A határtalan pornó miatt jó az Európai Unió

szex
2014 április 15., 11:21
comments 30

Az Európai Unió egyik nagy érdeme, hogy jobban hozzáférhető a pornó, határokon átívelő összefogás zajlik.

Ezt a francia Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke és frakcióvezetője mondta, aki a néppárt francia tagpártjának, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának a tagja. Daul 2007 óta vezeti az Európai Parlament legnagyobb pártját (aminek a Fidesz is a tagja). Ő volt az, aki a választás előtt, a Békemeneten a támogatásáról biztosította Orbán Viktort, és együtt énekeltek:

 

Egy helyi francia lap, a Les Dernieres Nouvelles d'Alsac arról kérdezte Dault, hogy mivel győzi meg a fiatalokat arról, hogy el kell menniük szavazni májusban az EP-választásra, amire azt mondta, hogy a határok megnyílása, a szabadabb utazás a legerősebb érve.

„Azt mondom nekik, hogy az ő korukban, amikor 18 éves voltam, ha Kehlbe akartam menni (át a határon, Németországba), hogy pornófilmeket nézhessek, amik be voltak tiltva Franciaországban, két és fél órát kellett várnom a vám miatt.”

„Mire odaértem a moziba, már véget ért a film.”

„És az is előfordult, hogy elfelejtettem német márkát vinni.”

A 67 éves Daul szerint, ha így magyarázza el a fiataloknak, egyből megértik, mit jelent az, hogy Európa. Ő egyébként Franciaországban a német határ melletti régióban nőtt fel.

photo_camera Orbán Viktor és Joseph Daul 2011. január 18-án Strasbourgabn (Fotó: AFP / Georges Gobet)

Nem ő az egyetlen, aki szereti a pornót, a brit képviselők is szokták nézni a parlamentben. Magyarországon ez az adat titkos(AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.