Amióta Viktor Janukovics elnököt elzavarták Kijevből, és Ukrajnában a hatalom Moszkvával nem feltétlenül barátságos erők kezébe került, megy a spekuláció azon, hogy mit fog erre lépni Oroszország. Kelet-Ukrajnában sokmilliós orosz kisebbség él, a Krím-félszigeten ott az orosz hadiflotta, és amióta pont itt, a Krímen közvetlenül is egymásnak feszültek Ukrajna pro- és antiorosz lakosai, a helyzet csak egyre feszültebb.

Február utolsó napján már az a kérdés, hogy Vlagyimir Putyin vállalná-e a háborút is, a megszálló csapatok beküldését Ukrajnába. És február utolsó napján még minden szakértő azt mondja, hogy ez egyszerűen elképzelhetetlen.

Először is azért, mert hiába a hatalmas orosz hadsereg, nem olyan egyértelmű ám, hogy gyorsan átgázolnának Ukrajnán. Amikor 2008-ban az orosz csapatok megsegítették a Grúziához tartozó Dél-Oszétiát, nem volt nehéz dolguk egy kis ország apró hadserege ellen. És még ott sem mentek teljesen simán a dolgok.

Nemhogy Ukrajna, de csak a Krím leigázása ennél sokkal, sokkal keményebb dió lenne, amit inkább a csecsenföldi hadjáratokhoz érdemes hasonlítani, mint Dél-Oszétiához. A 17 000 négyzetkilométeres, mindössze 1,2 millió lakosú Csecsenföldet Putyin csak irtózatos nehézségek és véráldozat után tudta többé-kevésbé megtörni. A Krím-félsziget közel kétszer ekkora, és közel kétszer ennyi lakosa is van, akiknek körülbelül 40 százaléka nem orosz etnikumú. Ráadásul egy részük a Sztálin által kitelepített tatárok visszaszivárgó leszármazottja, akik cseppet sem lennének kevésbé elszánt gerillák a csecseneknél.

Az utolsó diktátor, aki egy szomszédos ország inváziójára szánta el magát, Szaddam Husszein volt, amikor az iraki hadsereget beküldte Kuvaitba. Tudjuk mi lett a vége.

Putyinnak akasztófától nem kell tartania, de nem szeretne nyíltan, fegyverekkel nekirohanni a nyugatnak és a NATO-nak. Nyilván az utóbbinak is úgy kellene egy újabb fegyveres konfliktus, mint üveges tótnak a hanyattesés, és azt is érdemes tudni, hogy Putyin hazai népszerűsége egyszer bicsaklott meg komolyan: amikor orosz kiskatonák tömegeit kezdték cinkkoporsóban hazahozni Csecsenföldről. Ravaszabb politikus ő annál, mint hogy megint belefusson egy ilyen hibába.

Ezt a ravaszságát valószínűleg csak akkor dobná el, ha az Ukrajnában élő orosz kisebbségnek komoly bántódása esne, mint az 1990-es évek elején a Moldovában élő oroszoknak. Ebben az esetben éppen a hazai közvélemény kényszerítené az aktív szerepvállalásra és akár a csapatok megindítására is. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk: jelenleg a Krímen is az oroszok vannak nyeregben, persze részben éppen azért, mert az ott állomásozó csapatok így-úgy szavatolják a biztonságukat.

Putyinnak nemcsak hadászatilag, hanem ami ennél fontosabb, gazdaságilag sem áll érdekében a fegyveres konfliktus.

Oroszországnak a legjobban egy olyan Ukrajna kedvez, amely gyenge, megosztott és így nagyon könnyen befolyásolható.

Szóval pont olyan, amilyen az utóbbi húsz évben gyakorlatilag végig volt, leszámítva talán a 2005-ös narancsos forradalom napjait.

Ahogy a térséghez eléggé értő Anne Applebaum megjegyezte, Putyinnak egyszerűen nincs szüksége Ukrajna megszállására, mert tökéletesen tudja destabilizálni a Kremlből is. Számtalan, nem harcászati eszköz áll rendelkezésére a cél érdekében, és eddig is folyamatosan bizonyította, hogy nem is fél ezeket használni.

Ilyen jellegű kavarásban a KGB, Putyin alma matere a legprofibb szervezet a világon. Ha valamilyen rejtélyes provokációt kell megszervezni, náluk nincs jobb a szakmában - nyilván a mostani erőfitogtatásban, a Szevasztopolban grasszáló, jelöletlen egyenruhás fegyveresek megszervezésében is komoly szerepük van.

A háttérben ügyködésben pedig külön jók. Az ukrán szélsőjobb ma még csak néhány náci őrültből áll, de nem lenne meglepő, ha hamarosan erősebbre duzzadna. Néhány rubellel sok mindent el lehet érni az Ukrajnához hasonlóan csóró országokban, és Putyinnak nagyon jól jönne, ha továbbra is szónokolhatna a kijevi fasiszta veszélyről, aminél nincs jobb hívószó Oroszországban. Ugyanebbe a képbe illenek bele az Ukrajnában a semmiből megszaporodó antiszemita bűncselekmények, a megvert zsidókról és a felgyújtott zsinagógákról megjelenő képek.

Dél-Oszétiában, korábban pedig a Moldovától de facto elszakított Dnyeszter Menti Köztársaságban az is nagyon jól működött, hogy a helyi orosz lakosságnak felajánlották az orosz állampolgárságot. Innentől kezdve a megerősödött ukrajnai oroszokhoz végképp nem merne nyúlni a kijevi hatalom.

Putyin kezében mindig ott lesz a gazdasági fegyver is.

A gázvezetékek elzárása az utóbbi években kétszer is elegendő volt az ukrán kormány észhez térítéséhez, és amennyiben az oroszok embargó alá helyeznének fontos ukrán termékeket, azt nagyon megsínylené az utóbbi ország gazdasága. Két orosz bank már most bejelentette, hogy felfüggeszti ukrajnai üzleteit, és ha a gyakorlatilag államilag irányított orosz vállalatok közül még több így tenne, az megroppantaná az egyébként is pengeélen táncoló ukrán gatdaságot.

Egyébként pedig az is lehet, hogy Putyinnak olyan nagyon közbe sem kell avatkoznia, és elég hátradőlve kivárnia, amíg Kijevben megint fordul a széljárás. Már a múlt heti forradalmacska előtt is sokat beszéltek közgazdászok arról, hogy Argentína mellett Ukrajna a világ csődhöz legközelebbi országa, és ezt a helyzetet a legújabb fejlemények csak súlyosbították. Húsz évnyi kleptokrácia után az ukrán gazdaság a működésképtelenség határán van.

Ha pedig az ukrán gazdaság akkor omlik össze, amikor az országot éppen nyugatbarát vezetők irányítják, a most a Majdanon az életüket kockáztató ukránok is Moszkva felé fordulhatnak. Gyakorlatilag ez történt 2005-ben a narancsos forradalom után is, és Putyinnak akkor sem kellett nemhogy egy hadosztályát, de még az ujját sem megmozdítania.

Források: Euromaidan, Foreign Affairs, New York Times, Quartz, Washington Post