A legnagyobb magyar építész, akit hazája elfelejtett

október 2., 16:28
  • Breuer Marcell bútorai és épületei népszerűbbek a világban, mint valaha, de egy-két kiállítást leszámítva, alig lehet itthon találkozni a nevével.
  • A pécsi születésű zseni a Bauhausban és a Harvardon is tanított, majd a világban sokfelé megtalálható brutalista épületeivel futott be igazán az 1960-as években.
  • A szülőhazájához élete végéig kötődő Breuerért rajongtak a kollégái és ismerősei, de azért nem mindenkinek van szép emléke róla.
  • Tóbiás Tas eredetileg angolul, az Offbeat Budapesten megjelent cikkében nem csak Breuer művészetét mutatja be, hanem amerikai életének eddig nem ismert részleteit is feltárta.

„Ő tervezte a széket amiért minden New York-i odavan!” – válaszolta egy amerikai ismerősöm, amikor megemlítettem neki, hogy Breuer Marcellről írok. Noha számos könyv jelent már meg Breuer szakmai munkájáról és székeit ma már kultikus népszerűség övezi, eddig viszonylag keveset lehetett tudni a huszadik század egyik legfontosabb építészének és formatervezőjének életéről. Amerikai látogatásom során tizenhat emberrel készítettem interjút, és New York-tól a Massachusetts állami Cape Cod félszigetig zarándokoltam Breuer nyomában.

photo_camera Breuer Marcell és felesége, Connie, a wellfleeti nyaralójuk hátsó teraszán. Fotó: Magángyűjtemény

Breuer Marcell Lajos – a barátainak csak Lajkó – Pécsett született 1902-ben, művészet iránt érdeklődő, középosztálybeli zsidó családba. Édesanyja volt az életét meghatározó szülő, aki arra nevelte a gyermek Breuert, hogy a tartalmas élethez fontos a műveltség, az utazás, a sport és a szépség értékelésére való hajlam. Lajkó szeretett festeni, és érdekelte a matematika. A középiskola elvégzése után a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára vették fel ösztöndíjjal, de néhány hét után elment tőle a kedve, mert túl merevnek és elméletinek találta az oktatást.

Egy pécsi ismerőse javaslatára 1920-ban beiratkozott a Bauhaus nevű avantgárd művészeti iskolába, amit nem sokkal korábban alapítottak a németországi Weimarban. Breuert azonnal magával ragadta az iskola felszabadult légköre – egy édesanyjának írt levélben lelkesen számol be a jelmezes buliról, ahol nőnek öltözve hajnalig mulatott („fényesen éreztem magam, táncoltam veszettül”). Különösen tetszett neki a Bauhaus gyakorlatias oktatása, például az, hogy már a bevezető órán különböző alapanyagokkal kísérleteztek.

Édesanyja javaslatára az üvegfestő műhely helyett a praktikusabb asztalos képzést választotta, miközben építészetet a Bauhaus igazgatójának, Walter Gropiusnak az építészirodájában tanult (a Bauhausban kezdetben nem volt építészeti oktatás). A törekvő Breuert rövidesen az iskola egyik legtehetségesebb diákjának tartották. 1924-ben Gropius meggyőzte, hogy vegye át az asztalosműhely vezetését, így a 22 éves zseni a Bauhaus legfiatalabb tanára lett.

photo_camera A híres Thonet bútorgyár egy 1931-es hirdetése Breuer csővázas székeit reklámozza. Fotó: Alexander von Vegesack gyűjteménye – Domaine de Boisbuchet, Franciaország

Egy évvel később Breuer a világon elsőként hajlított fémből tervezett bútort, és ezzel beírta magát a nemzetközi dizájntörténelembe. Nem sokkal korábban biciklizés közben elesett, és ekkor tűnt fel neki, hogy milyen strapabíró a kerékpár kormánya, és ez kíváncsivá tette, hogy lehet-e ilyen anyagból bútort készíteni. Csővázas székei a mai napig megtalálhatók a világ dizájnmúzeumaiban.

