• A szabadság bajnokából Putyin saját Obersovszkyja.
• Kissé leegyszerűsítve, de lényegében így változott Edward Snowden képe a világban, mióta Putyin tévéműsorában kérdezte az orosz elnököt arról, megfigyeli-e a népét.
• Utána magyarázkodni kezdett, de érveit mind meg lehet cáfolni.
• Lehet-e valakiből véletlenül a Kreml propagandaeszköze?

Vlagyimir Putyin egy tévéműsorban állt csütörtökön a világ elé, amelyben élőben válaszolt telefonon érkező nézői kérdésekre. A “néző”, a “kérdés”, és a “válasz” kifejezéseket persze itt az orosz média keretei között kell érteni, de egy meglepő fordulat így is jutott a műsorba. Egy előre felvett videóüzenetben bejelentkezett az NSA-ügy kirobbantója, Edward Snowden, aki tavaly nyár óta Oroszországban él. Snowden azt kérdezte Putyintól, Oroszországban is létezik-e olyan megfigyelési rendszer, mint Amerikában.

Putyin megnyugtatta Snowdent, Oroszországban az ilyesmit a törvény szabályozza, egyébként csak bírói engedéllyel lehet valakit megfigyelni, tömeges megfigyelésre alkalmas rendszer pedig nem áll rendelkezésre.

A néhány perces jelenet végigsöpört a nyugati médián, és alapvetően kérdőjelezte meg a Snowdenről kialakult, egyébként eddig sem makulátlan képet. Voltak, akik Putyin kutyájának és propagandaeszközének nevezték, de még a visszafogottabb kommentárok is szerepe gyökeres átértékelődéséről szóltak. Snowden másnap a Guardiannek küldött cikkében próbálta elmagyarázni, hogy nem lett Putyin mikrofonállványa.

Pont úgy kérdezte

Olvasóink egy részében elsőre talán felmerül a kérdés, mi volt a baj Snowden szereplésével. Végül is ő csak kérdezett, és a kérdés tartalma önmagában nem volt nyalás. Erre mindjárt részletesen kitérünk, de röviden arról van szó, hogy szabad és demokratikus viszonyok között, elszámoltatható politikusokkal szemben semmi baj nem lenne ezzel a kérdéssel. Az orosz politikai-, és médiahelyzet azonban egészen más.

Snowden a Guardianben azt írta, pontosan úgy akarta feltenni a kérdést, mint Ron Wyder demokrata képviselő, amikor arról kérdezte Obama hírszerzési főnökét, gyűjtenek-e adatot amerikaiak millióiról. Ő akkor azt hazudta, nem csinálnak ilyesmit. Szerinte ugyanúgy kell számon kérni Putyint is ebben a témában.

“Ahhoz, hogy meg tudjuk cáfolni valakinek az állításait, el kell, hogy hangozzanak ezek az állítások”

- írta. Kérdésével szerinte legalább elővett egy nagyon fontos témát az orosz nagyközönség előtt, akik az állami tévén kívül más forrásokból nem igazán tájékozódnak, így legalább eljutott hozzájuk valami ebből. Ha pedig már előkerül a téma, Snowden szerint lesznek, akik részletesebben megvizsgálják majd Putyin állításait, és ennek köszönhetően többet tudhatunk majd az igazságról.

Volt olyan, aki első hallásra lényegében egyetértett vele. Andrej Szoldatov orosz oknyomozó újságíró a Twitteren azt írta:

“Ha kihasználta Snowdent a Kreml, ha nem, legalább el lehet kezdeni beszélni a megfigyelésekről.”

Glenn Greenwald, az NSA-sztorival Pulitzer-díjat nyert újságíró így védte meg Snowdent a kritikáktól: talán neki kellene lerohanni a Kremlt?

Snowden érveivel szemben azonban komoly kétségek merülnek fel.

1. Az amerikai és az orosz titkosszolgálat összehasonlítása

Snowden kérdésére a válasz valójában elég egyértelmű, és ez nem is különösebben nagy titok.

Naná, hogy létezik megfigyelési rendszer Oroszországban, nem is akármilyen.

A telefon-, és internetszolgáltatóknak például saját költségükön be kell építeniük egy “fekete dobozt” a rendszerükbe, amin keresztül az orosz nemzetbiztonság (FSZB, a KGB utódja) beszélgetések és levelek tartalmához is hozzájuthat anélkül, hogy erről a szolgáltatót értesítené.

