• Kurimay Anitának a Rutgers egyetemen írt disszertációja az első kutatás, ami a budapesti homoszexualitás történetét vizsgálja.

• A dolgozat az 1873 és 1941 közötti időszakot tekinti át. Ekkor Magyarországon törvény tiltotta a férfiak közötti kapcsolatot, és ez volt az első ország, ahol regisztrálni kezdték a hatóságok a rajtakapott homoszexuálisokat.
• De valójában közel sem volt olyan rossz a helyzetük, a társadalmi rang sokkal többet számított. Ez megmaradt a Horthy-rendszerben is.
• Bár a leszbikusokkal senki nem foglalkozott a korban, a Tormay-per az egyik legszórakoztatóbb botránytárgyalás lehetett a magyar történelemben.
• A regisztrált homoszexuálisok listája 1945 után eltűnt, lehet hogy a kommunisták zsarolásra használták fel.

Ami biztos, hogy hatalmas éjszakai élet volt ekkor Pesten. Viszont megnehezítette a történészi munkát, hogy szubkultúrák még sokkal kevésbé voltak jelen, nem léteztek még a mai értelemben vett identitások. A legtöbb ember esetében a társadalmi hovatartozása sokkal meghatározóbb volt, mint hogy milyen a szexuális identitása. Persze mindenkinek volt fogalma ezekről a dolgokról, a német nyelvterületről szivárogtak is be a szavak, és a források alapján azt is látni, hogy a férfiak számára nagyon nyitott volt az éjszakai élet. De olyan, hogy homoszexuális szubkultúra, a mai értelmében nem feltétlenül létezett.

A kiindulást leginkább a források határozták meg, hogy mihez lehetett hozzáférni, mi volt már bedigitalizálva. A levéltárakban elég nehéz dolgom volt, mert a szexualitás, homoszexualitás témájának nincsenek külön rubrikái. Sokszor a levéltárosok jóindulatán múlott, hogy hol mennyire lehetett kutatni. Kiindulási pontnak adta meg magát az 1878-ban elfogadott büntetőtörvénykönyv, a Csemegi-kódex, ami tiltotta a férfiak közötti szexuális kapcsolatot. A disszertáció lezárását is a források határozták meg, de történészként nem is mehettem volna el a mai napig. És azért is álltam meg, mert szerettem volna, ha egyáltalán elindul végre egy beszélgetés erről a kérdésről.

Ami problémát jelentett, hogy leginkább jogi és bűnügyi források állnak rendelkezésre, ezért vigyázni kellett, nehogy úgy állítsam be a kérdést, mintha egy bűntettről lenne szó. De a jogi dokumentumok kívül azért fennmaradtak még olyan kutatók írásai is, kiket ma városszociológusnak neveznénk. Ők a társadalom jobbítását tűzték ki célul, és az olvasottabb városi elitnek írtak tanulmányokat. Foglalkoztatta őket a város élete, látták hogy mi történik az utcákon, persze sokszor eltúlozták, hogy milyen viszonyok vannak. És fontos forrás volt még a tényfeltáró újságírás magyar megteremtőjének, Tábori Kornélnak a munkái. Székely Vladimirral közösen több könyvet is írtak a budapesti éjszakai életről, és a férfiak közötti kapcsolatról. Ezeket rengetegen olvasták akkor. Ezekből lehet tudni azt is, melyek voltak azok az éttermek, bárok, ahova a homoszexuális férfiak jártak

Abszolút eltért. A XIX. század végén Budapest egy európai nagyváros volt. Berlinnel együtt annyiban különböztek a többi nagyvárostól, hogy főleg nem kifele, hanem felfele terjeszkedtek. Ezért a szexualitásból az utcák népe rengeteget látott. És ahogy Berlin mellett Budapest volt a prostitúció melegágya a korszakban, ugyanúgy a férfiprostitúció és a férfiak közötti kapcsolat is szem előtt volt. Az számomra is szembetűnő volt, hogy a források mindegyike arra mutatott, hogy a homoszexuálisok Budapestre tartottak. Ott volt megteremtve az anonimitás lehetősége, ott nem ismert mindenki mindenkit, ott működtek a fürdők és az éttermek.

Igen, erre a paradox helyzetre vezettem be a 'tiszteletreméltó' homoszexuálisok fogalmát. A dolgozatom fő mondanivalója, hogy a jogi tiltás ellenére ha két férfi nem a köztéren, vagy hatalmas felhajtást kerítve köré létesített szexuális kapcsolatot, akkor sokkal fontosabb volt a társadalmi helyzetük, meg a köztérben mutatott viselkedésük. A jogi tiltást amúgy európai kontextusban kell nézni. A XIX. század végén alig pár országban volt dekriminalizálva a homoszexualitás, például a franciáknál vagy a hollandoknál. A magyar büntetőtörvénykönyv a német mintát követte, ott szintén jogilag szankcionálták a 'természet elleni fajtalankodást'.

Ezzel valamennyire megelőlegezték azt a ma is elterjedt hozzáállást, hogy ami a zárt ajtók mögött történik, az nem tartozik az államra. Viszont a rendőrség nagyon hamar tudomást szerzett arról, hogy zsarolók vadásznak a homoszexuálisokra. Remek zsarolási alapot jelentettek, mivel társadalmilag és az egyház miatt is tabunak számított, amit tettek. A zsaroláshoz pedig sokszor más bűncselekmények is kapcsolódtak, a rendőrségnek ezért lett fontos a homoszexuálisok nyilvántartása. Eredetileg nem ezért kezdték el regisztrálni a tetten ért homoszexuálisokat, de a rendőrségi források azt mutatják, hogy mellékhatásként sokszor mégis ez jelentett védelmet a zsarolásnak kitett férfiaknak.

Nem tudni biztosan, a lista 1945 után elveszett. A létezéséről csak korabeli hivatkozások alapján tudunk. Egy orvos például, aki 1933-ban arról írt, hogy Magyarország az első hely a világon, ahol nyilvántartják a homoszexuálisokat, 3425 férfit említett. Őket még foglalkozások szerint csoportosította is.

De amúgy az igazán izgalmas kérdés, hogy mi történt a listával 1945 után. Folyik most erről egy kutatás Takács Judit vezetésével. Felmerült a lehetősége, hogy a listát a kommunisták arra használták, hogy zsarolva ügynököknek szervezzék be a rajta szereplő férfiakat.

A nők közötti kapcsolat még csak törvényileg sem volt szabályozva. De ez így volt Európa-szerte, Ausztria volt a kevés kivétel egyike, ahol tiltott volt a leszbikus kapcsolat is. Források erről a kérdésről nem maradtak fenn, itt csak tippelni lehet. Szerintem egyszerűen nem tartották ezt fontos kérdésnek. A nőknek a XIX. század végén két szerepe volt: vagy anya, vagy kurva. Fel se merült, hogy kezelni kéne ezt, egyszerűen átvették a német mintát, ahol szintén nem volt ez szabályozva.

A XIX. század végén létezett már az összes olyan magyarázati modell a homoszexuálaitás eredetéről, melyek még ma is vetélkednek egymással. Azért az érződött, hogy Budapestre a legtöbben faluról költöztek fel, ők hozták magukkal az erős vallási alapú előítéleteiket. Az orvosok között is dúltak viták, az uralkodó nézet szerint homoszexualitás egy degeneráció, olyasmi, mint mondjuk az alkoholizmus. De volt egy Németországból érkező nézet is, ami szerint a homoszexuálisok teljesen normális emberek, csak a saját neműkhöz vonzódnak. Ezek a vonalak már mind megvoltak akkor is.

