• A július 1-i hivatalos start előtt sikerült tesztelni egy budapesti Nemzeti Dohányboltot.
• Semmilyen jel nem utalt arra, hogy mekkora bűncselekmény része.
• Magyarország gurul tovább.

Budapest egyik forgalmas kereszteződésében már működik egy Nemzeti Dohánybolt, súgta meg péntek este a Haverom a Kocsma előtt. Szombatra ezt sajnos elfelejtettem, így este emailben kellett rákérdeznem, hogy ez akkor tényleg van-e, pontosan hol, és az egység igazi, teljes fegyverzetben működő Nemzeti Dohánybolt-e. Igen, válaszolta a haverom, és még azt is hozzátete, hogy azóta látott még egyet Érd felé. Vannak emberek, akiknek minden összejön az életben.

Vasárnap délutánra sikerült csak időt szakítani a nemzeti dohányboltolásra, így attól féltem, az nem is lesz nyitva. Mivel az üzlet vagy 25 perc kerékpározásra fekszik otthonomtól, abban bíztam, hogy esetleg menet közben találok egy működő egységet, és akkor nem is kell annyit tekernem. Alig két perc bringázás után találtam egy boltot, szabályszerűen homályos üvegekkel, és kifüggesztett, vasárnapot is ígérő nyitvatartással. Sajnos ennek ellenére zárva volt, így csak azt tekinthettem meg, hogy a kirakat keretezésére használt, barnára mázolt fa milyen rossz minőségű. Hónapokon belül darabok fognak lepotyogni belőle.

A többi, láthatóan még csak félkész Nemzeti Dohányboltnál már meg sem álltam, inkább célirányosan kitekertem a kereszteződéshez, ahol gyorsan megtaláltam a Nemzeti Dohányboltot. Ami hatalmas meglepetésre vasárnap délután háromkor is nyitva tarott. Talán azért, mert éppen az utolsó simításokat végezték rajta. Kint három férfi festette a bejáratot, bent két nő pakolászta az árut, és illesztgette a polcok szegélyléceit.

Az általam eddig látott látványterveken a Nemzeti Dohányboltok nagyjából úgy néztek ki, mint egy Relay újságos és egy repülőtéri szivarbolt keveréke, de ez csak egy sarki kisbolt volt. Még a barna szín sem volt domináns, annyira nem látszott ki semmi az alig néhány négyzetméterre bezsúfolt árutömeg, és a falakat borító poszterek alól. Egyáltalán nem éreztem, hogy most valami mocskos maffia karmai közé kerültem volna, és még a kiszolgáló hölgy is csak egy hangyányival volt rosszabb arcú és barátságtalabb, mint egy átlagos kábítószer-kiskereskedő.

"Először vagyok nemzeti dohányboltban" - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de semmilyen választ nem kaptam. Zavaromban megtekintettem a falakat borító posztereket, amelyek közül egy valami hivatalos közlemény volt, egy a gondolom kötelzően kihelyezendő dohányzésellenes propagandát nyomta, a többi meg mindenféle szerencsejátékokat reklámozott, amiket szintén a Nemzeti Dohányboltokban lehet majd beszerezni.

A Nemzeti Dohányboltok elvileg július 1-től működnek. Az eddig dohányárut forgalmazó üzletek július 15-ig kaptak haladékot, addig még értékesíthetik meglévő készleteiket, de újat már nem szerezhetnek be. Az általam felkeresett boltban a széles cigarettaválasztékon kívül volt még egy hűtő tele kommersz üdítőitalokkal, az említett szerencsejátékok, és egy állványon újságok. A sokat emlegetett jégkrémeknek nem láttam nyomát, de lehet, hogy itt egyszerűen nem jutott hely a Magnumoknak.

"És akkor mostantól ez lesz?" - kérdeztem reménykedve, hátha végre megnyílik a szegélyléceket illesztgető két hölgy, és gyorsan elmondják, mennyit fizettek a koncesszióért Lázár Jánosnak és hány százalékot kell leadniuk hó végén Simicska Lajosnak.

A bizalom megalapozása érdekében még egy kólát és egy doboz cigarettát is vásároltam, pedig egyáltalán nem dohányzom. Számlát természetesen nem kaptam. "Igen, mostantól ez van" - válaszolt minden érzelem nélkül a két hölgy, akiknek nyilván tényleg fogalma sincs arról, hogy mekkora bűncselekmény részesei lettek. A trafikmutyi szót már biztosan hallották, de nekik nem egy még magyar szinten is felháborító ügyet jelent, hanem a megélhetésüket. Lehet továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.