• 2008 nyarán Oroszország katonai agressziót hajtott végre Grúziában.
• Szijjártó Péter Ruszkik, haza molinók között tüntetett.
• Orbán Viktornál lelkesebb híve kevés akadt az oroszok megleckéztetésének.
• Gyurcsány Ferenc kormányfőként pedig sunnyogott, és Putyin hívogatta, hogy kapjunk pénzt és gázt az oroszoktól.

2008 augusztusban fegyveres konfliktus alakult ki Oroszország és Grúzia között. Az előzmények sokkal bonyolultabbak voltak, mint a mostani orosz-ukrán konfliktusban, mégis csak a legvégét idézzük fel. Nagyon leegyszerűsítve: Grúzia megpróbálta megleckéztetni a szakadár déloszétokat, az oroszok azonnal kihasználták a lehetőséget, és nemcsak a papíron Grúziához tartozó Dél-Oszétiában vették fel a harcot a grúz hadsereggel, hanem a szintén szakadár Abháziában is. Majd betörtek vitathatatlanul Grúziához tartozó területekre is. Az oroszok több várost és a fővárost is bombázták. Grúzia nemzetközi segítséget kért, az orosz agressziót elítélte a nemzetközi közösség. A két szakadár terület levált Grúziától, Oroszország pedig elismerte őket.

Magyarországon ekkor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök. Orbán Viktor a Fideszt vezette, Oroszországot Vlagyimir Putyin, bár ideiglenesen csak kormányfőként. Grúziát pedig Miheil Szaakasvili, ennek később lesz jelentősége.

"Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt"

- nyilatkozta Orbán Viktor az Infórádiónak 2008. augusztus 14-én. Sok erős mondat van az interjúban (itt meghallgatható). Azt is mondta, hogy Magyarországnak van tapasztalata a vele szemben indított katonai akciókat illetően, ezért is tartja fontosnak, hogy a politika, az erkölcs és a jövő szempontjából Magyarország egyértelműen foglaljon állást. És az utolsó gondolat:

Itt (...) a jövőről van szó. Arról, hogy az a világ köszönt-e ránk, amiben az erőpolitika sikereket érhet el a világban, vagy pedig a nemzetközi közösség elég erős, bölcs és megfontolt lesz ahhoz, hogy világossá tegye: hiába érzi valaki újra megerősödve magát, mint például Oroszország, nem jelenti azt, hogy fönnálló konfliktusait olyan módon rendezheti el, amely elfogadhatatlan a 21. század emberi életet és méltóságot tiszteletben tartó világában.

Orbán nagyon gyorsan és nagyon egyértelműen ítélte el az orosz agressziót. Azt mondta, az Amerikával együttműködő Európának igenis van felelőssége, és vannak eszközei, amelyeket ilyen történelmi pillanatban, józanul és okosan, használni kell. A Fidesz vezetője úgy vélte, hogy Magyarországnak nem egy külső szemlélő szerepét érdemes elfoglalnia, hanem egy közép-európai ország szerepét.

Orbán szavaira szokatlanul nyersen reagált az orosz nagykövet, Igor Szavolszkij. Volt már előzménye a Fidesz-elnök és Szavolszkij párbajának. Orbán 2007 tavaszán, a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából rendezett a Fidesz konferenciáján az energiapolitikáról szólva azt mondta: az orosz és az európai gondolkodásban számos különbség van.

Míg Európában a politikától független, piaci észjárás jellemző, addig Oroszországban nem a piaci, hanem állami, politikai alapú logika működik.

A közönségben ülő nagykövet szót kért, és azt mondta: az energiapolitikából nem kell politikát csinálni, hanem le kell ülni tárgyalni. Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga külügyminiszter is szabadkozott a nagykövetnél utólag Orbán szavai miatt.

A grúz konfliktusnál aztán az orosz nagykövet túlment minden kötelező udvariasságon. A TV2-nek Orbán infórádiós nyilatkozatáról azt mondta:

Orbán valótlanságot állít, és egyrészt nyugodtan, másrészt enyhe undorral fogadja szavait, mert ami külpolitikai kérdéseket illeti, „hát ők az amerikai neokonzervatívok zsebéből prédikálnak“.

Az orosz nagykövet szavait aztán nem is Orbán, hanem - akkori nevén - Deutsch-Für Tamás utasította vissza. Szerinte ez a mentalitás Kliment Vorosilovot, az 1945-ös budapesti teljhatalmú szovjet vezetőt idézi. Azt is mondta, Oroszország úgy jelzi azt, hogy vége a széthullás és az eljelentéktelenedés évtizedének vége, hogy a furkósbot-diplomácia, illetve Európa energiával való zsarolása mellett a tankokat, ártatlan civilek lemészárlását is igénybe veszi nagyhatalmi pozíciója visszaszerzésére.

"Ma Grúzia, holnap talán Ukrajna, nem tudjuk, hogy hol lehet a vége"

- mondta Deutsch-Für, hozzátéve, hogy az egyesült Európának, illetve a civilizált gondolkodású embereknek fel kell emelniük szavukat ez ellen. Deutsch-Für ezeket egy olyan tüntetésen mondta az orosz nagykövetség előtt, amit a Fidelitas szervezett.

A demonstrációra szóló meghívót Szijjártó Péter írta alá, és ez állt benne: „Mi, szabadságszerető magyar fiatalok a leghatározottabban elítéljük a független és demokratikus Grúziát ért orosz katonai és politikai agressziót. A hatalmi önkény ilyen nyílt és durva megnyilvánulását egyetlen demokratikus berendezkedésű állam, egyetlen, a hazájáért és a népek békés együttéléséért felelősséget érző politikus sem szemlélheti szótlanul és tétlenül!”.

A tüntetésen Szijjártó azt mondta:

ha lerohannak egy független államot, akkor az is elképzelhetővé válik, hogy Moszkva ugyanilyen brutálisan fejezi ki nemtetszését, ha érdekeivel ellentétesnek tartja a következő ukrán, szlovák, litván, vagy akár magyar miniszterelnököt.

És kárhoztatta a Gyurcsány-kormányt, amiért nem foglalt egyértelműen állást a konfliktusról.

Orbán pedig tényleg beleállt az oroszok elleni hangadásba. Balatonszárszón, egy református értelmiségi találkozón határozott és egységes közép-európai és uniós fellépést sürgetett az oroszok ellen.

„Meggyőződésem, hogy közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat 1956 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.”

Orbán szerint ez nyugati egy olyan katonai agresszió, amely nem egyszerűen csak egy vitatott területet, terület fölötti dominanciát céloz meg, hanem egyértelmű fenyegetést is jelent minden olyan vezető és állam számára, amely korábban a Szovjetunió birodalmához tartozott, és ma Nyugat-barát, vagy Nyugat-baráttá akar válni. Grúzia sorsa egy jelzés a többi olyan Nyugat-barát kormányzat irányába, aki azon töri a fejét, hogy a NATO-hoz csatlakozzon. Rögtön elsőnek Ukrajnát kell megemlíteni, akinek ez nyilvánvaló törekvése.

„Az oroszoknak az érvelése is rendkívül tanulságos, mert ők azt mondják, hogy meg kívánják védeni a saját állampolgáraikat; nyilván az oroszul beszélő, Oroszországhoz is tartozó állampolgárokról van szó. Na jó, de ma Grúziában – és holnap? Mert ilyenek nemcsak Grúziában laknak, hanem Ukrajnában is nagyon sok orosz él, meg Lettországban is nagyon sok orosz él, és számos közép-ázsiai országban hasonlóképpen. Legközelebb hol fognak fellépni? A mi szomszédságunkban?”

- mondta Orbán, aztán odaszúrt Európának is, de a töketlenkedése miatt. Mint mondta, a nyugati világ most azzal érvel, hogy nincs eszköze ebben az ügyben, mert az orosz medve mézhez jutott, megerősödött és él ezzel az erővel. Szerinte azonban nincs így,

"Oroszországgal szemben ha szükséges, igenis, civilizált, békés, nemzetközi diplomáciában elfogadott válaszlépéseket lehet tenni".

