• Kritikus a roma tanulók helyzete az iskolákban: a szegregáció nem csökken, és már csak fél százalékuk jut el egyetemig.
  
• A Romaversitas alapítvány 9. osztálytól egészen a diplomáig segít nekik az előrehaladásban. De egyre kevesebben jelentkeznek hozzájuk.
  
• A diákjaikat igyekeznek aktivista szemlélettel felvértezni és „kihangosítani”, hogy kialakulhasson egy erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, értelmiségi roma réteg.
  
• Idén új ügyvezető igazgatója lett a szervezetnek, az irányításával vezetőképzővé kezdték alakítani az egyetemistáknak szóló programjukat, és erősítik a gyakornoki programjukat is.
  

A Romaversitast 1996-ban alapította egy roma értelmiségi kör: az alapítvány roma középiskolásokat segít abban, hogy megszerezzék az érettségit és továbbtanuljanak. Roma egyetemistákat is támogatnak, egészen a pályakezdésig. Az alapítás óta 450 diákjuk volt, nagy többségük sikeresen lediplomázott. Nem fogadnak el állami támogatást, magánadományozók, vállalatok segítik őket. Az alapítvány ügyvezető igazgatója az elmúlt öt évben Dr. Dinók Henriett volt, ő 2022-től a kuratórium elnökeként folytatja. Helyére érkezett Fedorkó Boglárka, aki eddig emberi jogi szakértőként elsősorban nemzetközi szervezeteknél dolgozott, migráció, emberkereskedelem, LMBTQ jogok és oktatási esélyegyenlőség témákban mozgott. Nemrég új kommunikációs munkatárs is kezdett a szervezetnél, Horváth Zsolt, aki korábban ösztöndíjasuk, majd gyakornokuk volt. Velük beszélgettünk az alapítvány terveiről, a fővárossal közösen induló gyakornoki programjáról, az Ukrajnából menekülő roma gyerekek tanulási nehézségeiről, érdekérvényesítésről és az aktivista szemlélet fontosságáról is.

Januárban vetted át az alapítvány vezetését. Mit viszel tovább Dinók Henriett munkájából, és mi az, amit máshogy szeretnél csinálni?

Fedorkó Boglárka: Heni egyik legnagyobb feladata az volt, hogy stabil alapokra helyezze a szervezet működését. Eleinte sokáig egydonoros függőségben működtünk, csak a Roma Oktatási Alap támogatott minket, és az ottani, folyamatosan változó prioritások miatt egyre kevesebb pénz jutott a roma egyetemisták inklúziójára. Heni elérte, hogy lett egy stabil támogatói, magánadományozói réteg, illetve nagyon sok vállalat becsatlakozott, hogy együtt dolgozzon velünk a roma fiatalok oktatásán. A negatív oktatási trendekre, köztük a növekvő lemorzsolódásra reagálva elindította a felsőoktatási tanulmányokra felkészítő programunkat. Emellett megerősítette a szervezeti és hr-struktúrát is.

Itt jöttem én a képbe, aki ezekre az eredményekre tud építeni. Minden vezető személyisége befolyásolja, milyen is lesz maga a szervezet. Nekem elég erős roma feminista aktivista hátterem van, úgyhogy most a stábbal együttműködésben szeretnénk még nagyobb hangsúlyt helyezni a roma értelmiségi fiatalok közösségi szerepvállalására, amit Heni már elkezdett. Amúgy is ez a Romaversitas víziója, egy erős értelmiségi roma réteg létrehozása, és most, hogy biztos lábakon állunk, tudunk ezzel szisztematikusabban foglalkozni.

Amit nagyon fontosnak tartok még, hogy a Romaversitas erősebben legyen jelen kommunikációs szempontból. Már csak azért is, mert főleg Setét Jenő halála óta - de már előtte is -, nagyon hiányzik egy egységes roma hang a magyar közéletből, és a fiatalok különösen perifériára szorulnak ilyen tekintetben. Úgyhogy ezért lett Zsolt is a kollégánk, és ezen fogunk dolgozni szeptembertől az egyetemista fiataljainkkal, hogy az ő hangjuk minél hallhatóbb legyen.

Vegyenek részt kampányokban, mindenki találja meg a számára megfelelő területet, ahol kvázi kipróbálhatja magát aktivistaként - legyen az egy kis közösség, a szélesebb közélet, vagy bármi, ami neki komfortos.

Az érkezésedkor azt mondtad, hogy konkrét elképzeléseid vannak arról, hogyan alakítsátok a pozitív romaképet. Ezekről a tervekről lehet már beszélni

FB: Elindítottuk kísérleti jelleggel a Romaként. podcastot, még Zsolt gyakornoksága idején, ezt „hivatalosan” is beindítjuk szeptembertől. Egyre kedveltebb a műfaj, egyre több emberhez ér el, mégis nagyon ritkán szerepelnek bennük roma emberek.

Illetve az egész, egyetemistákat célzó programunkat próbáljuk új irányba vinni és átalakítani. Vezetőképző program lesz a neve, és sokkal hangsúlyosabb lesz a roma narratíva formálása, emellett pedig praktikus, megvalósított projektek lesznek a középpontban. Szeptembertől indul, egy nyolc alkalmas képzéssorozaton plusz a projektekben vesznek majd részt a diákok, továbbá a szakmájukban is kipróbálhatják magukat különböző gyakornoki helyeken.

Ez a prioritás amiatt került előtérbe, mert míg más egyetemisták elmennek kevés pénzért vagy ingyen tapasztalatot szerezni az egyetemi éveik alatt, addig a roma fiataloknak sok esetben már a tandíjuk kifizetéséhez, az általános megélhetésükhöz is fizikai munkát kell vállalniuk. Így viszont tudunk nekik méltányos ösztöndíjat adni. Heti két napon gyakornokoskodni fognak, vállalatoknál, a fővárosi önkormányzatnál - ezt a Fővárosi Roma Gyakornoki Programot beindító együttműködést most írtuk alá -, vagy civil szervezeteknél.

Setét Jenő egyik utolsó kerekasztal-beszélgetésén számon kérte Karácsony Gergelyt, hogy miért csak gyakornoki pozíciót jut eszükbe ajánlani a roma diákoknak, frissdiplomásoknak. Nálatok ki keresett meg kit?

FB: Mi kerestük meg a fővárosi önkormányzatot, nagyon nyitottak voltak erre. Ők is érzékelték, hogy van egy erős nyomás a roma civil társadalom részéről, hogy történjen is valami roma inklúzió területén, de alapvetően volt bennük elkötelezettség is, így találkoztak az érdekek.

Nyilván mi sem állnánk meg annyinál, hogy gyakornoki időre odamenjen egy diák, hanem fontos része a programnak az, hogy ha jól sikerül, akkor meg is tudják tartani ezeket a diákokat valamilyen pozícióban.

Ez egy pilot program, az önkormányzat sem csinált még ilyet ilyen volumenben, a Romaversitas sem csinált ilyen nagy létszámmal induló gyakornoki programot, úgyhogy sokat fogunk tanulni belőle mindkét oldalon, hogy mi működik, mi nem. Hogy lehet-e később ebből egy nagyobb reformokat eredményező program, az a jövő zenéje. Persze cél az, hogy befogadóbbá váljon a fővárosi önkormányzat roma munkavállalók számára, hiszen, mint ahogy Setét Jenő is mondta, ez eddig nem így volt.

Horváth Zsolt: Mint roma fiatalok oktatásával foglalkozó szervezet, elsősorban arról tudunk gondoskodni, hogy ők bejussanak ilyen helyekre. Arra nincs ráhatásunk, hogy elintézzük, fel is vegyék őket teljes munkaidőben. Mi az első lépést tudjuk biztosítani.

Amikor új vállalattal kezdtek dolgozni, akkor nincs ott az a félsz…

FB: Hogy rasszisták lesznek? De.

Igen, hogy nincs gyakorlatuk abban, hogy élesebb helyzeteket kezeljenek, vagy hogy hiába a cég jól hangzó vállalása, a megvalósításban az nem fog átjönni.

HZs: Ez a veszély mindenhol fennáll, hogyha a 444-hez delegálnánk egy embert, ott is megtörténhetne.

Ez egy közös tanulási folyamat, változások úgy érhetők el, hogyha egymás felé nyitunk. Viszont ez nem azt jelenti, hogy nagyon sima, egyenes út lesz, hanem azt, hogy lesznek benne buktatók, kanyarok, de ez elkerülhetetlen.

