Búcsú a salak királyától

Egyetlen sportolót sem utáltam annyira, mint Rafael Nadalt. Kisgyerekkoromban jelentősen befolyásolta a hangulatomat, hogy kedvenc teniszezőm, Roger Federer éppen nyert vagy veszített. Mivel ő volt a világ legjobbja, szinte mindig nyert, így elég gyakran örülhettem. Aztán megérkezett Nadal, aki elkezdte sorozatban megverni. Először főleg csak salakon, később már más borításokon is.

A 2008-as wimbledoni döntőre mai napig tisztán emlékszem. Öcsémmel a nagyszüleinkkel nyaraltunk, amikor Federer és Nadal zsinórban harmadszor csapott össze a füvespályás Grand Slam-torna fináléjában. Annyira elhúzódott a döntő szett, hogy a sötétedés miatt már a meccs félbeszakítása is felmerült. Nadal azonban még szürkületben megnyerte a döntőt, először győzte le Federert Wimbledonban. Úgy éreztem, vége van a világnak. Ha már füvön is jobb Nadal, nincs többé remény. Miközben sírtam, jobban utáltam Nadalt, mint valaha.

Tizenhat év telt el azóta a júliusi este óta. Időközben sok minden történt. Volt, hogy Federer sírt, miután újabb Grand Slam-döntőt veszített Nadal ellen. Volt, hogy én sírtam az örömtől, miután a sérülésből visszatérő Federer Grand Slam-döntőt nyert Nadal ellen. De olyan is volt, hogy együtt sírtak, kézenfogva.

Utóbbi Federer visszavonulásakor, a 2022-es Laver Kupán történt. Akkor már egyáltalán nem utáltam Nadalt. Ahogy felnőttem, egyre jobban megszerettem. Ebben szerepet játszott, hogy róla is kiderült, nem legyőzhetetlen. De arra is rájöttem, hogy ugyanazokkal az értékekkel rendelkezik, amikkel Federer. És ahogy teltek az évek, a nosztalgia is szemponttá vált. Nadal automatikusan a gyerekkoromra emlékeztetett.

Amikor meghallottam a hírt, hogy Nadal visszavonul, tudtam, hogy ezt a cikket meg akarom írni. Egyrészt azért, mert egyetlen sportolót sem utáltam annyira, mint őt. Másrészt azért, mert egyetlen sportolót sem szerettem meg annyira az évek során, mint őt.

Egyből a felnőttek közé

Nadal csodagyerekként robbant be a teniszvilágba. Még 20 éves sem volt, amikor már Grand Slam-tornát nyert, és egészen a világranglista második helyéig kapaszkodott. Kezdeti sikerei azonban nem voltak előzmény nélküliek, ugyanis már 14 éves kora óta a profik mezőnyében teniszezett, miután a junior versenyek világát majdnem teljesen kihagyta.

A különutas karrierkezdés Toni Nadal ötlete volt. A teniszedző nagybácsi 3 éves kora óta egyengette unokaöccse pályafutását. Ő adott először teniszütőt a kezébe, majd miután felismerte tehetségét, egyre intenzívebben kezdte edzeni. Toni nem válogatott az eszközökben, ha kellett, ordított is Rafaellel, aki később önéletrajzában vallotta be, hogy félt a nagybátyjától.

Toni még kisgyerekkorában átszoktatta a balkezes játékra jobbkezes unokaöccsét, mert hitt benne, hogy ez előny lesz számára. Igaza lett, Rafael minden idők legsikeresebb balkezes teniszezője lett.

Akkor azonban még az sem volt biztos, hogy a tehetséges fiatal a teniszt választja. Ugyanis focizni is nagyon szeretett. Ráadásul külön motiválta másik nagybátyja, Miguel Ángel Nadal, aki a Barcelonában és a spanyol válogatottban is játszott. Rafael végül 1998-ban döntött a tenisz mellett.

Három évvel később már a felnőttek között versenyzett. Első profi győzelmét a sevillai Challenger-tornán szerezte meg, 2002-ben pedig már első Top100-as győzelmén is túl volt. Egy évvel később Monte Carlóban kiejtette a Roland Garros-bajnok Albert Costát, ezzel először verve meg Top10-es játékost. Májusban későbbi edzőjét, a világranglista-negyedik Carlos Moyát is legyőzte.

Innen pedig már nem volt megállás. A 2004-es szezonban Miamiban először játszott a világelső Roger Federerrel, akit simán, két szettben le is győzött. Bár első komolyabb sérülése miatt ki kellett hagynia három hónapot, júliusban megszerezte első profi tornagyőzelmét, majd év végén megnyerte a spanyol válogatottal a tenisz csapat-világbajnokságának számító Davis Kupát.