Azt pedig konkrét példák sora mutatja, hogyan figyelnek meg egyes embereket, ezekből a Daily Beast gyűjtött össze jónéhányat. Gyakorlatilag bármilyen ellenzéki tevékenység, vagy politikai véleményformálás elég lehet ahhoz, hogy valakire felfigyeljen a titkosszolgálat. Egy aktivista például arról mesélt a Moskovsky Monitor független orosz hírügynökségnek, hogy előfordult, kihallgatásra vitték, ahol telefonbeszélgetések tartalmáról kérdezték, majd le is játszották neki ezeket a beszélgetéseket. Amikor ügyvédje később megpróbálta megtudni, milyen felhatalmazás alapján hallgatták le, mutattak neki egy bírósági végzést - hetekkel későbbre dátumozva, mint a beszélgetés időpontja. Ugyanerről beszélt Borisz Kuznyecov, Amerikába költözött orosz ügyvéd, akinek ügyfeleit jóval azelőtt kezdték lehallgatni, hogy erre engedély lett volna.

A 2011-es Putyin-ellenes tüntetések idején egy ellenzéki vezető telefonbeszélgetéseit szivárogtatták ki egy kormányközeli bulvárlapban, amelyen épp az ellenzék többi részét szidta. Nyilvánvaló volt, hogy ezt csakis a titkosszolgálat szerezhette meg.

Pavel Durov, a Vkontakte, vagyis az orosz Facebook alapítója arról beszélt, hogy az FSZB decemberben az ukrajnai tüntetéseket szervező Euromaidan-csoport szervezőinek személyes adatait, máskor egy ügyész egy korrupcióellenes csoport adatait követelte tőle. Ezeket megtagadta, de csak azért tehette meg, mert nem volt bírói engedély -

Putyin állítása így viszont nem igaz arról, hogy végzés nélkül nem mennének emberek után.

Snowden egyik fő aggálya az NSA-vel szemben egy kicsit leegyszerűsítve éppen az volt, hogy tömegesen gyűjtötte az adatokat ahelyett, hogy célzottan valóban azokat figyelte volna meg, akiket kellett volna. Ebből a szempontból persze Oroszország jól működik, hiszen ott valóban erős a célzott megfigyelés - csakhogy ennek alanya szinte bárki lehet. És míg az NSA esetében arra nincs bizonyíték, hogy az összegyűjtött adatokat használták is volna amerikai állampolgárokkal szemben, az orosz titkosszolgálatról ezt már egyáltalán nem lehet elmondani.

2. Putyin elszámoltathatósága

Azt tehát előre tudni lehetett, hogy Putyin nem mond majd igazat erre a kérdésre. Ha követjük a snowdeni logikát, most következik az érv, hogy legalább hazugságon lehet kapni.

De jelent ez bármit is Oroszországban?

Snowdennek abban igaza van , hogy olyan közönség előtt merült fel a téma, akikhez ez máshonnan nem jutott volna el. Putyin viszont szabadon válaszolhatott a kérdésre, így a nézők nagy részének semmi oka nem volt, hogy kételkedjen abban, amit mond. Ha vissza lehet kérdezni, adatokkal és esetekkel lehetett volna szembesíteni, egy kicsit talán más lenne a helyzet.

Igaz, nagyon más akkor sem lenne. Még ha hazugságon is kapnák Putyint, valószínűleg akkor sem történne semmi. Végül is arról az elnökről beszélünk, aki még hetekkel ezelőtt is állította, nincsenek orosz katonák Ukrajnában, miközben már a fél országot elárasztották a különféle közigazgatási intézményeket elfoglaló “oroszpárti erők.” (Ugyanebben a műsorban Putyin mellesleg el is ismerte, hogy amúgy tényleg vannak orosz egységek Ukrajnában.) Putyin jó ideje vezeti az orránál fogva a világot, és ugyan bármikor lehet konkrét hazugságon kapni, de azon a szinten már régen túl van, ahol ennek jelentősége lenne.

3. A témafelvetés hatása

Oké, akkor az eddigi érvek megdőltek, de még mindig marad egy lapja Snowdennek: legalább beindul erről a vita

Hát, nem indul be.

Andrej Szoldatov említett Twitter-bejegyzéséhez (aki örült, hogy legalább előkerült a téma) hozzátartozik, hogy egy nappal később megint írt egy posztot, amiben csalódottan konstatálta, mintha a kérdés csak a világsajtót foglalkoztatná, az oroszt a legkevésbé sem.

Egy demokratikus, pezsgő nyilvánosságú, elszámoltatható politikusokkal működő országban persze egy ilyen mondat után a fél sajtó heteken keresztül szedné szét darabokra, hogy mi igaz az elnök állításából. Szakmai viták és cikksorozatok indulnának.

Oroszországban ilyesmiről szó sincs. A média döntő többsége állami befolyás alatt áll, független sajtó pedig létezik ugyan, de csak szűk rétegeket ér el. A szigorú kontroll mellett esély sincs arra, hogy érdemi vita alakuljon ki ilyesmiről. Azok pedig, akik főleg az orosz állami médiából tájékozódnak, nem valószínű, hogy követni fogják a vita alakulását a Guardianben.

Ilyen közegben egy Putyinnak feltett kérdés egészen mást jelent, mint ha mondjuk Obamához intézték volna. Természetesen az amerikai politikának és médiának is vannak eszközei, hogy félrevigye ügyek lényegét, de ezek összehasonlíthatatlanok az orosz módszerekkel. Az NSA-sztori Pulitzer-díjat ért, Obama pedig a megfigyelésről és adatgyűjtésről szóló vitát végső soron olyasminek nevezte, ami erősíti a nemzetet.

A Daily Beast Snowden-közeli forrásai szerint mostanra egyébként ő maga is belátta, hogy hibázott. Rosszul mérte fel a helyzetet, mert tényleg úgy gondolta, ő lehet az első, aki saját műsorában nyíltan kritizálja Putyint. Szerinte ez volt a legerősebb kérdés, ami még átmehetett a szűrőn, de utólag belátja, rosszul sült el.

A leginkább jóindulatú értelmezés szerint tehát Snowden érveit ugyan meg lehet cáfolni, de nem szándékosan lett Putyin propagandaeszköze, hanem egyszerűen tévedett.

Jött egy szívességgel

Vannak azonban ennél kevésbé jóindulatú megközelítések is. Ha ugyanis leszámítjuk az utólagos magyarázkodást (ami az orosz közönség nagy részéhez természetesen nem jut el), akkor mégiscsak az történt, hogy Snowden készségesen szerepet vállalt egy másik országot éppen suttyomban lerohanó, diktatórikus vezető propagandaműsorában, és feladta neki a labdát, hogy kedvére játsszon a közönségének. Úgy, hogy közben a nyugatot is tovább hergeli. Snowden orosz ügyvédje pedig mind a Kremllel, mind az FSZA-val közeli kapcsolatban van, így igazán nem jelenthetett gondot bekerülni a műsorba.

Snowden elvileg idén augusztusig maradhat Oroszországban, egyelőre nem tudni, mi lesz vele utána. A világ nagy részében azonnali letartóztatás várna rá. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy szívességet tesz Putyinnak.  Vagy hogy mostanra úgy érzi, nincs más lehetősége. Bár korábban sokan tekintették, és tekintik ma is a szabadság bajnokának, ez a pozíció már akkor erősen megkérdőjelezhetővé vált, amikor egy olyan országhoz fordult segítségért, ahol lényegesen durvábban tapossák meg a szabadságot, mint Amerikában.

A Snowdennel szemben legkeményebb változat szerint pedig valójában már régóta más csapatban játszik. Amerikai politikusok feszegetik egy ideje, hogy ő valójában orosz kém. A történet utóéletének egyes részei ugyan utalhatnak erre, de bizonyíték egyáltalán nincs ilyesmire.

Putyin kívánságlistája

Az NSA-ügyről könyvet író Edward Lucas szerint viszont nem is feltétlenül kell, hogy kém legyen. Éppen elég, ha felfigyelt rá az orosz titkosszolgálat, és a közelébe férkőzve (például politikai aktivistaként) erősítették benne a magányos harcos érzését, aki ellen összeesküdött a világ, ami végül Putyin karjaiba vezette őt. Ez persze Lucas szerint is spekuláció, de a történet alakulása alapján legalábbis nem elképzelhetetlen.

Snowden leleplezései ugyan valóban rendkívül értékesek, az emberek pedig többet tudnak a világról ezeknek köszönhetően. Más szempontból viszont

• gyengítették az amerikai-európai szövetséget
• gyengítették a nyugatiak bizalmát saját biztonsági- és titkosszolgálataik felé
• gyengítették a nyugat megítélését a világban
• és megbénították a titkosszolgálatokat.

Ezek pedig, írja Lucas, épp a legelső pontok voltak Putyin kívánságlistáján.