Anélkül nem tud se egy ember, se egy cég vagy szervezet fejlődni, hogy ne legyenek hibák, vagy akár konfliktusok.

FB: Azért amennyire lehet, minimalizáljuk ennek a kockázatát.

Csináltok background checket? Befolyásoló tényező, ha egy multinak volt külföldön diszkriminatív ügye, ami sajtót kapott?

FB: Abszolút, van egy erős szűrés, amikor egy új partnerséget felvállalunk. Persze nem ellenőrizhetünk mindent, de fontos szempont, hogy biztonságos helyre kerüljenek a diákok. Alapvető, hogy legyen esélyegyenlőségi irányelvük.

Olyan vállalatokkal dolgozunk együtt, amik már eddig is komolyan demonstrálták a nyitottságukat, azt, hogy ebbe energiát fektetnek, gondolkodnak a problémákon és érzékenyen állnak hozzá a roma fiatalok munkáltatásához.

De olyan jól működik az előzetes ismerkedés, a nyitott kommunikáció, hogy nem is volt még negatív tapasztalatunk. Hozzátenném, hogy ezek a vállalatok eleve multikulturális közegűek. Valamilyen szinten van dolguk a diverzitással, vannak külföldi munkavállalóik, akár romák is. Eddig jellemzően maguk a cégek kerestek meg minket, nem fordítva.

És eközben nem hagyjuk a diákokat sem egyedül, egyrészt mindig van egy belsős mentor, aki az adott munkahelyen segíti őket, főként munkahelyi kérdésekkel kapcsolatban, hogy eligazodjon, merjen segítséget kérni. Másrészt a mi részünkről is van egy mentor, aki az olyan soft skillek fejlesztésében segít, mint az időmenedzsment, pontosság, proaktivitás. A két mentor rendszeresen találkozik egymással és megbeszélik, hogy halad előre az adott fiatal. Ezzel igyekszünk biztonsági hálót teremteni a diákjaink köré, és ez sokat segít abban, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok.

HZs: Azt fontos kiemelni, hogy tehetséges embereket, jövőbeni munkavállalókat küldünk oda, akik képesek egy céges kultúrába belenőni, megszeretni, csapatban dolgozni - és mellékesen romák. A cégnek jó, ha kap egy ígéretes palántát, amit hazai környezetben kinevelhet, és a diáknak is.

FB: A párosításnak mindig az az alapja, hogy az adott diák mennyire illik egy céghez, mennyire fedik a szakmai ambíciói az ott elsajátítható készségeket.

Mire 16 évesek lesznek, hogy az alapítványhoz kerülhetnének, már sokan lemorzsolódnak a roma diákok közül. Tervezitek, hogy fiatalabb korcsoportot is megcélozzatok?

FB: Épp most omlik össze az oktatás, maga alá fogja temetni főleg a mi diákjainkat, mert nekik nincs hová kimenekülni az állami oktatásból. Olyan nagy baj van, mint még soha. Erre az egész problémára mi egyedül nem tudunk választ adni, ezért próbálunk a még hősiesen helytálló civilekkel együttműködni.

Már 9. osztálytól toborzunk diákokat a középiskolás programba, látjuk, hogy a érettségi-felkészítés akár 3-4 év is lehet. De ennél sokkal lejjebb nem tudunk menni, úgyhogy inkább megpróbálunk azokkal a tehetséggondozó, hátránykompenzáló, integrációs kezdeményezésekkel együtt dolgozni, akik már a korai neveléstől kezdődően foglalkoznak roma gyerekekkel.

Középiskolások oktatására ugyanis kevés civil szervezet vállalkozik, míg az általános iskolát érintő kezdeményezések szépen lefedik azokat a területeket, ahol nagyobb a roma lakosság száma. Persze vannak kapacitáshiányok, mégis van egy erős tanodai rendszer, amit most már államilag is finanszíroznak, és ők valamennyire tudnak az általános iskolás diákoknak segíteni.