Például fel kellene gyorsítani Grúzia és Ukrajna felvételét a NATO-ba, illetve ha szükséges, fel lehetne függeszteni az Európai Unió és Oroszország közötti stratégiai együttműködési megállapodást. Mint mondta,

nyilván az oroszoknak is lesznek válaszlépései, tehát érdemes átgondolni mit teszünk, de figyelembe véve minden orosz válaszlépést, az olaj-, a benzin- és a gázár kérdését is beleértve, nekünk itt és most világos erkölcsi alapállást érdemes elfoglalni.

Nem érdemes ezért úgy tennünk, mint hogyha egyébként eszköztelenek lennénk, és így a morális felelősség alól, amiből a politikai cselekvés következik, kihúzhatnánk magunkat - mondta akkor Orbán. Lábonlövésről még nem volt szó.

Orbánnak volt egy hosszabb gondolatmenete arról, hogy a nyugat hogyan tett meg mindent azért, hogy a magyar jobboldalt elfordítsa a transzatlanti gondolattól. Erre azért tért ki, mert a Magyar Nemzetben D. Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes Gáz című írásában élesen nekiment a Fidesz oroszellenes politikájának.

Az írásban leginkább Németh Zsoltot támadta, de Martonyi János külügyminiszterről is megjegyezte, hogy az ügyvédi irodája számos amerikai megbízást kap, ezért is áll ki annyira a transzatlanti kapcsolatok mellett. D. Horváth szerint a Fidesz Oroszországot mindenben elutasító magatartása árt a hazai érdekeknek.

„Magyarországnak energiára van szüksége, s nem arra, hogy Németh elzárja a csapokat”

- írta a főszerkesztő-helyettes.

Orbán szerint a nyugati világ, beleértve az Egyesült Államokat is - a rendszerváltás után a magyar jobboldalt éveken keresztül "belenyomta az antiszemitizmus és a nacionalizmus vádjába", ahelyett, hogy a kommunizmus felszámolásában nyújtott volna segítséget. Nem azt mondták, hogy 45 év diktatúra maradványainak továbbélése jelenti az igazi veszélyt, hanem, hogy egy 50 évvel ezelőtti, Magyarországon nem több mint két-három évig tartó diktatúra visszatérése a veszedelem.

Szerinte ennek következménye, hogy 15 év méltatlan vádjai után "nagyon sok jobboldalinak nincs nagy lelkesedése az euroatlanti és a transzatlanti együttműködés mellett".

„A magyar jobboldal pszichológiailag, érzelmileg az elmúlt 15 év hatására olyan állapotba került, amikor az eszével érti és tudja, hogy transzatlanti együttműködésre van szükség, de szíve valahogy mindig elmarad ettől a felismeréstől”.

Orbán Viktor ugyanakkor azt javasolta a magyar jobboldalnak, hogy lássa be, Oroszország felemelkedésével és agressziójával egy másik korszak kezdődött, Magyarországnak pedig biztonsági okokból szüksége van egy erős európai és transzatlanti együttműködésre.

Orbán ráadásul a motorja is volt az orosz agresszió elleni együttműködés összekovácsolásának. Levelet írt Grúzia, Ukrajna, Lengyelország, valamint a három balti állam vezetőinek, amelyben elítélte az orosz katonai agressziót. A levelet a háromhetes amerikai útját megkezdő Orbán helyett Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője ismertette sajtótájékoztatón. Orbán szolidaritásáról biztosította a grúz népet, valamint gratulált Ukrajna, Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia vezetőinek, amiért a katonai konfliktus idején Tbiliszibe látogattak, és folyamatosan támogatták Grúziát. És azt is írta, 2008-ban, hogy

ugyanaz az orosz kampány indult el most Ukrajna tekintetében, mint a konfliktus előtt Grúziával szemben, így nem lehet kizárni, hogy Oroszország hasonló eszközöket alkalmaz a Krím-félszigettel és a Donyecki-medencével kapcsolatban, mint Dél-Oszétia és Abházia ügyében.

Németh Zsolt felszólította Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy vizsgálja felül különutas Oroszország-politikáját, mert a magyar kormány nem akadályozhatja tovább az EU és NATO egységes fellépését.

Eközben Orbán Viktor az Egyesült Államokban idősebb George Bush-nál járt. Itt sem kerülte meg az orosz-grúz háborút. Azt mondta, "Közép-Európa komolyan veszi azt a veszélyt, amelyet a mostani orosz külpolitika jelent". Ezért a közép-európai államoknak egymással együttműködésben "vezető szerepet kell játszaniuk abban, hogy Európa egységes hangon szólaljon meg (...) mi vagyunk legközelebb ehhez a térséghez, a szintén veszélyeztetett Ukrajna a mi szomszédságunkban van". Orbán és Bush egyetértett:

arra van szükség, hogy a közép-európai térség az Egyesült Államok "jó, kiszámítható együttműködő partnere legyen ennek az új jelenségnek a kezelésében".

Orbán aztán már Brüsszelben, az Európai Néppárt alelnökeként azt mondta: elutasítják az orosz elnök meghirdetett doktrínáját, miszerint Oroszországnak a saját területén kívül is biztonságizóna-igényei lehetnek.

Aztán túllépett a grúz-orosz konfliktuson, és az orosz-magyar viszonyról is beszélt. Mint mondta: „Ha Magyarország helyesen méri fel saját helyzetét, akkor látni kell, hogy semmiképpen sem a külön utas, orosz-barát vonalvezetés szolgálja az ország érdekét”.

"Ha egy felemelkedő hatalom fél-perifériáján akarunk elhelyezkedni, akkor csak egy vakbél-szerepre szorítkozik a létezésünk értelme, amire biztos szükség van valamiért, különben nem nőtt volna oda, de baj sem történik, ha el kell onnan távolítani. Ez nem az a szerep, amit szerintem egy ezer éves múlttal rendelkező, közép-európai kultúrnemzet maga elé célul tűzhet ki, hogy ilyen appendixként ott fityegjék".

Igaz, ez még abban az időben volt, amikor Orbán Viktor a kínai reakciókkal mit sem törődve részt vett Tajvan nemzeti ünnepén rendezett fogadáson, és erről még közleményt is adott ki a Fidesz.

A Polgári Gondolán Orbán arra emlékeztetett, „hogy az orosz-grúz válság idején mennyire eltérő volt a nyugati és a közép-európai térség reagálása a konfliktusra. Míg a nyugatiak a saját gazdasági érdekeiket szem előtt tartva óvatosak és távolságtartóak voltak, addig a nem oroszbarát közép-európai államfők azonnal telefont és levelet váltottak, tanácskoztak, majd együtt Grúzia fővárosába utaztak. Csak mi, magyarok nem voltunk ott”.

"Magyarország egy felértékelődő, közép-európai régióban találhatja meg a gazdasági és politikai számításait. Nem egy közép-európai külön utas, oroszbarát, magát az orosz érdekek alá rendelő vonalvezetés szolgálja az érdekét. Utóbbi sokkal kevesebb esélyt kínál, mint egy felértékelődő régióhoz való csatlakozás"

- jelentette ki Orbán Viktor. Orbán aztán fogadta a grúz védelmi minisztert is. Ez két hónappal a háború után volt, és még ekkor is azt mondta: reméli, hogy Magyarország előbb-utóbb csatlakozni fog az elmúlt időszakban kibontakozott, Grúziával szolidáris közép-európai politikához.

„Ami Grúziában történt az nem tőlünk távol, hanem a mi szomszédunkban történt. Grúzia, Ukrajna, Budapest nagyon közel van egymáshoz politikai értelemben, még ha földrajzilag távoli helyzetűnek is tűnnek”.

Magyarországon ma egyoldalú, kiegyensúlyozatlan oroszbarát politika érvényesül. Ez nem illegitim, ám kérdés, hogy "hasznos-e számunkra" - mondta Orbán Viktor 2008-ban egy budapesti energetikai fórumon.

Az MTI tudósítása szerint azt is megjegyezte, hogy személyesen nagyon elégedetlen volt, sőt „bántotta az”, ahogyan a magyar kormány a grúz kérdést kezelte. Aztán hozzáfűzte, hogy a grúz válság ráirányította a figyelmet, hogy Magyarország külpolitikai orientációja elhibázott és korrekcióra szorul.

És miközben alig múlt el a grúz-orosz viszály, Gyurcsány magas labdát adott fel Orbánnak, amikor a Magyarországot egyre súlyosabban érintő gazdasági válság miatt felhívta Putyint. Ezt akkor Orbán aggasztó jelnek nevezte. Mint mondta, senki sem kívánja, "hogy a pénzügyi válság eredményeképpen Magyarország orosz kézre jusson".

A telefonbeszélgetés tényét egyébként Moszkvában jelentették be. Gyurcsány utóbb elismerte azt. „Azt kellett tudnom, hogy Oroszország marad-e vevőnk jövőre, vagy nem, számítani kell arra, hogy az piac bedugul, vagy részben meg fog maradni” - mondta Gyurcsány az MTI-nek. Putyin válasza a miniszterelnök szerint „közepesen volt megnyugtató”, Oroszországot sem kerüli el a válság, de a közös kereskedelmi kapcsolatokat, beruházásokat nem fenyegeti veszély.

Orbán Viktor a lengyel Wropostnak is nyilatkozott. A következő kérdést kapta:

A lengyel kormány nagyon óvatos Oroszországgal, de a magyar miniszterelnök már nem. Gyakran jár ki Oroszországba, sőt támogatta a Dél-Áramlat gázvezeték megépítését is.

És ezt válaszolta rá:

„Nincs ellenemre, hogy gyakran jár a miniszterelnök Oroszországba, hiszen Moszkvában, vagy épp Szentpéterváron számtalan érdekes építészeti csoda látható, számos remek kulturális eseményt lehet látogatni.

Attól viszont komolyan tartok, hogy a miniszterelnök gyakori útjai nem az orosz balett csodálata miatt történnek, hanem bizonyos szellemi függőség miatt, amely annak köszönhető, hogy a kommunizmus központja mégiscsak Moszkva.”

Nálunk a kormány egy olyan embert nevezett ki a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, aki a Feliksz Dzserzsinyszkij KGB Akadémián végzett. Ezek a kötődések a gyakorlatban is tetten érhetőek tehát, hiszen a magyar kormány támogatja az összes olyan orosz kezdeményezést, amely az energiapolitikára vonatkozik. Emellett folyamatosan olyan lépéseket és kijelentéseket tesz a kormány, amelyek tudatosan gyengítik Ukrajnát és Kijev szerepét a térségben. Ez nekem egyáltalán nem tetszik. Szégyenteljesnek tartom, hogy a magyar miniszterelnök – több térségbeli kormányfővel ellentétben – nem volt ott Tbilisziben, amikor az orosz katonai agresszió már egész Grúziát fenyegette.

Grúzia elnöke 2008-ban Miheil Szaakasvili volt. 2013-ban távozott a posztjáról, utána az új hatalom több ügyben is nyomozást indított ellene. Külföldre menekült, Grúziát és Oroszországot kerüli. Most július 30-án meglátogatta Orbán Viktort. A hvg.hu szerint állítólag menedékjogot kért tőle.

Közben viszont változott Orbán Viktor és Oroszország kapcsolata is. Hirtelen szerződést kötöttünk Paks bővítéséről, óriási hitelszerződést kötöttünk. Orbán már támogatja a Déli Áramlat megépítését, amiről nyáron Belgrádban azt mondta:

„Nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, hogy Magyarország gázellátása azon múljon, hogy mi történik Ukrajnában. Az ukránokkal való szolidaritást nem úgy kell kifejezni, hogy közben megfosztjuk a saját népünket az energiaellátás biztonságától.”

És miközben a 2008-ban csodált balti államok, a lengyelek és a csehek is az oroszok elleni szankciók szigorítását sürgetik, Orbán úgy véli: "Az én álláspontom az, hogy a szankciós politika eddig nem volt sikeres, és önbecsapás azt állítani, hogy igen, és elegendő ezt folytatni, és az majd megoldja a válságot".

Szerinte egy katonai konfliktust nem lehet szankciókkal megoldani, csak katonai erővel vagy tárgyalással, ám előbbit, szerinte helyesen mindenki kizárja, ezért csak a tárgyalásos rendezés vezethet eredményre.