Az első világháborúnak kettős hatása volt. Egyrészt nagyon sok férfi ekkor volt életében először hosszú időre csak férfiakkal összezárva. A férfiakat pedig a társadalom olyan egyénekként ítélte meg, akiknek szükségük van a szexualitásuk kifejezésére. Ezért elfogadott tény volt, hogy ha valahol nem volt jelen a női prostitúció, akkor ott akadtak férfiak, akik férfiakkal feküdtek le. A háború után pedig rengeteg katona Budapesten próbált szerencsét. Közben a városban a háborús tapasztalatok nyomán megjelent az az irracionális félelem, hogy a homoszexualitás fertőzéssel terjed. Elég ha valaki a közelünkbe kipróbálja, és átragad ránk is. Hasonló vélemény már Táboriék könyveiben is felbukkantak.

Viszont az orvosok és tisztiorvosok tisztában voltak vele, hogy a háború olyan trauma volt a férfiak számára, hogy a legtöbbjük számára nem megy a visszailleszkedés. És ott volt az is, hogy ezek a férfiak mégiscsak a hazát szolgálták, sokat szenvedtek a háborúban. Szóval inkább csak pszichológiai hadviselést indítottak a homoszexualitás ellen, de a büntetőjogi felelősségre vonást a háború után is kerülték.

Számomra az egész munka során ez volt a legérdekesebb felfedezés. Ott van az erős konzervatív váltás, a Horthy-korszak jobbratolódása, a baloldaliak üldözése, Európa első zsidótörvénye, sok értelmiségi emigrációja, és mégis, a homoszexuálisok mindennapjaiban a források alapján nem történt nagy változás a két háború között.

Ebben a rövid időszakban az okozta a változást, hogy a kommunisták még inkább a társadalmi közeget tekintették meghatározónak. Az teszi az embereket bűnössé, szegénnyé, vagy éppen szexuálisan mássá. És abban hittek, hogy hosszútávon, a közeg megváltoztatásával, ezeket az embereket vissza lehet integrálni a társadalom normálisnak nevezett szexuális közegébe. A rezsim jogi lapjában megjelent egy írás, amiben arról írtak, hogy idővel dekriminalizálnák a homoszexualitást. Ebben az időszakban tört elő igazán a pszichoanalízis is, ami szintén érveket hozott amellett, hogy büntetés helyett rehabilitáció kell. Ez a szemlélet élt tovább a Horthy-rendszerben is.

Ami még mindkét rendszerben közös volt, az a struccpolitika. Ne beszéljünk az egész kérdésről, és akkor nincs probléma. Ez 1948 után is megmaradt, csak az AIDS robbantotta ezt szét a nyolcvanas években. Pedig a nemi betegségek már a század első felében is sok gondot okoztak, szifiliszesek számát tekintve Európa élmezőnyében voltunk. Ezért sokat beszéltek is a női prostitúcióról, mintha csak az tehetne róla. De a férfiak közötti prostitúció ekkor sem került igazán a felszínre.

Abszolút létezett egy kettős mérce. A férfiaknál ebben a korszakban is rengeteget számított a szerep. Ha beálltál a sorba, ha egyetértettél a konzervatív értékekkel, akkor sokkal kevésbé volt fontos, hogy mit teszel a négy fal között, esetleg egy másik férfival. Ennél sokkal fontosabb volt, hogy mit csinál egy nő. A férfi promiszkuitást sokkal jobban elfogadták a korban. De ez is európai tendencia volt.

Minden jel szerint igen. A bírósági tárgyaláson több mint száz tanút hallgattak meg, a legtöbben arisztokrata családok tagjai voltak. Tormay ekkor a Bujdosó könyv miatt már nagyon híres írónő volt, az általa vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének pedig félmilliós tagsága volt. A felperes Zichy Rafael pedig az ország egyik legismertebb arisztokratája volt. Erre a perre mindenki kíváncsi volt. Persze az újságok csak cenzúrázva számoltak be az eseményekről, de Budapesten délutánonként röplapokon osztogatták, hogy mi történt aznap a tárgyaláson.

Politikai kérdés lett belőle, de személyes ügyként indult. Zichy Rafael vélhetőleg egy új szeretője miatt el akart válni a feleségétől, Pallavicini Eduardinától, ő viszont nem akarta a válást. Ezért a gróf megvádolta, hogy a felesége megcsalta őt Tormayval. Hogy valójában mi történt a két nő között, azt ma már nem lehet megmondani. Ami biztos, hogy Tormay ma már egy nem kedvelt, de ismert leszbikusként van elkönyvelve a hazai meleg közösségben.