Ennek érdekében elkezdtünk egy hálózatosodást nagyjából két hónapja, először tematikusan: az ukrajnai roma menekültek kérdésében próbáljuk ösztönözni a civilek kooperációját. Nagyon kicsi a civil összefogás a roma menekülőkkel kapcsolatban, jön a beiskolázás szeptembertől, és hatalmas problémák vannak: a partnereink szerint ezeknek a gyerekeknek a többsége még vagy nem járt soha iskolába - itt akár 12-13 éves gyerekekről van szó -, vagy ha Kárpátalján jártak is, akkor szegregált iskolába. Hatalmas lemaradásban vannak az itteni, még akár roma társaikhoz képest is, ezért nagyon nehezen tudnak velük mit kezdeni az iskolák. Ez a program most kezdi el kiforrni magát.

Persze a későbbiekben lesznek más tematikus fókuszaink is, amelyekre külön akciócsoportokat szeretnénk létrehozni. Rengeteg ilyenre kellene nagyobb civil összefogás: a roma lányok oktatásától kezdve a szegregációig, hiszen nagyjából minden második roma gyerek szegregált oktatásban vesz részt Magyarországon. Ezért össze kell hozni ezeket a civil szereplőket és együtt dolgozni, különben nem megy.

Az ukrajnai roma gyerekek megjelenése mit hozhat a magyar iskoláknak?

FB: Fennáll a veszélye annak, hogy szegregált iskolákba fognak kerülni ezek a gyerekek, vagy pedig az ő megjelenésük indíthat el szegregációs hullámot, mert a szülők a megjelenésük miatt ki akarják majd venni a gyerekeiket az iskolából. Ilyen történetet már hallottunk, hogy a tantestületnek a szülők egy csoportja petíciót írt, mert nem akarják, hogy ezek a gyerekek az iskolájukba járjanak, mindenféle egészségi kockázatoktól és egyebektől tartva.

HZs: Rengeteg diszkriminációt tapasztalnak ezek a családok. Az ukrajnai roma menekültek közül egyébként is sokan vannak szegregált környezetben elhelyezve, vagy már eleve más menekültektől elkülönítve érkeznek. Vannak civil szervezetek, amelyek próbálják ezt feloldani, vinni őket többségi környezetbe, akár táborozni. A nem roma és roma menekülők elválasztása már Ukrajnában elkezdődik, és jelen van Csehországban, Moldovában, Lengyelországban is.

FB: Ez egy szisztematikus probléma. Hamarosan erre is indítunk egy programot,

ösztöndíjasaink látogatják majd ezeket a családokat és egy akciókutatás keretében felmérik a diszkriminációra vonatkozó tapasztalataikat. Megnézik, hogy milyen életük volt Ukrajnában, az idekerülésük során mit tapasztaltak, milyen szükségleteik lennének, és egyáltalán próbálják őket képbe hozni, hogy milyen lehetőségeik lennének.

Mert sokan nagyon nehezen jutnak hozzá az információhoz, főleg azok, akik az ellátórendszeren kívül, magáncsaládoknál vannak elszállásolva, például Szabolcsban. Tegyük hozzá, hogy sokan írástudatlanok a szülők közül és nagyon nehezen tudják rendezni a státuszukat, nincsenek információk a beiskoláztatással kapcsolatban sem.

Azért tartom ezt fontosnak, mert már a háború kitörésekor, akár a Nyugatiban is lehetett látni, hogy a roma családokkal máshogy bánnak a segítő szervezetek, meg azt is, hogy nagyon elárvultan voltak ott, nem tudták kit szólítsanak meg. Nagyon sokat számított, hogy ott volt egy aktív roma közösség, aki máshogy tudta velük felvenni a kapcsolatot, és kialakítani a bizalmat, mint a nem roma segítőkkel.

A szegregáció mellett romokban hever az oktatási rendszer, sok feladatot alapítványok végeznek az állam helyett, egy volt rendőr alá került a terület, és így tovább. Mintha Magyarországon az oktatás minden eleme az ellen hatna, hogy a hátrányos helyzetű diákokból bármi lehessen segédmunkáson túl. Ilyen szembeszélben mit tudtok csinálni ti?

HZs: A mi dolgunk az, hogy jó irányba tereljünk olyan roma diákokat, akik eljutnak hozzánk, és vevők arra, amit kínálunk. Az elsődleges célunk minél többet megtalálni közülük, egyrészt azért, hogy tudjanak fejlődni, nemcsak az iskolában, hanem azon kívül is. Másrészt azért, hogy könnyebben el tudjanak jutni az érettségiig, utána tovább tudjanak menni egyetemre, és méltó életet tudjanak maguknak felépíteni. De a nagyobb rendszereken nekünk nincs sok lehetőségünk változtatni.

