• Budapesten tartott előadást a világhírű német filozófus. 
• Elsősorban az EU-ról és Európa jövőjéről.
• De mindezek előtt váratlanul élesen bírálta a magyar kormányt. 
• A cikk végén meg is lehet nézni az előadást!

Egyetemen ritkán látható tömeg,  több mint ezer diák próbált meg csütörtök délután bejutni Jürgen Habermas előadására. Bár a jogi kar épületének legnagyobb előadója volt a helyszín, végül még egy termet kellett nyitni, ahol kivetítve lehetett követni a német filozófust.

Habermas a XX. század második felének egyik legjelentősebb filozófusa és szociológusa, akinek félévszázados életművét végigkíséri a demokratikus értékekben, a másik iránti nyitottságban és a szolidaritás eszméjében való már-már vallásos meggyőződés.

Mindezekből szinte szükségszerűen következett, hogy a közös európai projekt legelkötelezettebb gondolkodójává váljon. Életműve évtizedek óta egy közös, mindenki számára nyitott és hozzáférhető Európa eszméje körül kering, melyet érthető okokból szeretne az Európai Unióban megtalálni. Habermas is pontosan tudja, hogy az EU gyakorlatában mindez még nincs benne, de a lehetőséget, és egyben Európa egyetlen esélyét még mindig ebben látja. Ezt hirdetni érkezett most Budapestre is.

Távolodás

Habermas, mielőtt belekezdett volna a minden jel szerint sokszor előadott, alaposan kiérlelt szövegébe, egy rövid aktuálpolitikai kitérővel kezdett.

Mint elmondta, 1989 óta harmadszor jár Budapesten, és a régi barátok viszontlátása felett érzett öröm mellé az az érzés is vegyül most, hogy nagyobb lett a távolság, Magyarország távolabb került Európától.

Pedig 1989-ben itt bontották meg először a vasfüggönyt, de a rendszerváltozás után a nyugati világ cserben hagyott minket. Háy János egyik szövegét idézve arról beszélt, hogy a Nyugat mesés ajtajai helyett csak szociális egyenlőtlenségek új szintjei jelentek meg, és egész vidékek és termelési ágak sorvadtak el.

Rövid helyzetfelvázolása után kanyarodott át az aktuálpolitikai szálra, és mint mondta, az 1989 óta megtörtént események dacára ott marad a dilemma, hogy Thatcher és a múlt iránti nosztalgia között ingázva miért éppen itt nyilvánítottak egy teljesen szokványos, demokratikus szavazást fülkeforradalommá.

Habermas Európa-szerte aggódó hangokba futott bele a magyar politikai helyzet miatt, és szerinte hamis udvariasság lenne, ha ezeket nem hozná itt szóba. Külön kitért azokra a hírekre is, melyek szerint 2010 óta a nemzeti populista Orbán Viktor kormánya egyre inkább kiüresíti a jogállamot, és egy illegitim, irányított államot hoz létre.

Mint mondta, nincs meg a kompetenciája ahhoz, hogy minderről véleményt nyilvánítson. Csak olyan hírek ezek, melyek elgondolásra késztették.

Majd külön kitért még mindarra, ami személyes barátjával, Heller Ágnessel történt. Aki amúgy az előadást a helyszínen, az első sorból hallgatta végig. Habermas azt mondta, nem tudta volna elképzelni Magyarországról, hogy valakit, akit 1944-ben halállal fenyegettek, ellenzékiként üldöztek, életének kilencvenedik kilencedik évtizedében így meghurcoljanak a nyilvánosság előtt.

Ezek után levette zakóját, és belekezdett tényleges előadásába.

Európa álma

Ez pedig nem sok meglepőt hozott annak, aki hallott vagy olvasott bármit Habermastól az utóbbi évtizedben.

Van a globális pénzpiac és a digitális világ alapjain felépülő világtársadalom, ezzel szemben pedig ott állnak, töredezett formában ugyan, a nemzetállamok. Amik egyre inkább süllyednek bele a globális hálóba. De közben megmarad az a többletük, hogy demokratikus cselekvésre alkalmas teret tudnak teremteni. De már egyre kevésbé.