Az viszont látható, hogy a per mögött volt egy politikai harc is, Horthy kezdeti kormányát próbálták meg aláásni ezzel. Vannak források, melyek szerint egyáltalán nem volt biztos a per végkimenetele. Maga a per is bőven tartogatott elképesztő részleteket. Például hogy a húszas évek elején csillárba szerelt mikrofonokkal meg falba fúrt kémlelőlyukakkal próbáltak nyomozni a nők után. A bíróság még azt is megvizsgálta, hogy azokból a lyukakból lehetett-e látni azt, ami a tanúvallomásokban állítottak. Amúgy végül ezekre hivatkozva is mentették fel a két nőt.

Itt megint kétséges a forrás, mert az erről író Zadravecz atya könyvét csak a hatvanas években adták ki. Neki állítólag maga Horthy mondta, hogy odahatott a döntésre. Ami biztos, hogy Tormay a szíve csücske volt Horthynak, míg például a korábbi igazságügyi miniszter Vázsonyi Vilmos ki nem állhatta őt.

Úgy tűnik, hogy neki egy hihetetlen nimbusza volt, és nem a legjobb. A cselédek tanúvallomásaiból úgy fest, mint egy nőfaló. Persze itt is bejött a képbe az, hogy a cselédek szava semmit nem ért az arisztokrata tanúkkal szemben. Ezért rossz, hogy csak a cselédek vallomásai maradtak meg, a nemeseké mind eltűnt. De azért így is maradtak fenn beszédes részek, például egy szakács vallomása. Ő arról beszélt, hogy egy másik arisztokrata családnál is okozott problémákat Tormay viselkedése. Miután túl sokat látogatta a család grófnőjét, a család kieszelt egy játékot. Úgy alakították a menetét, hogy Tormay egy a péniszével játszó majomfigurát nyert. A majom aljára pedig az volt ráírva, hogy "Úgy játszik a majom a péniszével, mint ahogy Tormay játszik az övével". A szakács beszámolója szerint Tormay többet nem látogatta ezt a családot.

Ennek is több oka lehetett. Egyrészt minden hadseregben tudtak a katonák közötti szexualitás körülményeiről, és féltek attól, hogy ez elterjed. A másik ok, hogy a listán már eleve lehettek katonák, már akár tisztek is. Ha a listáról behívtak volna mindenkit, olyan emberekről is kiderülhetett volna, hogy homoszexuálisak, akik már eleve ott voltak a fronton.

Eddigi kutatásaimból az a kép rajzolódott ki, hogy a Horthy-rendszerben még a szélsőjobb sem harsogott a melegek ellen. Úgy fest, hogy azért mert egyrészt meghatározó volt a ne is beszéljünk róla elv, másrészt a homoszexualitás abban a körben még nem volt ennyire démonizálva, a nácik között is ismert a homoerotikus vonal. De ezt az időszakkal még biztosan foglalkozni kell. Megnézni a nyilas lapokat és propaganda anyagokat, hogy mikor merült fel a homoszexualitás kérdése.

Ez kapcsolódik az előbb említett sztorihoz is. A szélsőjobb ma nyíltan támadja a homoszexuálisokat, a kormánypártok meg nem állnak ki mellettünk, és ez legalább annyira bűnős magatartás. Ebben a kérdésben is teljesen szembemegyünk az egész nyugati világgal, fejjel előre megyünk vissza a múltba.

• Kurimay Anita Budapesten járt gimnáziumba, de miután tagja lett a női teniszválogatottnak, 16 évesen ösztöndíjjal Ausztráliába költözött.
• Az amerikai Berkeley Egyetemen tanult tovább, utána pedig a London School of Economics gender szakirányán szerzett MA diplomát.
• A doktoriját a Rutgers egyetemen írta, Szex a Duna gyöngyén: A meleg élet és szerelem története és szabályozása Budapesten, 1873 és 1941 között címmel