Legsikeresebb széke, a Cesca, Francesca nevű lányáról kapta a nevét (a szék B32-es modellként is ismert). A nádszövetes ülőlap és háttámla melegsége szépen harmonizált az áramvonalas, szinte a levegőben lebegő krómozott acél vázzal. Arról nem is beszélve, hogy a Bauhaus elveknek maximálisan megfelelt, hiszen ötvözte a kézművességet a sorozatgyártással.

A kritikusok persze gúnyolták és nevetségesnek találták Breuer letisztult, hátsó lábak nélküli találmányát. Ne felejtsük, hogy az 1920-as évekről van szó, amikor az effajta praktikus bútorok még nagyon újszerűek voltak a gazdagon díszített fotelekhez szokott közönség számára. „Amikor kiállítottam első székeimet, az emberek olyan dühösek voltak, hogy rájuk ugrottak, eltörték és az anyagot elszakították. Egyszerűen azért, mert mások voltak” – mondta évekkel később Breuer egy interjúban.

photo_camera Breuer 1949-ben tervezett wellfleeti nyaralója. A faburkolatú, lábakra emelt épület két tóra nyújt pazar kilátást, és egyszerűségében is magával ragadó. A tóra néző oldalból egy fedett tornác nyúlik ki. Fotó: Tóbiás Tas

Ennek ellenére Breuer hamar hírnevet szerzett magának, és székeit Európa-szerte vették az új irányokra nyitott polgárok. A Cesca a mai napig hallatlanul népszerű világszerte – Amerikában a divatot követő, jómódú háztartásokban szinte kötelező tartozék. A Vox online hírportál nemrég egy videóban próbált rájönni, hogy miért Cesca széke van mindenkinek. A ma a Knoll cég által értékesített bútor több mint ezer dollárba kerül, de koppintásokat már jóval olcsóbban is be lehet szerezni.

Négy oktatói év után Breuer otthagyta a Bauhaust, hogy főállású építészként dolgozzon. Az időzítés nem volt ideális, mert az 1930-as évek egyre feszültebb politikai és gazdasági légköre erősen behatárolta egy modern építész lehetőségeit Európában, hiszen ebben az időben az emberek, ha építkeztek is, jellemzően nem az újító stílusú Bauhaus házakat keresték. Berlinben, Zürichben, Budapesten és Londonban is próbálta megtalálni a helyét, kevés sikerrel. (Bár több szakértő szerint a londoni Isokon cég számára 1936-ban tervezett, rétegelt falemezből készült fekvőszéke még a Cesca-nál is nagyszerűbb).

Éppen ezért boldog volt, amikor Gropius, aki addigra a nácik elől Amerikába menekülve a Harvard Egyetem építészeti karát vezette, felkérte, hogy csatlakozzon hozzá. 1937-ben a 35 éves Breuer Bostonba költözött, hogy mentorával közösen terjesszék a modern építészet elveit az ilyen szempontból elmaradott Amerikában. Breuer keze alól később egy sor híres építész került ki, többek között Philip Johnson, I. M. Pei és Paul Rudolph.

photo_camera Breuer Marcell és Kepes György sakkozik a wellfleeti nyaralóban. A kép bal oldalán látható festő- és fotóművész Kepes György közeli barátja volt Breuernek. Kepes huszonévesen hagyta el Magyarországot, és később az MIT egyetemen tanított évtizedekig. Fotó: Magángyűjtemény

A laza, szellemes és zseniálisan tehetséges Breuert imádták a diákok, sokkal inkább mint az idősebb és inkább adminisztrációval foglalkozó Gropiust. Az oktatás mellett ketten alapítottak egy saját építészirodát is. Terveik természetesen a Bauhaus stílusból indultak ki, de a túlságosan is funkcionális, fehérre vakolt épületek helyett Breuer helyi terméskő- és deszkaburkolatú falakkal, és bátran kinyúló konzolos tetőkkel puhította lakóházait.

Az amerikai nagyközönség 1949-ben ismerte meg Breuer nevét, amikor a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) felkérte őt, hogy tervezzen egy mintaházat a múzeum kertjébe. A kiállítás célja az volt, hogy középosztálybeli amerikaiak körében népszerűsítse a modern stílusú házakat és bútorokat. Az elnyújtott, faburkolatú épületre Breuer hatalmas ablakokat és pillangó alakú tetőt tervezett, belül pedig különböző anyagok finom ellenhatásaival keltette életre a tereket.

A tágas, egybefolyó szobák úgy voltak kialakítva, hogy a szülők könnyen tudják felügyelni a gyerekeket, hiszen a cseléd vagy bejárónő alkalmazása nem egyezett a demokratikus modern elvekkel. A fényben úszó tereket Breuer saját, illetve kortársai ismert bútoraival rendezte be, például Eero Saarinen „Anyaméh” nevű, vagy az Eames házaspár rétegelt falemezből készült székeivel.

photo_camera Breuer saját háza New Canaan-ban, ahol 1947 és 1951 között lakott családjával (később ugyanitt egy nagyobb házba költöztek). A modern épület erősen eltért a környéken megszokott hagyományos házaktól ebben a jómódú New York-i elővárosban Fotó: Marcel Breuer Papers, Archives of American Art, Washington, D.C.

„Ha valaki nem is tudott magának egyből egy új házat építeni, azért vett néhány Breuer széket vagy Noguchi lámpát és próbálta a lakását modernül berendezni” – írta Alexandra Lange, a New Yorker magazin építészkritikusa, amikor Breuerről érdeklődtem. 80 000 látogatójával a MoMA kiállítása hatalmas siker volt, és nagyban hozzájárult a modern stílus elterjedéséhez Amerikában. Breuert pedig, aki időközben New Yorkban saját irodát alapított, elárasztották az új megrendelések.

Klienseit előszeretettel hívta el New Canaan-i házába, ami igencsak különbözött a környék koloniál stílusú hagyományos épületeitől ebben a jómódú New York-i elővárosban. „Lajkó egyszer családostul elutazott több hónapra egy párizsi megbízásra, és megkért minket, hogy költözzünk be, és vigyázzunk a házra. Arra lettünk figyelmesek, hogy idegenek rendszeresen megjelennek, hogy bekukucskáljanak az ablakon” – mesélte Eleanor Beckhard, akinek férje, Herbert Beckhard, Breuer kollégája volt.

Breuer 1940-ben elvette feleségül titkárnőjét, Connie Crocker Leightont. A jól képzett, művészet iránt érdeklődő Connie előkelő bostoni családból jött, és Breuer pártfogását kulturális küldetésének tartotta. „Elegáns, megnyerő stílusú és intelligens volt, és nagyon vigyázott Lajkóra. Teljesen elkötelezett volt iránta, talán még a gyerekeivel szemben is” – mondta Beckhard.

photo_camera A volt kollégák elmondása szerint Breuer elismerte munkájukat, a házain például rendszerint feltüntette a társtervezők nevét is. Jelen esetben Hamilton Smith építészét, aki a Whitney tervezésében dolgozott vele. Fotó: Tas Tóbiás

Többek szerint Breuer viszont keveset foglalkozott a családjával. „Alig volt otthon. Néha hazament tiszta ruháért, aztán három hónapra megint lelépett. Connie-t és a gyerekeket New Canaanban hagyta, és csinálta a maga dolgát” – mesélte a család egy közeli ismerőse, aki a neve elhallgatását kérte. Számos történet kering Breuer nőügyeiről, amik már a bauhausos évek alatt is okoztak neki kellemetlenséget.

Úgy hallottam, Breuer két gyereke sincs jó véleménnyel apjukról. Fia, a 78 éves Breuer Tamás fotósként dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult. Cesca a középiskola után elment otthonról, és nem is tért vissza többé. Ismerősök szerint képei lekerültek a falról, és a család nem beszélt róla. A jelenleg 67 éves Cesca egy kelet-kaliforniai kisvárosban fodrászként dolgozik. Egyikük sem kívánt a kérdéseimre válaszolni.

Breuerék évtizedeken keresztül a Massachusetts államhoz tartozó Cape Cod félszigeten töltötték a nyarakat egy Wellfleet nevű településen. Itt a külvilágtól elzárkózva, szoros baráti kört alkotott egy nagyrészt Európából kivándorolt művészekből álló közösség. Tagjai között több magyar is volt, például a híres bostoni MIT egyetemen tanító festő- és fotóművész, Kepes György. De ide tartozott még Walter Gropius és felesége, Ise, az orosz születésű modern építész, a Yale-en professzor Serge Chermayeff és a New Yorker magazin ismert grafikusa, a Romániából menekült Saul Steinberg.

photo_camera A francia Flaine síparadicsom, amely Breuer tervei szerint épült az 1960-as években. Fotó: JEAN-PIERRE CLATOT/AFP

„Itt bármit csinálhattak. Lehetett meztelenül úszni az óceánban, az öbölben, a kis belső tavakban. Wellfleet szinte lakatlan volt. Nagyon olcsón tudtak földet vásárolni és a táj sokukban gyerekkori emlékeket idézett fel” – mesélte Peter McMahon, egy helyi non-profit szervezet alapítója, amelynek célja, hogy a század közepén épült modern stílusú nyaralók műemlékvédelem alá kerüljenek. Peter felajánlotta, hogy megmutatja nekem Breuer Wellfleetjét, így New York-ból útra keltem.

Két átszállás és hét óra utazás után sem volt nehéz rájönni, mi vonzotta Breueréket erre a vadregényes, szélfútta tájra az Atlanti-óceán és Cape Cod-öböl ölelésében. Vadpulykák és prérifarkasok keresztezték az utunkat az áprilisi holtidényben, amikor a sűrű fenyők között váratlanul felbukkant Breuer 1949-ben tervezett nyaralója.

Az egyszerűségében is magával ragadó, faburkolatú épület két belső tóra néz – a kilátás pazar. Breuer vékony lábakra állította a kis nyaralót, így ez is, mint a székei, olyan hatást kelt, mintha súlytalanul lebegne a levegőben. Az épület tóra néző oldalából egy fedett tornác nyúlik ki – Breure itt szerette felszolgálni híres gulyásleveseit a vendégeknek. Később apró módosításokkal két újabb szárnyat tervezett az épülethez, hogy fotós fiának saját szobája és sötétkamrája legyen.

photo_camera Breuer által tervezett sílift Flaine-ben Fotó: JEAN-PIERRE CLATOT/AFP

„Breuer egy zseni volt. Ezzel az épülettel nem elkápráztatni akar, hanem párbeszédet folytat saját magával” – mondta Peter McMahon, aki könyvet is írt Cape Cod modern házairól. A nyaraló jelenleg Breuer Tamás tulajdona, aki éppen árulja az értékes, de belülről borzasztó állapotban lévő épületet, amiben halomra állnak Breuer Marcell személyes tárgyai. „Az alapítványunk szeretné megvenni, és három művészi rezidenciát kialakítani belőle, de Tamás túl magas árat akar”. Tamás jóváhagyásával addig is kimentette a házból Breuer könyveit, és egy biztonságos helyen tárolja őket. A több száz építészeti kiadvány között találtam magyar könyveket is, például egy József Attila-verseskötetet.

Sikerült beszélnem néhány emberrel, akik a wellfleeti nyarakat gyerekként megélték. „A magyar kultúra érződött az egész közösségen, és részben az tartotta őket egyben” – mesélte Guy Wolff, Connie unokaöccse, aki gyakran nyaralt Breuerékkel. Elmondása szerint hiányzott nekik Magyarország, szerettek az otthoni emlékekről beszélni. Arra azért nagyon vigyáztak, hogy magyar politikáról ne essen szó – a hidegháború és az 1950-es évek amerikai rettegése a kommunista hatalomátvételtől (Red Scare) óvatosságra intette ezeket a köztudottan baloldali értelmiségieket. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogy micsoda félelemben éltek.

„A spanyol polgárháborús könyveket és Kassák Lajos folyóiratait el kellett rejtenünk a pincében és más borítóba csomagolni. Apám nagyon aggódott, amikor egyszer július 4-én, az amerikai nemzeti ünnep napján feketébe öltöztem. Azt akarta, hogy amerikai színű ruhában legyek, de én egy lázadó beatnik tinédzser voltam” – mondta Juliet Stone Kepes, Kepes György lánya. Nem meglepő módon, mindannyian az 1950-es években Adlai Stevensont, a demokrata elnökjelöltet támogatták Eisenhowerrel szemben. „Nagyjából ennyit mertek hivatalosan vállalni.”

photo_camera Breuer legsikeresebb széke, az 1928-ban tervezett Cesca. A nádszövetes ülőlap és háttámla szépen harmonizál az áramvonalas, krómozott acél vázzal. A Cesca a mai napig világszerte népszerű. Fotó: Tóbiás Tas

„Az egész csoportban volt egy szépség iránti hajlam. Ha Lajkó a tavat nézte, egyből formákat, mintákat látott” – mesélte Wolff. „A házukat valami csendes, nyugodt szépség járta át”. Juliet Stone Kepesnek hasonló emlékei vannak: „szinte vallásosan rajongtak mindenért, ami szép. Autóvásárlásnál minden a színről és a formáról szólt, soha nem a fogyasztásról”. Breuernek volt egy Jaguarja, de legtöbbször sötétszürke kétüléses Mercedesében száguldozott, és a visszaemlékezések szerint híresen rosszul vezetett.

Legtöbben közvetlen, barátságos és szellemes embernek ismerték. Nem vette magát túl komolyan, de irtózott a fellengzős vagy nagyhangú emberektől. Élete végéig erős magyar akcentussal beszélt angolul, és szerette mondandóját magyar közmondásokkal fűszerezni (amerikai hallgatói gyakran értetlenül álltak a helytelen fordításai előtt).

„A társaság központja volt… nem erőszakos módon, hanem volt benne egy belső sugárzás, ami miatt mindig te mentél hozzá, nem ő jött hozzád” – emlékezett 1981-ben Kepes György, Breuer egyik legközelebbi barátja. „Imádták őt a kollégái. Breuer olyan volt, mint egy szupersztár, de mindenkivel nagyon normálisan viselkedett” – mesélte Jane Beckhard, aki az 1960-as években gyakran járt az irodába az apját, Breuer közeli munkatársát látogatni.

photo_camera A ma Marcel néven működő hotelt Breuer 1969-ben tervezte. Fotó: Pat Krupa/Wikimedia

A barátságos, udvarias külső alapvetően zárkózott személyt takart. „Soha nem ismertem Breuert igazán” – mondta Kepes ugyanabban az interjúban. Megkérdeztem Kepes lányától, hogy mit értett apja ez alatt. „Breuer akkor érezte magát legjobban, amikor nem kellett a nagybetűs Építész szerepét előadnia és élhette a saját életét. Jó humorú társasági ember volt, de nem igazán engedett közel magához senkit” – mondta.

Breuer levelezése azért nyújt némi betekintést az építész érzelmi világába (a Syracuse-i Egyetem kezelésében a Breuer-archívum nagy része digitálisan elérhető). Kepes Györgynek például így írt, mikor megtervezte mindkettőjük wellfleeti nyaralóját: „Ezzel a két házzal kapcsolatos saját munkámért nem fogadok el díjazást. Ez így felel meg a mi nemes hagyományainknak, engem pedig igen boldoggá tesz”. Breuer évtizedeken keresztül küldött pénzt a Budapesten élő nővérének, aki az 1956-os forradalom után Bécsbe emigrált. Herminának írt leveleiből mély érzelem és gondviselő szeretet sugárzik. Számomra a legmeghatóbb az a levél, amit 1949-ben írt a vasfüggöny mögött élő nővérének, és így búcsúzik tőle: „Lesz még szőlő, lágy kenyér”.

Breuer azonban tudott megdöbbentően önző is lenni. A magyar zsidó gasztronómiáról írt könyveiről ismert Körner András közeli barátságban állt Weininger Évával, aki Breuer bútortervező óráira járt a Bauhausban. Körner elmondása szerint Évának nem voltak szép emlékei: „Azt mesélte, hogy Breuer nem sokat törődött a diákokkal, inkább a bútorai szabadalmi ügyeit intézte. Amikor meg heti egyszer megjelent, velük csináltatta meg azokat a székeket, amiket később ő maga eladott”.

photo_camera Az 1958-ban elkészült UNESCO-székház Párizsban Fotó: Amma Amstrong/Flickr

A Bauhaus tanári karának több tagja csalódott volt, hogy Breuer saját céget alapított a bútorai eladására. Gropiusnak az volt a célja, hogy minden Bauhaus-termék szerzői joga az iskolán belül maradjon, és így legyen az intézménynek megbízható bevételi forrása. De Breuert ez nem érdekelte. „Ragaszkodott ahhoz, hogy a bútorok az iskolától függetlenül az ő saját szellemi termékei” – írta Christopher Wilk kurátor egy Breuerről szóló tanulmányban. Ise Gropiusnak is megvolt a véleménye: „Határtalan becsvágya miatt Breuer képtelen a legapróbb kompromisszumokra, pedig a Bauhaus közösségi szelleme csak így fenntartható” – írta naplójában.

Breuer drámai szakítása Gropiusszal szintén nem vet rá jó fényt. 1941-ben csúnya jelenetet rendezett, miután Gropius negyed órát késett egy megbeszélésről. Sokak szerint Breuer ezt ürügyként használta arra, hogy otthagyja hűséges pártfogóját és saját irodát nyisson. „Hirtelen rá kellett ébrednem, hogy társam nem barát, hanem ellenség. Túlságosan is imádja önmagát… most, hogy befutott, nincs már szüksége rám” – írta Gropius az incidens után. Ennek ellenére később kibékültek, és Gropius élete végéig támogatta Breuert.

Gropiusszal vagy Le Corbusier-vel ellentétben, akik írtak elméleti munkákat is, Breuer sokkal inkább ösztönös építész volt. Saját benyomásaiban legalább annyira bízott, mint a matematikai számításokban. „Óriási fantáziája volt. Nem próbált másokat követni” – mondta Stanley Abercrombie, aki építészeti rajzoló volt Breuer irodájában az 1960-as években. Breuer kollégája, Robert F. Gatje emlékiratai szerint valahányszor Breuer megjelent az iroda tervezőasztalánál, egy kisebb csoport gyűlt össze körülötte, és nézték, ahogy Breuer ceruzája a legösszetettebb dizájnproblémákat is néhány egyszerű vonással megoldja.

photo_camera Az 1954-es Starkey House. Fotó: Peter J. Sieger/Wikimedia

Breuer építészete az 1950-es évek közepén nagy fordulatot vett. Addig elsősorban családi házakat tervezett privát ügyfeleknek, de ahogy nőtt a népszerűsége, egyre több nagy állami és vállalati megrendelést kapott a világ minden pontjáról (ő tervezte például az UNESCO hatalmas párizsi székházát). Breuer ekkor kezdett el nyers betonnal dolgozni brutalista stílusban. A beton formálhatóságának köszönhetően a legjobban sikerült épületei egészen lenyűgöző látványt nyújtanak. Személyes kedvencem a minnesotai St. John's Egyetem templomának 1961-ben elkészült harangtornya, amely izmos betonlábaival óriási szoborra emlékeztet.

A Breuer-életmű legnagyobb szakértője Barry Bergdoll, a Columbia Egyetem professzora, aki az építészeti Nobel-díjnak is nevezett Pritzker-díj héttagú zsűrijének is a tagja. „Breuer építészete az ellentétekről szól” – mondta nekem könyvekkel zsúfolt, méretes irodájában. „A betont mindig szelídíti és más anyagokkal hozza összjátékba. A Bauhaus bevezető órája – ami az anyagok természetéről és egymáshoz való viszonyáról szólt – élete végéig hatással volt rá. És még a késői, kommerszebb munkáin is látszik a hihetetlen művészi tehetség. Gondoljunk csak a Whitney Múzeumra!” (Bergdoll professzorral készítettem egy podcast-beszélgetést, amiben részletesen mesél Breuerről.)

