Megint Kövért idegesítették a PM-esek

POLITIKA

"Itt nemzeti dohánymaffia működik" feliratú transzparenssel zavarta meg a trafiktörvény módosítószavazását Szabó Rebeka és Dorosz Dávid, a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője.

Járdány Bence képe

Az ilyen akciók arra ugyan teljesen alkalmatlanok, hogy megakasszák a fideszes törvényhozást, de alighanem Kövér László házelnök idegesítésére remekül alkalmasak.

Az Országgyűlés házmestere legutóbb a maximális, 235 ezer forintos büntetést szabta ki a Loptok, csaltok, hazudtok-táblát felemelő, szintén PM-es Szilágyi Péternek. Most Szabó Tímea párttárs már előre üzent Kövérnek, hogy "Örömmel várjuk a következő büntetés-sorozatot, Házelnök Úr! "

A parlament amúgy megszavazta Lázár Jánosék módosítóját, ezért a tízszázalékos árrés jár majd a trafikosoknak, akik árulhatnak majd egyelőre még nem államilag forgalmazott jégkrémet és fagylaltot is.

Ide kattintva megtalálja az összes korábbi, a trafiktörvényekről írt cikkünket.