Október volt a kőolaj fekete hónapja. Ezt gyorsan észre lehetett venni, hiszen amint rossz lett az idő, rögtön tele lett a város pöfögő autókkal. Az egész világgazdaságnak ritmust adó olajár most több évig viszonylag kiegyensúlyozott volt, annak ellenére, hogy csupa nagyszabású dolog történt: háborúk és háborús fesztültségek, az egész palagáz- és palaolaj-forradalom, és a több okból sem túl erős kereslet.

Most viszont valami elpattant, és sok más dologgal együtt zuhan az olaj ára is.

Június közepén még járt 115 dollárnál is az Európában irányadó Brent nevű olajfajta hordója, ám azóta egyre gyorsabban esik, és ki tudja, hol áll meg. Most már több, mint a negyedével olcsóbb a júniusi áránál, és ami ennél is fontosabb, az az, hogy kilépett abból a 120-90 dollár között sávból, ahol az utóbbi éveket eltöltötte. Miért, és kinek lesz ez jó?

Az okok

Nem kell annyi olaj, ez a fő ok. Annyira gyengén fut a világgazdaság, hogy félnek a spekulánsok, hogy nem fog olyan ütemben emelkedni az olaj iránti kereslet, mint eddig. Ezért a mostani termelési szint mellett egyszerűen túl sok lesz kőolaj, ami miatt a világpiacon nem lehet majd a mostani árak mellett eladni a készletet.

A mostani lagymatag világgazdasági helyzet eredménye az is, hogy a dollár egyre erősebb. A nyersanyagok és energiahordozók világpiaci ára dollárban van, ezért erősebb dollár önmagában a dollárban kifejezett olajár csökkentését okozza.

A másik ok pedig a termelőkkel függ össze. Egyrészt komolyan felvetődött, hogy az Egyesült Államok – mivel olyan jól bejött nekik a palaforradalom, tehát hogy egy új technológiával a kőzetet szétrepesztve olyan helyekről is tudnak olajat és gázt kisajtolni, ahonnan korábban nem – eltörli az olajexport-tilalmat, és maga is termelőként lép ki a világpiacra. Másrészt pedig a legtöbb felesleges kapacitással Szaúd-Arábia rendelkezik, ők tudnak a legjobban hatni az olaj árára. Nekik viszont nem olyan sürgős: ők jól megvannak alacsonyabb olajár mellett, miközben Irán, Veneuzuela és az oroszok tépik a hajukat. Ez az a feszültség, ami meghatározza a nagyjából évi 3400 milliárd dolláros piacot.

A hatások

Az olajtermelők. Nekik nyilván nem jó, hogy a fő bevételforrásukért egyre kevesebb pénzt kapnak. De nem ugyanannyira fáj nekik. Az olajjal foglalkozó elemzők annyira jók, hogy ki tudják számolni, dollárban mekkora árfolyamra van szükség ahhoz, hogy az egyes olajországok költségvetése ki legyen egyensúlyozva.

Ebből látszik, hogy mennyire ketté van szakadva a mezőny. Vannak az öbölbeli olajmonarchiák, ahol egész alacsony olajárral megvannak jól (Kuvait, Katar, Egyesült Arab Emirátusok és persze a szaúdiak). Ahol viszont drágább olajat termelni, vagy a gazdaságot nagyon félreirányították – Irán, Oroszország, Venezuela, Nigéria –, ott sokkal magasabb olajárra van szükség.

Az olajárakat a hetvenes évek óta alapvetően egy kartell mozgatja, az OPEC (velük szemben egy másik, kevésbé ismert kartell, az energiaimportőr országok klubjaként készleteket felhalmozó és koordináló IEA áll). Az utóbbi időben jól mentek a dolgok az ő szempontjukból, hiszen anélkül, hogy bármit csináltak volna, elég magasak voltak a kőolajárak: segítette a folyamatosan erősödő kínai kereslet, meg az, hogy a közel-keleti feszültségek miatt sokáig kiesett például a líbiai termelés.

A szaúdiak és a többi öbölbeli monarchia viszont nem akarja leállítani a termelést. Inkább piaci részesedésre mennek: nem baj, ha olcsóbban, de inkább eladnak többet, csak legyen nagyobb a piaci részesedésük. Pedig egyébként elég könnyen be tudnának avatkozni az árakba. Ha egyáltalán szóba kerülne, hogy visszafogják a termelést akár csak egy százalékkal, máris tizedével drágább lenne az olaj. De az öbölbeliek nem hagyják magukat.

Kész kartellháború van.

A legkellemetlenebb helyzetben a nyugati szankciók miatt recesszióhoz közelítő oroszok, és a teljes gazdasági összeomlás és hiperinfláció felé csúszó venezuelaiak vannak. De a hozzáértők inkább a szokásos iráni-szaúdi feszültség kiéleződését várják a következő, novemberi OPEC-találkozón.

A világgazdaság. Itt is elég ellentmondásos lesz a hatás. Elvileg jó dolog, hogy a fejlett országokban az embereknek több pénze marad, amit más dolgokra költhetnek el. Ha benzin helyett más árukat fognak venni (jobb ennivalót, mosógépet, stb), az élénkíti a gazdaságot is. A Citigroup szerint ha tartós lesz az áresés, akkor összesen több, mint ezermilliárd dollárral élénkül az energiafogyasztó országok gazdasága.

Másrészt viszont baj van. A világgazdaság gyengesége ugyanis éppen abban mutatkozik meg a legjobban, hogy nem emelkednek olyan gyorsan az árak, mint kellene nekik. Az Egyesült Államokban és az eurózónában is eltűnőben van az infláció. Annyira gyenge a kereslet, hogy nincs mi, ami felhajtaná az árakat. Ráadásul a defláció könnyen egy önbeteljesítő folyamat lehet, ha beépül a várakozásokba, például úgy, hogy ha csökkennek az árak, akkor előbb-utóbb a bérek is csökkenni fognak. Az adósság aránya is emelkedik a gazdaság teljesítményéhez képest, ha eltűnik az infláció. Az olajár esése márpedig brutálisan lefelé fogja húzni az inflációt, már csak azért is, mert gyakorlatilag az összes termék árába beépült.

Az amerikaiak. Az amerikaiak most már nem csak hatalmas fogyasztóként, hanem ugyanakkora termelőként is érintettek az olajügyben. Részben éppen a magas olajárak miatt indult be a palagáz-forradalom, ami miatt újra nagyok lettek a termelésben. Csak ez a technológia igen drága, főleg a sivatagi, nullához közelítő termelési költségekhez képest. Az új technológiával kitermelhető helyeknél ezért van egy árpadló, ami alatt le kell állni a költséges projektekkel. Egyes elemzők szerint épp az amerikaiakat és a sarkköri lelőhelyeket kiaknázókat akarják ellehetetleníteni a szaúdiak az alacsony olajárral.

És a magyar kisember?

Mi csak nyerünk ezen az egészen. Bár a maga a nyersanyag – Magyarország esetében a Brent egyik mediterrán finomított verziója, a Cif Med nevű benzin – a magyar benzinkutaknál fizetett áraknak csak a 40 százaléka, az ár többi része is ettől függ. A maradék hatvan százalék ugyanis az áfa, a jövedéki adó és a különböző kereskedői árrésekből jön össze, amik a rögtön a nyers benzin árára rakódnak rá meghatározott százalékban.

A Cif Med forintban kifejezett árát pedig (a finomítás árán, nem túl nagy finomítói árrésen túl) a Brent ára és a forint-dollár árfolyam határozza meg. Ha esik a forint a dollárral szemben, akkor úgy is drágább lesz a benzin és a dízel, ha a Brent változatlan, és fordítva.

Az idén iszonylatosan gyenge forint miatt egészen az utóbbi hetekig nem érződött Magyarországon annyira az olajár esése. Most viszont, október eleje óta kissé jobb passzban van a forint, erősödött 3 százalékot a dollárral szemben, így az olajár zuhanás és ez együtt már megtalálta az utat a magyar autósok zsebéig.