Breuer legismertebb épülete az 1966-ban felépült Whitney Múzeum New York-ban (az ünnepélyes megnyitón többek között Jackie Kennedy is jelen volt). Visszaemlékezések szerint miután Breuer megnyerte a pályázatot, elvonult a hétvégére, majd hétfő reggel megjelent az azóta ikonikussá vált, kifelé lépcsőző homlokzat rajzaival. Meghökkentő formája és szokatlan ablakai miatt eleinte megosztó volt a szürke gránitlapokkal burkolt épület, de mára New York egyik nevezetességének számít (időközben a Whitney kinőtte az épületet, ami jelenleg a Frick-gyűjteménynek ad ideiglenesen otthont).

photo_camera Az 1954-es Gagarin House belseje Fotó: Madonna & Phillips Group

„Amikor elkészült, olyan sokat írtak róla, hogy Amerikában mindenki megismerte Breuer nevét. És minden város akart egy saját Breuer épületet. 12 főről hirtelen 40-45-re nőtt az építészek száma az irodában” – emlékszik Abercrombie, aki a Whitney terveiben asszisztált Breuernek. Azt is mondta, hogy nagyon szeretett vele együtt dolgozni. „Amikor megnézte a rajzaimat, általában megdicsért és tett néhány javaslatot. Soha nem mondta, hogy márpedig így lesz és kész. Éreztette velünk, hogy érdekli a véleményünk, és akarta, hogy a terveket magunkénak érezzük.”

A volt kollégák elmondása szerint Breuer elismerte munkájukat, a házain például rendszerint feltüntette a társtervezők nevét is. Az 1960-as évek fehér- és férfiközpontú világában az irodája az átlagosnál jóval heterogénebb volt. Breuer előszeretettel alkalmazott külföldi építészeket, és nála dolgozott az egyik legelső okleveles, fekete női építész is. De azért megvoltak a saját határai: amikor 1956-ban öt férfi kollégáját partneri rangra emelte a cégben, a kezdettől fogva nála dolgozó női építészt, Belva James-t nem vonta be, azzal érvelve, hogy „ő bármikor itthagyhat minket, miután férjhez megy”.

Az építészeti divathullámokkal párhuzamosan Breuer megítélése is állandóan változik. A ‘70-es és ‘80-as évek posztmodern időszakában neve szitokszó lett, viszont ma a múlt századi modern bútorok és brutalista épületek népszerűségével Breuer is újra reneszánszát éli. Jól példázza ezt a folyamatot annak az épületnek a története, amit az 1960-as évek végén az Armstrong Rubber nevű vállalat számára tervezett New Haven városában. A „lyukas hasú” irodaépület a 2000-es évek elejére annyira lerobbant, hogy a házat a szomszédos IKEA még reklámfelületként is használta, sőt, le is bontotta volna, ha a városvédők nem akadályozzák meg. Mára viszont kívül-belül felújították, és 2022-ben nyílt meg benne a Marcel nevű luxushotel (angolul Breuer keresztnevét egy l-lel írják).

photo_camera Az Alcuin egyetemi könyvtár lépcsője Fotó: Keith Ewing/Flickr

Ironikus, hogy Breuert ma inkább a székeiről, mint az épületeiről ismerik. „[A csőbútor tervezése] nem jelentette azt, hogy, én, az építészmérnök, egész életemet belső berendezések tervezésével fogom tölteni. Arra törekedtem, hogy felejtsék el nekem a csőbútort, és mint építészt ismerjenek meg” – nyilatkozta Breuer egy magyar újságnak már 1937-ben. Nem sok változott a következő harminc évben. „Aggódott, hogy bútortervezőként fognak rá emlékezni. Nem szeretett a székeiről beszélni” – mondta Abercrombie.

Breuer élete végéig kötődött szülőhazájához. „Mindig nyitott volt, ha valaki Magyarországról jött, és szeretett volna vele találkozni. Amikor az első éves építészhallgató húgom itt volt 1965-ben, Breuer ismeretlenül is behívta az irodába és elbeszélgetett vele egy kicsit” – mesélte Körner. Ekkor Breuer már ünnepelt, világhírű építész volt.

