Nyomás utána (1983)
Hol is tartana ma a mozgóképgyártás, ha nem született volna meg a Négyszáz csapás, az American Graffiti, a Schindler listája vagy a Nagyítás? Ebben a sorozatban a filmművészet legnagyszerűbb darabjai előtt tisztelgünk, minden este egyet-egyet bemutatva, amihez a kritikai elemzését is közöljük.
„A humor a dolgokkal szembeni egyfajta látásmód, viszony vagy érzés, mindenekelőtt velünk született adottság, ami valakiben vagy megvan, vagy nincs meg.” (Federico Fellini)
Dialektikus heroizmus
Enzo Barboni (művésznevén E. B. Clucher) az a rendező, aki Az ördög jobb és balkeze 1-2-t még a Bűnvadászokkal, a Nyomás utánával meg a Nincs kettő négy nélküllel is meg tudta fejelni, és több mint 20 éven át dolgozott a két színésszel. Ezek közül pedig a Nyomás utána a legbátrabb, legnagyszabásúbb alkotása.
A történet szerint a börtönből frissen szabadult Doug O’Riordan (Bud Spencer) és Rosco Frazer (Terence Hill) egy kocsmában találkozik. Verekednek, majdnem letartóztatják őket, majd álnéven felszállnak egy repülőre, hogy mire megérkezzenek Miamiba, kiderüljön, hogy a CIA két elit ügynökével tévesztették össze őket, és milliárdosnak tettetve magukat, el kell kapniuk egy nemzetközi bűnözőt. A két színésznek nincs még egy olyan munkája, ami ennyire csavaros lenne, de a klasszikus történetvezetésnek hála mégis minden egyértelmű.
Trükkök százai
Azért E. B. Clucher itt is kísérletezik finoman a technikákkal: egy pillanatra voyeur-hangulat van a kocsmában, amikor a pultost leütik, az autós üldözésnél pedig párhuzamos montázst alkalmaznak, ahogy felváltva vágják az üldözőt és az üldözöttet.
A feszültebb akciójelenetek elején, például, amikor Rosco/Steinberg üldözőbe veszi a robbanó koktélt készítő nőt, vagy amikor Douggal/Masonnel meglátják az akvárium előtt várakozó gengsztereket, Clucher zoomolással dezautomatizál, vagyis kizökkent egy pillanatra, emlékeztetve arra, hogy amit látunk, az nem a valóság.
Pedig ennyire közel sosem jártak a valósághoz. Sőt, kemény aktuálpolitikai felhangok vannak a filmben: a CIA-főnök egy Reagan-fotó alatt faggatózik Fidel Castro egészségi állapotáról, a főszereplőkre kínaiak támadnak, K1 pedig a NASA rakétakilövését használja ki a K1-bomba felrobbantásakor. A Nyomás utána Bud Spencer és Terence Hill legamerikaibb filmje.
Stílusgyakorlat
A műfajok végig váltakoznak, egyre inkább kitágítva az eseményhorizontot: bár a komédia végig megmarad, a film eleinte road movie-nak tűnik, majd a reptéri jeleneteknél krimivé válik, hogy aztán akciófilmként folytatódjon a sci-fi-s végkifejletig.
A Bud Spencer-filmek állandó negatív mellékszereplőjét, Ricardo Pizzutit, aki Dr. Spidert játssza, a maszkmestereknek hála ezúttal alig lehet felismerni, pedig élete legmaradandóbb alakítását nyújtja, hiszen többször megszólal. Terence Hill pedig bemutatja, hogy a kaszkadőri képességein kívül a hasbeszélésben is remekel.
Sok az abszurd elem, elég csak a vak pincérre vagy a WC-ből K1 hajójára vezető rakétára gondolni. De a hangsúlyosabb poénok (mint hasbeszéléssel kikerülni a slamasztikából, vagy a bunkó milliárdosnak álcázott ügynökök) mellett olyan alapvető fizikaikomédia-elemeket is becsempésztek, mint a hosszú korcsolyázás utáni pofára esés.
A Nyomás utána igazi örömjáték, de a sok gag miatt a film végére nem marad tanulság, talán csak az, hogy kiváló ügynökök voltak.