Nem azt mondtam, hogy rossz ember vagy, hanem azt, hogy bűnöző

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
augusztus 16., kedd 19:04
  • Hat évad után ezen a héten véget ér a Breaking Bad előzménysorozata, a Better Call Saul.
  • Egy karikaturisztikus figura születését mutatja be, akinek átalakulása árnyaltabb és ellentmondásosabb, mint Walter White útja.
  • Látszólag kisebbek itt a tétek, a készítők mégis el tudják érni, hogy az emberi drámák sem tűnnek kevésbé súlyosnak a maffiaügyeknél.
  • A tempó és képi világ is egészen más, mint a legtöbb sorozatban.
  • Kijavították a Breaking Bad legnagyobb hibáját is azzal, hogy itt van egy igazán erős női karakter, Kim Wexler.

Viccelődéssel indult az egész. Már a Breaking Bad forgatása közben is előfordult, hogy egy-egy ötletre azt mondták a készítők: ezt majd a Saul-előzménysorozatban sütik el. Aztán egyre komolyabbra fordult a dolog. A karikatúra-szerű mellékszereplő, bűnöző zugügyvéd Saul Goodman, akit leginkább a tragikus fordulatok komikus ellensúlyozására használtak, olyan népszerű lett, hogy kínálta magát a lehetőség: a figurájára építve kijönne egy spinoff.

A hollywoodi univerzumgyártó-ipar ebből valami lélektelen utánlövést hozott volna ki. Átlagos sorozatkészítők pedig egy korrekt, de az eredeti anyaghoz érdemeben nem sokat adó tiszteletkört, néhány bónuszpillanattal a rajongóknak.

Vince Gilligan és Peter Gould kezében viszont mestermű született, ami nemcsak, hogy a történetmesélés színvonalában és képi világának ötletgazdagságában is köröket ver a legtöbb mai sorozatra, de még azt a kérdést is érdemben fel lehet tenni:

a Better Call Saul felér a Breaking Badhez?

A válasz a cikk végén következik.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt