Az ukrán belügyminiszter belebukott az erőszakba

külföld
2014 február 21., 08:10
comments 54
  • Megegyezett az ukrán elnök és az ellenzéki pártok a hatalom megosztásáról.
  • Egysékormány alakul 10 napon belül, őszre új alkotmány lesz, decemberig elnökválasztást tartanak.
  • A tüntetők egy része elégedetlen az alkuval.
  • Módosítják az alkotmányt.
  • Megbukott a belügyminiszter.
  • Szabadon engedhetik Julija Timosenkót.
  • Csütörtök volt eddig a legvéresebb nap, az aznapi beszámolókat itt olvashatja el.

18:50 Élő közvetítésünket mára befejezzük. Illetve ha megint felpörögnének az események, újrakezdjük, de most úgy tűnik, a feleknek emészteniük kell, miben is állapodtak ma meg.

18:36 Nyugat-Ukrajnából érkeztek rendőrök a Majdanra, akik a tüntetők mellé álltak. Sok esetet lehetett hallani az elmúlt napokban, melyekben különféle hatóságok az ellenzék oldalára álltak (például Lembergben, ahol úgy, ahogy van megszűnt a rendőrség, ezért önkéntes rendfenntartókat hívott a polgármester).

18:26 De ki is pontosan Timosenko, és miért volt börtönben? Ez a 2011-es portré az Indexen összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat. Akkor ítélték el hatalommal való visszaélésért, hét évre. Timosenkónak a 2009-es orosz-ukrán gázháborút lezáró, Vlagyimir Putyinnal kötött szerződés miatt kellene bűnhődnie. A vád szerint megfelelő felhatalmazás nélkül rossz üzletet kötött, miatta lett túl drága a gáz. Ő maga koncepciós pernek nevezte ezt. 2004-ben még a narancsos forradalom fontos szereplője volt, éppen Janukovics ellen. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

18:20 Temetés a Majdanon.

photo_camera REUTERS/Baz Ratner

18:11 Folyamatosan érkeznek az óvatosan méltató, de alapvetően pozitív hangvételű nyilatkozatok nyugatról a megállapodással kapcsolatban.

18:08 "A leginkább figyelemreméltó, hogy a parlament úgy ássa alá nagyon agresszíven Janukovics hatalmát, hogy közben megmaradnak a demokratikus, törvényes keretek között. Ez ritka a posztkommunista országok között, és nagyon bíztató Ukrajna jövőjére nézve" - írja a Twitteren a Washington Post külpolitika-bloggere, Max Fisher.

17:55 Szabadságot Julijának! felkiáltásban tört ki több képviselő azután, hogy megszavazták a volt miniszterelnök szabadon engedését lehetővé tévő törvényt. Az egyelőre nem világos, hogy ez alapján konkrétan mikor szabadulhat. Az viszont biztos, hogy ebben Janukovicsnak is bele kell egyeznie. És az is, hogy ez azt is jelentené, hogy a legfőbb riválisa szabad lesz.

photo_camera AFP PHOTO/GENIA SAVILOV

17:51 Legalább egy tucat képviselő kilépett pénteken a kormányzó pártból.

photo_camera AFP PHOTO / BULENT KILIC

17:46 Zaharcsenko leváltásával Janukovics fontos szövetségesét veszíti el.

17:42 Tovább pörögnek az események: arról is döntött a parlament, hogy kiengedik Julija Timosenkót. Egész pontosan azokat az intézkedéseket helyezik hatályon kívül, amelyek alapján a korábbi ellenzéki vezetőt elítélték. Timosenkó most éppen egy rabkórházban van.

17:36 Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter leváltását is megszavazta a parlament, amiért túlzott erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben. A 383-ból 332 képviselő szavazott a leváltása mellett.

17:28 "A nemzeti forradalomnak addig nem lehet vége, amíg a belső ellenség rezsimjét véglegesen meg nem döntik, és létre nem hozzák a néphatalomra épülő egységes ukrán nemzetállamot." Egy idézet Dmitro Jarostól, a Jobb Szektor vezetőjétől. Igaz, nem is vele beszélt Sikorski arról, mi lesz, ha nem írják alá.

17:19 Másoknak viszont másféle diplomáciai eszközeik vannak. Az orosz küldött például nem írta alá a megállapodást, legalábbis egyelőre. Vladimir Lukin azt mondta, "néhány kérdés nyitva maradt, a kozultáció folytatódik, ez természetes folyamat". (Reuters)

17:12 Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ért ahhoz, hogyan kell meggyőzni valakit. Még az aláírás előtt készült róla ez a felvétel, amikor azt mondja a tüntetők egy vezetőjének: ha nem írjátok alá, jön a statárium és a hadsereg, és akkor meghaltok.

17:04 Megtelt a Majdan, szól a zene, énekelnek.

17:00 Klicsko és Janukovics kézfogása.

photo_camera REUTERS/Pool

16:56 És éppen most szerezte meg Ukrajna első aranyát a 2014-es téli olimpián a női biatlonosok 4×6 kilométeres váltóján.

photo_camera AFP PHOTO / ODD ANDERSEN

16:54 Háromnapos gyász kezdődik a tüntetések áldozatainak emlékére Kárpátalján. A vasárnapig tartó közös gyász megtartását Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke rendelte el. A megye területén működő vállalatoknak és intézményeknek félárbocra kell ereszteniük a fekete gyászszalaggal megjelölt ukrán állami zászlót. Háromnapos gyászt rendeltek el péntektől Lembergben is. (MTI) 16:45 A nap legszebb gesztusa: így álltak ki a magyar Vöröskereszt munkatársai a Kijevben megsebesített önkéntes lány, Oleszja Zsukovszkaja mellett.

16:44 Helyszíni tudósítások szerint máris vannak a Majdanon, akik arról beszélnek,

az ellenzék már nem képviseli a tüntetőket.

16:39 A hangulat Kijevben az aláírás után. Legalábbis ezé a hét emberé:

Violence Escalates As Kiev Protests Continue

16:36 És még mindig hazai hírek: íme a közrádió közleménye arról, miért Putyin szócsöveként tudósítottak a tüntetésekről. A teljes szöveget itt lehet elolvasni, addig is:

"A hírszerkesztőség nem fogalmazhat meg kritikát a különféle forrásokból beérkező beszámolókról."

16:33

A magyar kormány külpolitikai és belpolitikai téren is megtette, amit meg kell

- ezt Martonyi János külügyminiszter nyilatkozta péntek délután. Martonyi nem volt ott a külügyminiszterek tanácskozásán, de azt mondja, orvosi papírral is tudja igazolni, hogy csak betegsége miatt maradt távol. Cikkünk a külügyminiszter sajtótájékoztatójáról itt olvasható, abban viszont nem egészen értünk vele egyet, hogy a magyar kormány mindent megtett.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

16:27

Akkor most béke lesz?

- jöhet a jogos kérdés. Ezzel még várnunk kell. Bár a parlamentben megszavazták az alkotmánymódosítást (a parlament 387 képviselőjéből egy kivétellel mindenki támogatásával), ami csökkenti az elnök jogkörét, és amnesztiát is kapnak a tüntetőt, ahogy azt sejteni lehetett, a radikális nacionalista Jobb Szektor tagainak ez kevés. Vagy ahogy Gazda Albert írta a Cinken, ez a megállapodás rohadtul kevés lesz.

16:22 Közben megjött a hivatalos magyarázat, hogy miért nevezték terroristának a tüntetőket a közrádióban. Hamarosan közöljük!

16:20 Egy aláírás, amihez sok vérnek kellett kifolynia.

16:12 A parlament megszavazta a 2004-es alkotmány visszaállítását. Ezzel Janukovics elveszt valamennyit a hatalmából. Ez is része volt a megegyezésnek az uniós külügyminiszterekkel. A parlament valószínűleg elfogad majd egy olyan törvényt is, amivel minden letartóztatott tüntetőt szabadon engednek majd.

16:10 Szergej Markov, Putyin pártjának volt parlamenti képviselője szerint teljes hazugság, hogy a háztetőkről mesterlövészek lőnének a tüntetőkre. Szerinte puccs van az országban, amire Janukovics egyetlen logikus válasza az, hogy erőt mutat.

16:08 Az EU külügyminiszterei most látnak esélyt arra, hogy valódi kompromisszum legyen a tüntetők és a hatalom között, legalábbis egy "közeli forrás" ezt állítja. Egyébként a három külügyminiszter, aki KIjeben van, folyamatosan tájékoztatja a többieket arról, hogy épp mi van.

14:59 Mindhárom ellenzéki párt vezetője az elnöki hivatalban van. Azért mentek, hogy aláírják a megállapodást Janukoviccsal.

14:51 Gyűlik a tömeg a Majdanon. Nagyon sokan vannak, és egyre csak érkeznek az emberek.

14:48 Nincs idő játszani. A Call of Duty nevű háborús szerepjátékkal tegnap nem sokan szórakoztak Ukrajnában:

kijev cod

14:46 "Gives peace a chance - írta a lengyel külügyminiszter a Twitterére arról, hogy az ellenzék most készül aláírni az egyezséget.

14:37 Így döntöttek le Lenin s"zobrát egy vidéki városban:

14:35 Bogdana Matostya ukrán síelőnő nem akar tovább versenyezni Szocsiban. Haza akar menni. A családja és a barátai is tüntettek.

14:22 Oleh Tyahnibok nemrég még a Majdanon hergelte az embereket az elnökkel kötött alku ellen, de most már késznek mutatkozik ő is aláírni a megállapodást. Annyit kötött csak ki, hogy az új kormánynak nem lehet tagja a mostani belügyminiszter, és le kell váltani a legfőbb ügyészt.

14:20 A brüsszeli orosz nagykövet szerint puccskísérlet történt az elmúlt napokban Kijevben. Szerinte az utcai radikálisoknak nem lesz elég Janukovics elnök pénteki bejelentése a hatalom megosztásáról.

14:18 A német külügyminisztérium szerint minden adott, hogy az ellenzéki pártok aláírják az alkut.

14:16 Vitalij Klicsko azt nyilatkozta, hogy alá akarja írni a hatalommegosztásról szóló alkut, de előbb meg kell győzni az embereket a Majdanon.

14:13 A parlament előtt posztoló rendőrök buszra szálltak és elmentek. Csütörtök dél óta vették körbe az épületet.

13:51 Oleh Tyahnibok, az leginkább jobboldali ellenzéki párt elnöke kiment a Majdanra, és a színpadról megkérdezte a tömeget, hogy egyetértenek-e a hatalommegosztásról szóló alkuval. A tömeg azt kiabálta, hogy

NEM

Egyre több nyilatkozat utal arra, hogy az ellenzéki pártok kitáncolnak a megállapodás elől.

13:47 Ugyan Viktor Janukovics bejelentette, hogy megteszi azokat az intézkedéseket, amelyeket az ellenzékkel kötött éjszakai alkuban vállalt, az ellenzéki pártok még mindig nem írták alá a hatalom megosztásáról szóló egyezményt. Szeretnék először maguk mögé állítani a Majdanon tüntetők többségét.

13:40 Hová valósiak az utcai harcokban elhunytak? Ezt jelöli a térképre rajzolt zászlócskákkal ez a térkép:

halottak terkep

13:24 Az elhunytak listája.

elhunytak

13:17 Az ellenzék és az elnök alkujában állítólag az is benne van, hogy az tüntetőknek 24 órán belül le kell adniuk a fegyvereiket, és hogy az ellenzéki pártok részt vesznek a barikádok eltakarításában. Ezt egyelőre nem hirdették ki Ukrajnában.

13:09 Itt olvashatja el, hogyan jelentette be az alkut Janukovics elnök. Van szó Istenről, az emberi élet szentségéről és új választásról is.

12:52 A német külügyminiszter még Kijevben marad. A tüntetőket igyekszik meggyőzni, hogy fogadják el a parlamenti ellenzék és az elnök alkuját.

12:45 Mint akik jól végezték a dolguk: a német és a lengyel külügyminiszterek távoznak az ukrán elnök hivatalából. Ők (és francia kollégájuk) csütörtök reggeltől péntek reggelig közvetítettek az ellenzék és az elnök között. A megállapodást kora délután jelentették be.

photo_camera AFP PHOTO/ POOL/ ANDREW KRAVCHENKO

12:30 Itt olvashatja el az ellenzék és Janukovics egyezségének részleteit.

12:28 Ilyen volt a csütörtöki harc a rendőrség oldalán.

photo_camera Andrey Stenin/RIA Novosti

12:05 Janukovics megígérte, hogy új kormánynak ad megbízást, olyannak, amely bírja a nemzet bizalmát.

12:03 A tüntetők egy része elégedetlen a körvonalzódó alkuval, ezért tüntető menetek indultak el a Majdanról.

12:02 Janukovics közleményt adott ki, hogy támogatja az elnöki (vagyis a saját) jogkörének korlátozását, és az előre hozott elnökválasztást is.

11:52 Mirolsav Lajcak szlovák külügyminiszter ismertette, hogy szerinte mi van az éjjeli alkuban Janukovics és az ellenzék között:

  • 48 órán belül ügyvezető kormány alakul az ellenzék részvételével,
  • Janukovics jogköreit szűkítik.

11:48 Az oroszok elégedetlenek. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök bejelentette, hogy nem adnak hitelt Ukrajnának, amíg nem oldódik meg a helyzet. Az orosz hitel kulcskérdés a történetben, mert Ukrajna a csőd közelében van.

  • Decemberben 15 milliárd dollárt ígértek, amiből 3,2 milliárdot át is utaltak.
  • A következő 2 milliárdos részletet februárban nem fizették ki, mert lemondott az ukrán kormány, és meg akarták várni az újat.
  • Hétfőn azt mondták, hogy mégis utalnak. Másnap tört ki az erőszak újabb hulláma.
  • Szerdán nem mondták meg, hogy tényleg utalnak-e.
  • Pénteken azt mondták, hogy mégsem utalnak.

11:46 Leaglább öt Lenin-szobrot ledöntöttek különböző ukrán városokban az éjjel.

11:42 Összeül pénteken a krími tartományi parlament is. Itt orosz identitású többség él. Sokan aggódnak, ha bejelntik elszakadásukat Ukrajnától, akkor az oroszok erre hivatkozva beavatkozhatnak.

11:40 Egyenruhás fegyveresek (talán rendőrök, de ez nem világos) ismét benyomultak az ukrán parlament épületébe.

11:20 A lvivi rendőrparancsnok 50 felfegyverzett emberével jelent meg a Majdanon, és ezt nyilatkozta:

Tudjuk, hogy kell használni a fegyvereket, és ha csak egyetlen golyót is kilőnek a népre, mi is lőni fogunk. Meg fogjuk védeni az embereket, ahogy erre az alkotmány és az eskünk kötelez. Azért jöttünk, hogy megakadályozzuk az erőszakot, megvédjük a békés tüntetőket, az emberi jogokat és a szabadságot.

11:16 A Majdanon tüntetők nem elégedettek a formálódó alkuval. Az elnök azonnali lemondását követelik skandálva. Kifütyülték a kompromisszum tervét.

11:11 Az ukrán belügyminisztérium szerint 16 rendőr halt meg az elmúlt napokban és 410 került kórházba.

11:09 Egy EU-s diplomata szerint az ellenzék még nem teljesen elégedett az éjjeli alkuval, és ezért nem írták még alá a békemegállapodást az elnökkel.

11:08 Pihenő a tüntetők főhadiszállásán, a kijevi városháza aulájában:

photo_camera REUTERS/Baz Ratner

11:06 A tüntetők hírügynöksége szerint (Euromaiden PR) Janukovics elnökségének órái meg vannak számlálva. Pártjából sorra lépnek ki a képviselők, bukása elkerülhetetlen.

11:03 David Cameron brit miniszterelnök is Ukrajnával foglalkozik, telefonon beszél például Putyinnal.

11:00 Friss kép Kijevből: pihenő a barikádon.

photo_camera AFP PHOTO / BULENT KILIC

10:55 Úgy néz ki, hogy az ukrán parlamentben pénteken szavaznak az alkotmány módosításáról. Ha átmegy az ellenzéki javaslat, akkor az elnök jogkörei csorbulnak a parlament javára. Ezt a 2004-es narancsos forradalom után vezették be, ám 2010-ben az ukrán alkotmánybíróság eltörölte, és ez Viktor Janukovicsot erősítette meg. Az alkotmány módosítása valószínűleg része az éjjel kötött alkunak, amit az ellenzék és Janukovics kötött.

10:53 Molotov-koktélt hajítottak az éjjel a kárpátaljai rendőrfőkapitány ungvári nyomdájára. Vaszil Varcaba tábornok az embereivel csütörtökön átállt a tüntetők oldalára.

10:48 Újra ülésezik az ukrán parlament. Arszenij Jacenyuk ellenzéki vezető azt javasolta, hogy kapjon amnesztiát Julia Tyimosenko volt miniszterelnök. Tyimosenkót azért csukták le, mert a bíróság szerint előnytelen gázszerződést kötött Putyinnal. Tyimosenko volt Viktor Janukovics elnök legfontosabb politikai riválisa. A nyugati országok szerint koncepciós per áldozata.

10:42 Vitalij Zaharcsenko ukrán belügyminiszter mai közleménye:

E napok a gyász napjaiként kerülnek be az ukrán történelembe. Őszinte részvétem minden gyászoló családnak. Elszomorít, hogy vannak akik még mindig megpróbálják szítani a feszültséget a barikád két oldalán lévők között.

10:35 Látta már Viktor Janukovics angol nyelvű honlapját? Itt van és így néz ki:

janukovics honlapja

10:25 Így néz ki a levegőből péntek reggel a Majdan:

10:23 A parlament közeli lövöldözésről: a rendőrök azt állítják, hogy viszonozták a tüzet. Szerintük a parlamenthez igyekvő tüntetők rájuk lőttek. Sebesültekről egyelőre nincs hír.

10:21 Donald Tusk lenygel miniszterelnök szerint az éjszaka összehozott alku még nem hoz megváltást. Egyrészt a szöveg, amiben az ellenzék és az elnök megállapodtak, még csak egy tervezet, azt alá is kell írni. (Az elnök délre várja az aláírást, az ellenzék még nem nyilatkozott.) Másrészt Tusk szerint ha alá is írják, az csak a kiindulópontja lehet a megoldásnak.

10:18 Az ellenzék szerint fegyveres rendőrök akartakbemenni az ukrán parlament épületébe, de visszafordították őket. A hírek ellentmondásosak, közben a képviselők összeverekedtek.

10:16 A tüntetők oldalára átállt rendőrök érkeztek Lvivből a Majdanra. A tüntetők üdvrivalgással fogadták őket.

10:13 Az ukrán belügyminisztérium szerint rendőrökre lőttek tüntetők péntek délelőtt. A tüntetők a parlament felé igyekeztek, amikor tüzet nyitottak.

10:11 Verekedés tört ki a parlamentben. Az alkotmány módosításáról tárgyaltak volna, a cél az elnöki hatalom csökkentése lett volna. A házelnök azonban délután négyig szünetet rendelt el, váratlanul. A felháborodott ellenzékiek összeverekedtek Janukovics elnök pártjának képviselőivel.

9:58 Provokátorokat fognak a tüntetők ezen a videón. A tyikusinak nevezett provokátorok a tüntetők gyanúja szerint a kormány megbízásából keverednek a demonstrálók közé, és erőszakoskodnak, hogy rosszabb legyen a helyzet, legyen jogalapja a karhatalomnak a beavatkozásra.

9:37 Feloldották az útblokádokat a lengyel határon. Néhány átkelő előtt az ukrán oldalon korábban lezárták az utat, de már mindenütt szabad a közlekedés.

9:33 Az ellenzék szerint több volt a halott és a sebesült is, mint amiről reggel az egészségügyi minisztérium beszámolt. Utóbbi szerint 77-n haltak meg kedd óta az utcai harcokban.

9:25 Péntek reggeli képek Kijev központjából:

photo_camera REUTERS/Vasily Fedosenko

Csütörtökről péntekre virradóra nem volt csata.

photo_camera REUTERS/Vasily Fedosenko

9:20 Az ellenzék nem erősítette meg, hogy délben aláírják a megegyezést Janukovics elnökkel. A Reuters egyelőre hiába faggatja őket. A tárgyalásokban egész éjjel közvetítő három külügyminiszter (a lengyel, a francia és a német) környezetéből annyit mondtak, hogy

nagyon kemény volt

az éjszakai menet.

8:46 Terroristázta a tüntetőket a Magyar Rádió

8:05 Az ukrán elnök kiadott egy közleményt, miszerint az éjjel megszületett a megoldás az ukrajnai válságra. Viktor Janukovics ukrán elnök, a három EU-s külügyminiszter (a lengyel, a francia és a német) illetve az ukrán ellenzék vezetői egész éjjel tárgyaltak. Több európai vezető (Cameron brit miniszterelnök, Merkel német kancellár) és maga Janukovics is telefonon egyeztettek Putyin orosz elnökkel is. Joe Biden amerikai alelnök is beszélt az este Janukoviccsal. A megállapodás mibenlétéről hivatalosan nem közöltek semmit. Nem hivatalosan az terjed, hogy 10 napon belül nagykoalíciós kormány alakul, vagyis az utcai tüntetéseket támogató ellenzék is benne lesz. Továbbá még az idén választásokat tartanak.

8:00 Orbán Viktor azt mondta, hogy a háttérből követjük az ukrán eseményeket

photo_camera Ébredezik Kijev péntek reggel.

7:29: Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint kedden, szerdán és csütörtökön összesen

  • 77 halottja és
  • 577 sebesültje

volt a kijevi összecsapásoknak.

7:00 Lemondott az ukrán hadsereg második embere, tiltakozásul, hogy a hadsereget civilek ellen vetették be.

6:00 Lvivből tüntetők érkeztek buszokkal Kijevbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.