Viszont nem becsszóra ígérjük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy jobban teljesítsenek, hanem konkrét eredményeink vannak, konkrét diákokat tudunk felmutatni, olyanokat is, akik híresek, de olyanokat is, akik nem híresek ugyan, de orvos vagy jogász lett belőlük.

FB: Valahol ez a kulcsa a változásnak, és ez az, amiért a Romaversitas létrejött, hogy legyen egy erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező értelmiségi réteg. Akik most nálunk tanulnak, remélhetőleg később olyan pozícióban lesznek, hogy ezt a rendszer ellenpontozni tudják, vagy fel tudják hívni az igazságtalanságokra a figyelmet. Alapfeladatunk ennek a rétegnek a támogatása.

Nagyon nehéz kérdés az, hogy mit lehet tenni ebben a rendszerben - de egyébként a roma gyerekek oktatása a korábbi rendszerekben is utolsó prioritás volt. Ez egy hosszú történelmi hagyatéka az országnak, és igazából egy-két próbálkozáson túl nem született rendszerszintű megoldás. Ebben az infernális helyzetben, és pláne amerre tartunk,

különösen fontos az, hogy minél több támogató szervezet működjön, hálózatosodjon, mert jelen körülmények között ez az egyetlen esély arra, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben egy generáció.

Amit mindenképpen tudni kell a Romaversitasról, az az, hogy modellértékű programként jött létre, aminek az értékét a kormány is felismerte, és hogy milyen közösséget tud teremteni azoknak a sokszor elsőgenerációs roma hallgatóknak, akik elvégzik az egyetemet. Ezután létrehozott erre egy roma szakkollégiumi hálózatot, de meghatározta, hogy ezt egyházak vagy egyetemek üzemeltethetik, civil kezdeményezés nem. A Romaversitas innentől kezdve teljesen kihullott a támogatottak köréből, és nem is pályázhatott erre. A roma szakkollégiumi hálózat hasonló munkát végez, mint mi, csak kicsit más elvekkel. Például náluk fontos a hitéleti oktatás, és sok esetben nem romák vezette kezdeményezések ezek, bár bevonnak romákat így vagy úgy.

Egy évben átlagosan 12-14 középiskolás és 20-30 egyetemista kerül be a programjaitokba. Csak ennyihez juttok el, vagy ennyi a kapacitás?

FB: Szeretnénk növelni a kapacitásunkat, de jegyezzük meg, hogy egyre kevesebb roma diák jut el az egyetemig. Ez sokáig 1 százalék körül volt, mára fél százalék körülre csökkent. Sajnos egyre kevesebben jelentkeznek Romaversitasos pályázatokra. Ezért is szeretnénk más, fiatalabbakkal dolgozó szervezetekkel együttműködni.

A csökkenésnek a már említett tényezőkön kívül mi az oka? Hiszen a közösségi média és az internet által biztos könnyebben hallhatnak rólatok.

FB: Nem elsősorban azzal van a probléma, hogy hallanak-e rólunk. A számok alakulása a probléma: a 18-24 éves roma korosztály kétharmada korai iskolaelhagyó, tehát általános iskolai a legmagasabb képzettsége. Borzasztó szám, és a kormány oktatáspolitikája még inkább arra ösztönzi őket, hogy a szakképzésbe menjenek és ne érettségit adó középiskolába. Ehhez hozzáadódik a másik nagy probléma, a tankötelezettség 16 évre való leszállítása. Ezek látványosan megmutatkoznak a mi munkánkban is:

egyre kevesebben szereznek érettségit, ergo egyre kevesebben mennek továbbtanulni.

Az elején említetted, hogy fontos az aktivista háttered, amit ötvöznél az alapítvány munkájával is. Ha a szervezet aktivistább irányba mozdul, az okozhat adott esetben hátrányt, elijeszthet támogatókat?

FB: Azt tapasztalom a civil szférában, hogy azok az emberek, akikkel közösek az értékeink, adakoznak a klasszikus integráló oktatásra. Arra, hogy a roma diák is ugyanolyan esélyekkel járhasson különórákra, ugyanolyan esélye legyen megszerezni az érettségit, mint az ő gyereküknek. Az viszont sokkal absztraktabb, hogy miért van szükség egy erős érdekérvényesítő potenciállal rendelkező roma értelmiségre.

De eljutottunk arra a pontra a magyar közéletben, hogy meg kell teremteni a platformot arra, hogy a roma fiatalok hangja sokkal jobban hallatszódjon.

HZS: Azért

az aktivizmus nem azt jelenti, hogy Bogival kiállunk az utcára egy-egy táblával és bömbivel ordibáljuk, hogy „Roma szabadságot!”.

A Romaként. podcast is egyfajta aktivista tevékenység, aminek az volt és lesz a célja, hogy romák a mikrofon elé üljenek és beszéljenek a saját történetükről. Nyilván szeretnénk ebbe olyan színészeket, zenészeket is meghívni, akik ismertebbek, de ugyanúgy szeretnénk jogászokat, rákkutatót behívni, akiknek jó története van: honnan jött, hova jutott el. Nagyon fontos, hogy a podcastben nemcsak arról beszélgetünk, hogy milyen romának lenni, hanem azon túlmutató kérdésekről is, hogy ne csak arról legyen szó, hogy ő egyébként roma, hanem halljuk az önálló gondolatait a szakmájáról meg a világról.

Az aktivizmus lényege itt, hogy olyan platformokat hozunk létre és olyan eszközöket használunk, ami eddig nem volt. Úgy látom, van igény nemcsak a roma, hanem a nem roma közösség felől is arra, hogy lássák, mi romák nagyon sok területen mozgunk, létezünk.

FB: Ezen a gondolaton továbbmenve, nem is feltétlenül kell valakiről elmondani, hogy roma, vagy arra fókuszálni az ő történetében. Én nagyon szívesen látnék női magazinokban utazási bloggert, gasztrobloggert, csak legyen roma - aztán aki akarja, látja rajta, hogy roma nő, aki nem, nem. De legyen ott.

Nem feltétlenül kell mindig kitörés-történetekben gondolkodni.

Mert eddig a pozitív médiareprezentációnk többsége ilyen, hogy na, akkor neked hogy sikerült mégiscsak eljutni a cigánysorról a Semmelweis egyetemig. Sajnos ezeknek a sztoriknak mindig van egy olyan mellékzöngéje, vagy olvasata, hogy „Ha neki sikerült ilyen kevés erőforrásból, akkor a másik egymilliónak miért nem?” Pedig ez tízezerből egy eset, a tiszta szerencsének köszönhető, vagy egy jó pedagógusnak, egy jó támogatási programnak. De ez a nézőpont elviszi a hangsúlyt a strukturális rasszizmus kérdéséről.

Szóval az aktivizmust tényleg nagyon széles spektrumon képzeljük el. Mindenki annyit adjon bele, amennyit tud, olyan területen, ami érdekli vagy ambícionálja. Nem Soros-ügynök kiképzőt működtetünk, hanem bátorítani szeretnénk mindenkit arra, hogy részt vegyen a közösségi életben olyan mértékig, ami neki komfortos.

HZs: Engem egy flashmobra például elég nehezen lehetne rávenni, akkor biztos felmondanék. Visszatérve a címlapon szereplő romákhoz: nekem gyerekkoromban óriási élmény volt látni Csányi Sándort a Kontrollban, akiről teljesen egyértelmű volt, hogy roma, ez mégsem került elő a filmben. Egyáltalán nem volt fontos szempont, ő ott a főszereplő volt, és annyi volt a lényeg, hogy egy baromi tehetséges színész kapott egy lehetőséget, és élt vele. Az lenne jó, ha még több ilyen lenne.

Az érdekérvényesítés segítése mellett mentálhigiénés támogatást is nyújtotok. Milyen nehézségekbe futnak bele leggyakrabban a romveres diákok?

FB: Napokig lehetne sorolni, nagyon sokféle elvárás nehezedik rájuk. Egyrészt mindig megjelenik a „menj vissza a közösségedbe és adj vissza nekik, ha kitörtél,” ami nagyon nagy lelki teher lehet. Sokan egyébként pont ezért orientálódnak a segítő szakmák felé, mert az az életcéljuk, hogy a közösségnek visszaadjanak. De nehéz felmérni, hogy ez tényleg az ő mélyről jövő álmuk-e, vagy inkább a társadalmi nyomás miatt van.

