Farkasgyerekeknek hívták azokat a németeket, akiknek a szüleit megölték a második világháború végén, ők pedig ott maradtak a mai Kalinyingrád környékén árván. 80 évvel később visszatérnek gyerekkoruk helyszíneire.
Miután a 23 éves kaukázusi orosz férfi levezényelt egy edzést, majd a ringben lekevert egy nagyot a 9 éves New Jersey-i kisfiúnak.
A kádárista közhelyek, kitalációk, ferdítések a mai napig elevenen élnek. Ilyen volt az is, hogyha a szovjet csapatok nem avatkoznak be, és nem verik le a győri ellenkormányt, akkor Magyarország is éppen olyan kettéosztott lett volna, mint Korea. Szakolczai Attila történésszel beszélgettünk.
A kétezres években még alapot hoztak létre az 1975-ban Bejrútnál tengerbe veszett Malév-gép roncsainak felkutatására, a tömegsírba temetett áldozatok azonosítására, hazahozatalára. De nem történt semmi.
Egyszer már kitalálták, a szifiliszre, az alkoholra és az elmebetegségre gondoltak. Egy elfeledett pesti turistalátványosság: a Társadalmi Múzeum.
A párt döntött 1950-ben Budapest megnagyobbításáról, de pár év múlva máris visszacsinálták volna. Miért kisgömböcölte be a főváros az agglomerációját, hol lettek volna „antiszociális telepek”, mi lett a „15 perces város” 80 évre elfelejtett koncepciójával?
„A plakát által kifejezésre juttatni szánt gondolatot, az egész plakát tervét minden egyes esetben közölték velem, így több ízben maga dr. Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter adott határozott és pontos utasítást, mit és hogyan rajzoljak meg."
Nincs viccesebb olvasmány ma a szegedi újfasiszták 1985-ös leleplezését elmesélő titkosszolgálati iratoknál. Ha ebből nem csinálnak sorozatot, ne csináljanak semmiből.
Az 50-es évek végétől, az erőszakos téeszesítés hatására rengetegen kezdtek munkát keresni az iparban, amire a rendszer egyáltalán nem volt felkészülve. Szombathelyre a környező falvakból érkeztek nők dolgozni, ahol nem várt nehézségekkel kellett szembenézniük. Interjú a témáról könyvet író történésszel, Kisőrsi-Farkas Zsófiával.
Miközben a Fidesz a nagy győzelmét ünnepelte a 2010-es önkormányzati választáson, kellemetlen beszélgetés zajlott le Mészáros és Orbán között. De aztán megoldották, hogy a Felcsúton a Fideszt legyőző polgármestert gyorsan eltakarítsák az útból.
A fekete kampányokat nem most találták fel. Már az első népképviseleti választáson is ment az ügynöközés.
Az 1470. február 21-én íródott levélben a király az erdélyi szászoknak biztosított szabadságjogok tiszteletben tartására kérte a fejedelmet.
Egy 1300-as példány I. Eduárd korából.
Nagyon ki akarta takarítani az országot, nem nehéz kitalálni, kik szúrták a szemét. Néha poloskázott is ilyenkor, de nem mindig. Valamiért a többi politikus nem gyúrt ennyire rá erre a témára, bár találtunk Rákosi-idézetet is, aki a reakciósokat nagytakarította volna ki.
Egy barlangban találtak rá egy felnőtt arc- és állkapocscsontjainak maradványaira.