A Miniszterelnökség többféle eszközt is bevet, hogy ne kelljen kiadnia Lázár útjainak részleteit

POLITIKA
2014 szeptember 05., 12:51
comments 102
photo_camera Korabeli híradó

Nemzetbiztonsági kockázat.

Erre hivatkozva nem adja ki a Miniszterelnökség, melyik szállodában szállt meg Lázár János londoni útja során.

Igen, ez még mindig az a per, amit az Origo egykori újságírója, Pethő András indított el, egyszerűen azért, mert kiváncsi lett a kirívó hotelszámlákra, a Miniszterelnökség viszont titkolózott. Menet közben távozott a főszerkesztő és összeomlott az Origo szerkesztősége, és született már bírósági ítélet is, arra viszont még mindig nem tudjuk a választ, ami az eredeti kérdés volt, vagyis, hogy

  • milyen feladatot látott el,
  • melyik szállodában szállt meg
  • illetve mennyi volt a szállásköltség utazásonként és szállodánként.

A történet két vonalon halad. Három utazásról van szó, ezek közül a svájci és az olaszországi ügyében született már bírósági ítélet - eszerint a Miniszterelnökségnek ki kell adnia az adatokat. A Miniszterelnökség ezt viszont megfellebezte, így megy tovább az ítélőtáblára az ügy.

A londoni út egy kicsit bonyolultabb. Itt már az elején is tudni lehetett, hogy ennek ez utazásnak egy része minősített adat, vagyis nemzetbiztonsági szempontok is felmerülnek. Ezért is tárgyalják külön ezt az utat. A csütörtöki tárgyaláson a Miniszterelnökség ügyvédje arról beszélt, az első kérdés, vagyis, hogy hogy mit csinált Lázár, titkosítva van, vagyis erre nem válaszolhatnak. A szállásról nem mondott ilyesmit, tehát nincs konkrétan titkosítva, de ezekről is azt állította,  hogy “nemzetbiztonsági kockázatai lennének”, ha kiadnák a részleteket. A bíróság most bekérte a Külügyminisztériumtól a titkosítás igazolását, ezt meg kell várni, így a tárgyalás októberben folytatódik.

A titkosítást ugyan nem, de a nemzetbiztonsági kockázatokat a másik két utazás tárgyalásakor is bevetette érvként a Miniszterelnökség, de a bíróság nem fogadta el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.