Keserédes pillanat lehetett számára, amikor 1970-ben Magyarországra utazott, hogy átvegye a Műegyetem díszdoktori címét. Itthon államférfinak kijáró fogadtatásban részesült, és az ünnepélyes átadón a szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy ne essen szó a 35 évvel korábbi incidensről, amikor a Mérnöki Tanács elutasította Breuer felvételi kérelmét, amivel gyakorlatilag megakadályozták, hogy Magyarországon építészként dolgozhasson. Megoszlanak a vélemények, hogy Breuer zsidó származása befolyásolta-e a döntést; a hivatalos indoklás szerint az építészeti diplomával nem rendelkező Breuer nem igazolt megfelelő „gyakorlati munkásságot”. Ez részben igaz is volt, hiszen 1935-ben még csak két megvalósult házat tervezett.

photo_camera Breuer sírja a szeretett wellfleeti nyaralója mögött található. Sírkőnek a család a japán szobrász, Masayuki Nagare egy munkáját használta, amit Breuer még Japánból hozatott, és eredetileg a New Canaan-i házuk kertjét díszítette Fotó: Tóbiás Tas

Major Máté, a Műegyetem befolyásos tanára éveken keresztül győzködte Breuert, hogy tervezzen házat a Budai Várnegyedbe. Breuert érdekelte a dolog, sőt, azt is felajánlotta, hogy ingyen megcsinálja, de végül nem lett belőle semmi, részben az itthoni bürokratikus akadályok, részben pedig Breuer hanyatló egészségi állapota miatt (Magyarországon így sajnos nincs Breuer által tervezett épület).

Súlyos szívproblémai és kóros álmatlansága miatt utolsó éveit New York-i lakásában, egy felhőkarcoló tizedik emeletén töltötte tévézéssel, sakkozással és faliszőnyegek tervezésével. Connie, aki hűségesen kitartott mellette, tehetséges jazz-zenész volt, és sokat zongorázott. Breuer öregkori levelezéseit áthatja a Pécs iránti nosztalgia.

„Ha még egyszer eljutok Európába, szeretném a szülővárosomat meglátogatni” – írta néhány évvel halála előtt. „Néha kapok egy jó hírt: Pécs nyitna egy Breuer Múzeumot. Persze sok még a bizonytalanság” – újságolta régi barátjának, a híres tervezőgrafikus Herbert Bayernek 1980-ban. Mind a múzeumtervet, mind pedig egy későbbi, 2010-es köztéri szoborpályázatot lefújtak végül. Breuernek ma mindössze a róla elnevezett pécsi sétány állít emléket Magyarországon (ellentétben például bauhausos kollégájával, Moholy-Nagy Lászlóval, akinek nevét 2006-ban felvette a Magyar Iparművészeti Egyetem).

photo_camera Breuer Marcell 1945-ben, New York államban. Fotó: Ezra Stoller / Esto

Amikor a wellfleeti nyaralóban szembesültem az eredeti Breuer-bútorokkal, családi fényképekkel, és ismert művészek Breuernek dedikált könyveivel és festményeivel, arra gondoltam, hogy a magyar államnak mielőbb meg kéne vásárolni Breuer Tamástól az enyészet felé tartó hagyaték egy részét. Erre a gazdag gyűjteményre alapozva egyedülálló kiállítás nyílhatna itthon. Például a nemrég igényesen felújított modern stílusú Walter Rózsi-villában, amit Breuer jó barátja, Fischer József tervezett 1936-ban Budapesten. Arról nem is beszélve, hogy Breuer nemzetközi ismertsége vonzaná a minőségi, kultúra iránt érdeklődő turistákat.

Pontosítás
Cikkünk megjelenése után egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy 2011 óta a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának építőművészeti doktori iskolája is Breuer Marcell nevét viseli.

(A borítóképen Breuer Marcell – szemüvegben – és beosztottja, Hamilton Smith, az Észak-Dakota állami bencés apácakolostor tervezése közben. Fotó: University of Mary)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt