A Kehi kérte a többi, norvég civil támogatást kezelő alapítvány adószámának felfüggesztését is

Csütörtök délelőtt derült ki, hogy a NAV felfüggesztette a Kárpátok Alapítvány adószámát. A Kárpátok tagja annak a konzorciumnak, ami a norvég civil támogatási pénzek elosztásáról dönt. Tagja még ennek az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a DemNet is. És minden jel szerint hamarosan ezeknek a szervezeteknek az adószámait is felfüggesztik.

Ez úgy derült ki, hogy az MTI megkereste a NAV-ot és a a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy rákérdezzenek a lépésre. A NAV széttárta kezeit, állításuk szerint ha a Kehi megkeresi őket a felfüggesztés kérésével, akkor ők elindítják a folyamatot.

A Kehi pedig azt közölte, hogy  a Norvég Civil Támogatási Alap keretében Magyarországra érkező pénzek elosztását végző konzorcium mind a négy tagja esetében, beleértve a Kárpátok Alapítványt, kezdeményezte a Kehi az adószám felfüggesztését, mert a jogszabályokat megsértve nem adták át a kért adatokat.

Szerintük annak ellenére, hogy a konzorciumban részt vevő alapítványok több milliárd forint közpénz elosztását végzik, a tevékenységükkel kapcsolatban számos kérdésben titkolóznak, és egyes adatokat a vizsgálat többszöri kérése ellenére sem bocsátottak rendelkezésre.

Az érintett felek és többek között a norvég kormány is vitatja azt, hogy ezek a támogatási összegek magyarországi közpénzek lennének, hiszen ezeket Norvégia bocsájtja a támogatott civil szervezetek számára, ráadásul ezekhez a négy alapítvány nem is fér hozzá, mert azokat a norvégok közvetlenül a támogatott szervezeteknek utalják.

A Kehi közleménye szerint az érintett szervezetek a mai napig nem árulták el például, hogy kik és milyen eljárásban döntenek a Norvég Civil Alap keretében Magyarországra érkező több milliárd forint elosztásáról. Nem árulták el azt sem, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek pályáztak, de nem kaptak támogatást, és azt sem tudni, hogy elutasításukra milyen szakmai vagy egyéb indokok alapján került sor.

A civil szervezetek korábban számos alkalommal éppen azzal indokolták, hogy a kiválasztó testületek titkos összetétellel dolgoznak, mert így lehetett garantálni, hogy senki nem keresheti meg őket, hogy bármiféle módon befolyásolni próbálja a döntést.

A Kehi szerint ezeket az adatokat a konzorcium tagjaitól három hónapon át tartó többszöri kérés ellenére sem kapták meg. Az ellenőrzés során kért többi adatot pedig sok esetben szelektálva, kitakarva, ellenőrzésre alkalmatlan módon bocsátották rendelkezésre csak a civilek. Ezért következett az adószám felfüggesztésének kérése.

A Kehi ellenőrzését a Lázár János vezette Miniszterelnökség rendelte el. A lépés ellen határozottan tiltakozott a norvég fél, elfogadhatatlannak nevezve a vizsgálatokat.

A Kehi lépését most már némileg fölöslegessé teszi, hogy úgy tudni, a szeptember elején tartott, készenléti rendőrökkel kiegészített házkutatások során ezeket az adatokat is magukkal vitték a Nemzeti Nyomozó Iroda alkalmazottjai.(via MTI)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.