Aztán nehéz a magányosság élménye is, sokszor egy szem romaként tanulnak nemhogy egy évfolyamban, de akár egy egész szakon vagy karon.

Első helyen kellett volna említeni a rasszizmust: azért hallunk olyan történeteket is, amikor diáktársak, tanárok rasszista módon viselkedtek velük. Erre is kell támogatást adni, és ebben szerintem nem is feltétlenül a mentálhigiénés támogatás az első, bár kétségkívül nagyon fontos, hanem az, hogy mindezt közösségben kibeszélhetik egymással, megoszthatják, hogy reagálnak ilyen helyzetre, és ez nagyon jó.

Sokan szokták azt is említeni, hogy megrekednek két világ, a roma közösségük és a városi, fővárosi, elit, értelmiségi közösség között.

Egyik közösséghez tartozónak sem érzik magukat, mert otthon már kicsit kilógnak a más életstílusukkal, beszédmódjukkal, vágyaikkal. Eközben iszonyú energiákat igényel az, hogy eljátsszanak egy szerepet azért, hogy beilleszkedjenek egy olyan társaságba, ahol már 10-11 éves koruk óta arra készítik fel a gyerekeket, hogy egyetemre menjenek és értelmiségiek legyenek.

Emellett ott van a pénztelenség is, gyakran a családot is támogatniuk kell ösztöndíjasként. Most akut probléma a lakhatási válság, és mindennapi teher rajtuk az is, hogy összehangolják a tanulmányaikat a megélhetésszerzéssel.

HZs: Nagyon ritka az olyan történet, ami a nem romáknál azért gyakoribb, hogy valaki nem megy el dolgozni az egyetem alatt, mert eltartják. Ha valaki roma és egyetemista lesz, az biztos, hogy valahol árut pakol, pénztárazik, vagy húst dobál a konyhán.

A magányosság érzés nálam is jelen volt, legalábbis sem a Pázmányon, sem a Műegyetemen nem találkoztam romákkal. Vagy nem tudtam róluk. Nekem a beilleszkedéssel nem volt gondom, maximum

az volt a furcsa, hogy én vagyok az egyedüli roma hang, vagy ha egy romákat érintő ügy került elő, én voltam az egyedüli, aki úgy átlátta, ahogy ők nem.

Akiről minimálisan is azt éreztem, hogy képes meghallgatni, megérteni, együttérezni, azzal mindig beszéltem, és az a tapasztalatom, hogy ez nem politikai hovatartozás kérdése, hanem hogy van-e benne érzékenység. Egyik oldalról is találkoztam már olyannal, aki teljesen érzéketlen, meg másik oldalról is olyannal, akinél őszinte érdeklődést tapasztaltam.

A visszaadni elvárása ellenére azért ti is arra buzdítjátok a diákjaitokat, hogy vállaljanak szerepet.

FB: Más azt mondani, hogy válassz olyan szakmát, ahol eléred a roma társaidat, és az egész életedet ez a gondolatiság szője át, mint arra bátorítani valakit, hogy heti egy-két órában önkénteskedjen.

A Romaversitas mennyire burok vagy buborék? Mennyire marad szoros a viszony a program vége után közöttük?

FB: Ez változó, attól is függ, hogy milyen erős közösség jön létre egy-egy évfolyamban. Az én egykori társaimmal nagyon együtt maradtunk, sok projektet csináltunk együtt, ebből nőtt ki az Ame Panzh kibeszélő is például. Zsolték évfolyama a járvány miatt egyszer találkozott személyesen, utána csak online, kamerán át látták egymást.

Régen egy diák évekig benne tudott maradni a programban, mert volt rá finanszírozásunk, most viszont nagyjából egy évre előre látunk: van, aki fél évre becsatlakozik, aztán később vagy visszajön vagy nem. Sajnos már nincs meg az a nagyon szoros együtt lélegzés, ami az én időmben megvolt.

Viszont nagyon sokan kapcsolatban maradnak a szervezet munkatársaival, a mentoraink rengeteg hívást kapnak még 5-6-7 évvel azután is, hogy valaki elvégezte az egyetemet.

Mindenki szívesen jár vissza, de az, hogy működő közösséget kovácsoljunk, tényleg kihívás. Szeptembertől arra is próbálunk kitalálni valamit, hogyan vonjuk be az alumnit minél jobban.