Federerrel a csúcson

A végső áttörés 2005 júniusában érkezett el. Nadal 19 évesen és 2 naposan megnyerte első Grand Slam-tornáját, miután első nekifutásra győzött a Roland Garroson. A szezont 11 tornagyőzelmével Federer mögött a világranglista második helyén zárta. Egészen 2008-ig maradt közöttük ez a felosztás.

A következő években minden róluk szólt, teljesen ledominálták a mezőnyt. Nadal 2006-ban és 2007-ben is győzött a Roland Garroson, Wimbledonban pedig mindkét évben döntőt játszott. Mind a négy meccsen Federer volt az ellenfele. Csakúgy, mint a 2007-es hamburgi döntőben, ahol a svájci játékos megszakította 81 meccses salakpályás győzelmi sorozatát. Ez egyébként azóta is abszolút rekord.

Nadal 2008-ban újabb szintet lépett. Nem elég, hogy győzelme során egy 6-0-ás szettet is kiosztott Federernek a Roland Garros-döntőben, egy hónappal később saját birodalmában is legyőzte a svájcit: a wimbledoni fináléban döntő szett 9-7-re verte meg Federert.

A közel 5 óráig tartó meccs sporttörténeti jelentőségűvé vált. Nadal győzelmével nemcsak megakadályozta, hogy Federer zsinórban hatodszor is győzzön Wimbledonban, hanem a svájci 65 meccses füvespályás győzelmi sorozatát is megszakította. A meccs a közelgő őrségváltást is jelezte. Nadal a pekingi olimpiai aranyérmével augusztusban 4 és fél év után vette át a világranglista vezetését Federertől.

Kettejük rivalizálása 2009-ben az Australian Openen folytatódott. Nadal a döntőben öt szettben verte meg Federert, ezzel megszerezve első keménypályás Grand Slam-győzelmét. A svájci teniszezőt nagyon megérintette a vereség, el is sírta magát a díjátadón. Emlékezetes pillanat volt, ahogy Nadal vigasztalta utána.

Bár Nadal veretlenül és toronymagas esélyesként érkezett a Roland Garrosra, mégsem tudott zsinórban ötödször győzni Párizsban. Ugyanis a svéd, a tenisz élmezőnyében kevéssé jegyzett Robin Söderling négy játszmában búcsúztatta a negyedik fordulóban, ezzel a modernkori tenisz történetének legnagyobb meglepetését szolgáltatva. Söderling győzelmének jelentőségét mutatja, hogy Nadal legközelebb 2015-ben szenvedett vereséget a Roland Garroson.

A sokkoló vereség után Nadal térdsérülés miatt két hónapig nem indult versenyen, így Federer visszavette tőle a világelsőséget.

Djokoviccsal a csúcson

A következő évben viszont pályafutása legjobb szezonját futotta. A Roland Garros döntőjében visszavágott Söderlingnek, majd győzött Wimbledonban és a US Openen is. Amerikai sikerével begyűjtötte hiányzó, negyedik Grand Slam-trófeáját is, így Andre Agassi és Roger Federer után a harmadik férfi teniszező lett a profi érában, aki mind a négy Grand Slamet megnyerte. Nem volt meglepő, hogy a világranglista-elsőséget is visszavette Federertől.

A 2011-es szezonban Nadal ismét 3 Grand Slam-döntőt játszott, azonban ezek közül csak a párizsit nyerte meg. Wimbledonban és a US Openen ugyanis kikapott a szerb Novak Djokovicstól.

2012-ben már az Australian Open és a Roland Garros döntőjét is egymás ellen játszották: előbbi meccs sporttörténelmi jelentőségűvé vált; Djokovics minden idők leghosszabb Grand Slam-döntőjén 5 óra 53 perc alatt győzte le Nadalt, aki később pályafutása legfájóbb vereségének, egyben legjobb mérkőzésének nevezte a melbourne-i döntőt. A vereségért a Roland Garroson vágott vissza Djokovicsnak, hetedszer győzött Párizsban.

Nadal és Djokovics rivalizálása a 2013-as szezonban is folytatódott. Ugyan a szerb játékos nagyon közel került hozzá, hogy legyőzze Nadalt a párizsi elődöntőben, a spanyol a döntő játszmában vissza tudott jönni breakhátrányból, így bejutott a döntőbe, amit David Ferrer ellen meg is nyert. Nadal szeptemberben a US Open fináléjában is le tudta győzni Djokovicsot.

Sérülések évei

Nadal karrierje a 2014-es szezonban tört meg először. Egy hátsérüléssel már az Australian Open döntőjében meg kellett küzdenie, nagy meglepetésre ki is kapott a svájci Stan Wawrinkától. A Roland Garros-győzelmet még menetrendszerűen szállította, a wimbledoni torna után azonban csuklósérülés miatt két hónapot ki kellett hagynia. Októberben pár versenyre visszatért, majd vakbélműtét miatt újabb kényszerpihenőt tartott.