Aki csak azért nem lett a világ legjobb teniszezője, mert rosszkor született

„Egyébként sem szerettem soha a teniszt”.

Katakteréhez hű poszttal búcsúzott a profi tenisztől Andy Murray. Semmi műmájerség, semmi erőltetett színpadiasság, semmi felesleges érzelmesség, csupán egyetlen, klasszikus brit mondat. Egy olyan sportolótól, aki legnagyobb sikerei és legfájdalmasabb kudarcai idején is két lábbal járt a földön, és egy pillanatig sem gondolta magát többnek, mint ami volt: teniszező, de abból piszok jó.

Korszakos zseni kortársának lenni nem egyszerű, pláne akkor, ha az illető a valaha volt egyik legjobb az adott sportágban. Elég csak, ha Cseh Lászlóra gondolunk, aki teljes karrierjét az úszósztár Michael Phelps árnyékában töltötte. Ennél már csak az rosszabb, ha valaki nemcsak a valaha volt legjobbnak, hanem a második legjobbnak is kortársa. Ilyen volt például Jenson Button autóversenyző, akinek először Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal kellett egy mezőnyben versenyeznie.

Andy Murray azonban még Csehnél és Buttonnál is szerencsétlenebb időpontban született. Egyszerre lett ugyanis kortársa három klasszis teniszezőnek: Roger Federernek, Rafael Nadalnak és Novak Djokovicnak. Ritkán születik akkora tehetség, mint ez a három teniszező, olyan meg talán meg még ritkábban fordul elő, hogy ilyen szupertehetségek egymás kortársai legyenek.

Ezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, amikor értékeljük a pályafutását. Vagyis most.

Skóciából Spanyolországba

Murray a skóciai Glasgow-ban született. Mivel édesanyja teniszedző, már háromévesen megismerkedett a sportággal, ötévesen pedig első versenyén is túl volt. Első riválisa bátyja, Jamie volt, aki később szintén sikeres teniszező lett. Többek között páros-világelső volt, és több Grand Slam-tornát is tornát nyert párosban.

A testvérpár egy skóciai kisvárosban, Dunblane-ben nőtt fel. Mindketten abba az általános iskolába jártak, ahol 1996-ban tömegmészárlást rendezett egy férfi. A fegyveres 16 gyerekkel és 1 tanárral végzett, az épületben tartózkodó Murray-testvérek azonban túlélték a támadást. Murray később szinte sosem beszélt nyilvánosan a történtekről, annyit mondott csak, túl fiatal volt még ahhoz, hogy felfogja, mi történik.

Murrayt 15 éves koráig az édesanyja edzette. Az egyik juniortornán Rafael Nadal ellen játszott. A meccs után arra kérte édesanyját, hogy engedje el egy barcelonai bentlakásos teniszakadémiára. Onnantól Spanyolországban folytatta a felkészülést, a korábbi páros világelső, Emilio Sánchez irányítása alatt. A család áldozatvállalása kifizetődött, Murray 2004-ben megnyerte a junior US Opent.

A következő szezonban már a profik között versenyzett. Wimbledonban rögtön két fordulót ment, miután szabadkártyát kapott, és csak a 2002-es wimbledoni döntős David Nalbandiantól kapott ki. Ráadásul az argentin játékos ellen is volt kétszettes előnye, erőnléti hiányosságai miatt azonban végül kikapott. 18 évesen ő lett az első skót teniszező, aki meccset tudott nyerni Wimbledonban.

Innentől Murray elindult felfelé a világranglistán. A 2006-os szezonban San Joséban megnyerte első ATP-tornáját, amivel megelőzte Tim Henmant a világranglistán, és az elsőszámú brit játékossá vált. A következő évben már a Top10-ben szerepelt.

Áttörés az olimpiai arannyal

Az igazi áttörést a 2008-as szezon hozta el számára. Először jutott először Grand Slam-torna döntőjébe, a US Openen csak Federer ellen kapott ki. Annyira előrejött a világranglistán, hogy kvalifikálta magát az év végi mestertornára, ahol elődöntőbe jutott. A szezont már a világranglista negyedik helyén zárta.

Következő Grand Slam-döntőjét a 2010-es Australian Openen játszotta. Az ellenfél ezúttal is Federer volt, a végeredmény pedig ugyanúgy vereség. Egy évvel később ismét finálét játszott Melbourne-ben, azonban megint nem sikerült győznie. A tornát Djokovic nyerte. Hasonlóan járt negyedik Grand Slam-döntőjében, a 2012-es wimbledoni fináléban ismét Federertől kapott ki. Négyből négy elvesztett GS-döntő után úgy nézett ki, sosem tud majd átlépni a saját árnyékán.