HZs: A burok olyan értelemben biztos nem igaz, hogy utána kilép és meglepődik a csúnya nagyvilágban. Aki ide bekerül, annak eleve van realitásérzéke, olyan körülmények között nőtt fel, a származása miatt olyan élettapasztalatai vannak, ami senki másnak nincs.

Ha a Romverbe bekerülni buboréknak számít, akkor mondhatjuk, hogy hála a jó égnek, mert legalább havi egy vasárnapon van egy közösség, ahol pontosan értik egymást.

Nekem is ez volt az élményem, hogy életemben először - 26 évesen, mesterszakosként - olyan emberek közé kerültem, akik tudtak kapcsolódni ahhoz, amit mondtam. Előtte soha ilyen élményem nem volt. És nem azzal sétálnak ki onnan, hogy úristen, bántanak, mert cigány vagyok, hanem azt érzik, hogy magukra szedtek valamilyen tudást.

FB: A gyakornoki programmal is próbáljuk felkészíteni a diákjainkat, hogy milyen lesz a buborékon kívül. De legkésőbb az egyetemen egy szem cigányként mindenki találkozik azzal, hogy milyen a nagybetűs élet, ha esetleg korábban védve lett volna tőle, bár ez nem jellemző, hiszen ugyanez van az általános iskolában, középiskolában is.

Szegregált oktatásból ugyanis nagyon kevesen kerülnek a felsőoktatásba, a diákjaink többsége integrált környezetben tanult, ahol akarva-akaratlanul is szembesült a rasszizmussal.

Ez olyan közös tapasztalat, ami összehozza az embereket. Próbáljuk ezt feldolgozni mindenféle eszközzel, felszerelni a diákokat tippekkel, túlélési trükkökkel. Ezért is szoktuk elhívni a roma mozgalmak nagy öregjeit, hogy átadják azt a tudást, hogyan lehet érvényesülni, lelkileg egészségesnek maradni ebben a létezésben, légkörben, meg főleg az aktivizmusban.

Ha már reprezentáció, az új országgyűlésben négy roma képviselő is van. A vélemények megoszlottak, egyesek már ennek is örültek, mások szerint ez még semmit nem jelent. Ti vártok bármiféle változást a jelenlétüktől?

HZs: Nagy nehezen delegáltak három romát a parlamentbe, meg ott van a Fidesztől Sztojka Attila. Maradjunk annyiban, hogy van négy évük bizonyítani. Az fontos, hogy üljenek romák a parlamentben, de önmagában ez nem változtat meg semmit, ez csak az első lépés. A politikus politikus akkor is, ha roma. Vannak pártérdekek, pártfegyelem, ami köti őket.

FB: Majd meglátjuk, én többükkel beszéltem. Szerintem nagyon fontos kiállni roma ügyekben, és nagyon más az, amikor egy roma ember áll ki a közösségéért, mint az, amikor valaki félig-meddig szövetségesként odavet valamit egy témára. Ellenzéki politikusoknál láttuk, hogy ezek nem mindig sikerülnek jól. Remélem, hogy annyira hangosak lesznek, amennyire csak tudnak, más eszköz nincs a kezükben.

Volt egy gyűlöletbeszéd-projektetek, amiben a diákjaitok ennek a digitális térben előforduló példáit gyűjtötték. Az lezárult, vagy van valamiféle utóélete?

FB: Abból a projektből született egy kiadvány, és az akciókutatásunk is annak egy leágazása. A kiadvány nagyon unikális, az egyik első kísérlet arra, hogy rendszerezze az online térben, közösségi médiában milyen fajta romaellenes gyűlöletbeszéd jelenik meg, kik által. Ezt nem nagyon kutatták eddig, főleg nem roma diákok, akik maguk is érintettek ebben.

Az, hogy a rasszizmussal foglalkozunk, a fő fókuszunk, akár gyűlöletbeszéd formájában jelenik meg, akár oktatási szegregációban, akár másban.

A vezetőképző programnak is az lesz egy fontos fókusza, hogy hogyan tudunk ellennarratívát létrehozni a rasszista narratívák mellé.

Szeretném, ha ez ösztönözné a diákok az önszerveződését, és ha nekik ez fontos, tegyünk mellé erőforrásokat, hogy tudjanak reagálni. A gyűlöletbeszéd még sokáig terítéken marad.