Habermas szerint a politikusok és az államok polgárai is érzik, hogyan fokozatosan csökken a demokratikus cselekvőképességük, paradox módon azonban ez sokszor épp azt a reakciót szüli, hogy egyre inkább kapaszkodnak a porózussá vált nemzetállam maradványaiba. Pedig azt a cselekvési teret, melynek hiányát oly sokan annyira helyesen ismerik fel, egy ennyire összetett világban már csak nemzetek felett lehet újrateremteni.

A filozófus közel sem értékelte annyira tragikusnak az EP-választások eredményét, mint oly sokan mások Európában. Egy csökkenő, de továbbra is az EU mellett kiálló eredményt lát, ami azt üzeni, hogy a közös projekthez ragaszkodni kell. Viszont az tény, hogy nem érzünk késztetést arra, hogy a közös európai projekt elmélyítésébe belekezdjünk.

És bár léteznek kísérletek erre, például az EU állam feletti szervei, de ezek nem demokratikusan működnek. Nemzetek feletti közösségek kellenének ahhoz, hogy megtöltődjön jelentéssel az EU maga is.

És hiába bármiféle világos szándék az EU polgáraiban a politikai unió létrehozására, a nemzetállami keret kibővítését a legtöbbet nem helyeslik.

Ennek oka Habermas szerint nemcsak a megszokotthoz való félénk ragaszkodás lélektanilag érthető mozzanata, hanem a közelmúlt válságkezelési intézkedései miatt érzett jogos ellenérzés. Ezekből ugyanis egy nemzetek felett álló, paternalista hatalom képe rajzolódott ki. Erre pedig érthető okokból nem vágynak az európaiak. 

Az igazi kérdés az, hogy nemzeten túlivá tehető-e a demokrácia. 

Habermas válasza nem is lehet más, mint hogy igen. És ehhez, a közös akarat képzéséhez és cselekvéshez szerinte nincs is szükség közös nyelvre, származásra, vallásra. Három feltétel teljesülése elég:

• közös politikai nyilvánosság,
• közös politikai kultúra 
• és kölcsönös bizalom egymás iránt.

Habermas szerint az első két feltétel teljesülése nem is elképzelhetetlen. Nyitottnak kell lenni egymás iránt, a nyilvánosságban be kell számolni arról, hogy az egyes tagországokban milyen, a többi uniós polgár sorsát is érintő viták folynak, valamint a liberális és demokratikus alapjogok egyhangú elismerésére és érvényesítésére van szükség.

A harmadik feltétel viszont problematikus, a kíméletlen válságmenedzselés a csekély meglévő bizalom maradékát is aláásta.

Habermas azonban bízik a pozítiv végkimenetelben. Egyszerűen mert nincs más út, a globális, végtelenül komplex világban önálló államok nem tudnak érvényesülni.

Azokra az európai polgárokra támaszkodna, akiknél a nemzeti tudatuk pozitív módon jelentkezik. Nem mint etnicizáló nacionalizmus, hanem mint a liberális demokrácia vívmányaihoz való ragaszkodás. Ezeknek a polgároknak érdeke, hogy ezek a vívmányok megmaradjanak, bizalmatlanságuk pedig nem a szomszéd népek, hanem egy szuperállam ellen irányul.

Habermas bennük látja a közös európai népet. Ők azok, akik kettős célt követve felépíthetik az uniót. Egy olyan uniót, ami képes demokratikusan cselekedni, és képes reagálni a világtársadalom eseményeire, másrészt viszont a nemzetállamok számára garantálni tudja a jogok és szabadságok már elért színvonalát.

Habermas előadása végén még egy kétkamarás EU-s intézményrendszer gondolatkísérletét is felvetette, mint egy irányt, ami felé esetleg érdemes elgondolkodni. Ez, és minden más, amit itt nem említettünk, a közel kétórás előadás magyar nyelvű szinkrontolmáccsal ellátott videójából pótolható. Érdemes: