor a természetben járunk?
• És mi köze a testünknek ahhoz, amit gondolunk a világról?
• És mit tanulhatunk meg újra abból, ahogy a gyerekek szemlélik maguk körül a világot?
• Látszólag könnyűnek tűnő kérdések, de ha elkezdjük végiggondolni őket, hamar zavarba jöhetünk.
  
• Utazás a gondolkodásunk határvidékeire, a 20. század egyik legnagyszerűbb filozófusa, Maurice Merleau-Ponty segítségével.
  

Ha ért már erdőben a sötétedés, akkor ismerős lehet az az érzés, hogy hirtelen úgy tűnik, mintha száz és száz szempár szegeződne rád, mindenhonnan téged néznének: mintha abból, aki eddig megfigyelt, hirtelen azzá változtál volna, akit megfigyelnek. Ha pedig töltöttél egész napokat végtelennek tűnő erdei ösvényeken járva, akkor talán belefutottál már abba az érzésbe is, hogy mintha mozgásod egyre inkább beleolvadna az erdőbe: ahogy haladsz előre a nővények között, úgy tűnhet, mintha már nem is te diktálnád a mozgásod ritmusát, és a korábbi, nagyon éles határok közted és a külvilág között sokkal képlékenyebbé válnának.

Ezek persze különlegesebb élmények, melyek nem feltétlenül kínálják fel magukat mindig mindenkinek, de számos személyes beszámolóból és irodalmi műből is tudni, hogy sokan éltek már át hasonló tapasztalatokat. És ezen túl vannak a banálisabb, de épp ezért még gyakoribb élmények, amikor a természetben járva csak annyit érzünk valahol tudat alatt, hogy itt most alapvetően máshogy vagyunk a világban, mint ahogy amúgy szoktunk benne lenni.

Ez az írás hasonló, nagyon banális személyes élményből született: sok éve figyelem, hogy erdőkben járva hogyan fog el egy sajátos érzés, amit igazából nem is könnyű szavakkal leírni, de leginkább talán a felszabadultság és a nyugalom keveredik benne. És egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mi okozhatja ezt az érzést. Ismerem a pszichológiai kutatásokat, hogy jót tesz a mentális egészségünknek, ha elmegyünk a természetbe, de nem ilyen típusú magyarázatra vágytam. Inkább az érdekelt, hogy mi játszódik le a gondolkodásunkban, amikor a természetben találjuk magunkat.

Erre a kérdésre a legizgalmasabb válaszkísérletet végül a 20. század egyik legjelentősebb francia filozófusánál, Maurice Merleau-Pontynál találtam meg, akinek egyáltalán nem ez volt a központi témája, és nem is erről szóló írásaival vált híressé. Mégis, élete utolsó éveiben egy különleges, a nyugati filozófia addigi hagyományában radikálisnak számító természetképet kezdett el kidolgozni, melyhez hasonlót addig leginkább csak a keleti gondolkodásban és őslakos világképekben lehetett fellelni.

De hogy ehhez eljuthassunk, kicsit messzebbről kell elindulni: az emberi test felszabadításától.