Szlovák atomerőműbe és a bősi vízerőműbe is beszállna Magyarország

POLITIKA
2014 november 07., 08:18

Most éppen egy olyan ligába szeretne belépni a magyar kormány, ahol eddig nem nagyon játszott.

Több külföldi forrásunk is megerősítette, hogy Magyarország a Szlovák Villamos Művek megvásárlásáról tárgyal, aminek 66 százalékától szabadulna az eddigi olasz tulajdonos.

Nem csak mi vagyunk versenyben, hanem cseh, finn, orosz, francia és kínai vevők is feltűntek az eladó szlovák cég körül. Magyar részről az állami tulajdonú MVM, és a részben állami tulajdonú Mol jöhet vevőként szóba.

Az MVM a vásárlási szándékot konkrétan ugyan nem erősítette meg nekünk, de általánosságban annyit közöltek, hogy stratégiai céljaikkal egybevág a regionális terjeszkedés és

“a térségből kivonuló multinacionális cégek szerepét szívesen átvállalja az MVM Csoport”.

Az nem világos, hogy akár az MVM akár a Mol honnan teremtené elő a vásárláshoz szükséges 2 milliárd eurót, vagyis 620 milliárd forintot.

Az olaszok mennek

Az olasz Enel Európa második legnagyobb elektromos cége. A vállalat 31 százaléka az olasz államé. 75 ezer alkalmazottal és évi 80-100 milliárd eurós bevétellel ez azért más kaliber, mint a magyar piac környékén mozgó legtöbb szereplő. Az Enel iszonyú adósságokat halmozott fel, és elkezdte az összevásárolt külföldi befektetéseinek egy részét eladogatni.

Idén nyáron jelentették be, hogy az adósságcsökkentés keretében kivonulnak a szlovák és a román piacról, az érdekeltségeik eladásából pedig összesen 4-4,4 milliárd eurót szeretnének összeszedni.

photo_camera AFP PHOTO / Filippo MONTEFORTE

Az olasz Enel különösen szoros üzleti kapcsolatban van az oroszokkal, 2004-ben ők voltak az első magántulajdonú szolgáltató az ottani piacon.

Tavaly szeptemberben eladták orosz érdekeltségeik egy részét 1,8 milliárd dollárért az orosz Rosneftnek, de nem vonultak ki az országból.

Idén nyáron az orosz Sberbank szlovák leányvállalata adott meglepő módon 870 millió eurós hitelt az olasz cégnek. Szlovákiában ezt sokan úgy értelmezték, hogy az oroszok ezzel vásárlási szándékukat készítik elő.

Helyettük jönnek a …

A Szlovák Villamos Művek eladásának nyári bejentése óta sokféle pletyka volt a lehetséges vevőről. A szlovák államnak ugyan elővásárlási joga van, de valószínűleg nincsen annyi pénze, hogy élni tudjon vele. A teljes eladó 66 százalékot szinte biztosan nem tudják megvenni. Így szóba került vevőként a

Már megint az oroszokkal van gond

A szlovák cég eladása nyáron még viszonylag sima üzletnek tűnt.

A pozsonyi lapok akkor arról írtak, hogy szinte biztosan orosz lesz a vevő, erre mutatott a már említett különös, Oroszországból nyújtott hitel az olasz tulajnak. A szlovák kormány is egyértelműen Moszkva felé kacsintgatott, főleg mert komoly nyugat-európai vevők nem nagyon látszottak.

Ehhez képest az ukrán válság elmélyülése, az Oroszországgal szembeni szankciók, és az általános európai-amerikai távolságtartás miatt a Rosatom vagy más orosz cég lekerült potenciális vevők listájáról. Politikailag egyszerűen vállalhatatlan lenne egy ilyen üzlet a szlovákoknak és az olaszoknak is.

Közben a Mohi erőmű bővítésénél azért felmerült, hogy “szigorúan üzleti szempontból az oroszok lehetnének az ideális partnerek”, mert jól ismerik a technológiát, amivel a reaktorok épültek. Ezt az egyik vásárlásra bejelentkezett cseh cég vezetője mondta.

Az sem segít, hogy a Fico-kormány egyértelművé tette: bárki is legyen a vevő, az eddiginél nagyobb beleszólást akarnak a cég ügyeibe, még akkor is, ha a szlovák állami tulajdonrész az eladás után nem növekszik érdemben.

Közben az eladó olasz Enel vezetője magabiztos. Pár napja Rómában parlamenti meghallgatásán beszélt róla, hogy igenis vannak komoly ajánlatok, és november végére egyértelműen látszik majd, hogy ki lesz a vevő.

Magyar-szlovák két jó barát

A fentiek fényében elég meglepő, de brüsszeli forrásokból úgy tudjuk, hogy Magyarország is szóba került lehetséges vevőként, és már folynak is tárgyalások az ügyben. A Mol és az MVM is vásárló lehet, de ehhez persze politikai döntés kell mind magyar, mind szlovák részről.

Arról is hallani, hogy az Európai Bizottság picit aggódik, hogy egyes vásárlásra jelentkezők valójában az oroszok nevében tárgyalnak.

Például az MVM, aminek a magyar állam a tulajdonosa és a magyar - orosz együttműködés az energetikában sokat erősödött az utóbbi másfél évben. Magyarország például vesz egy új atomerőművet a szlovák bevásárlásban is érdekelt Rosatomtól, továbbá az MVM az egyik tulajdonosa a Déli Áramlat Magyarország Zrt-nek, amely a Gazprommal közösen készül nagy nemzetközi vezeték építésére. Ugyanakkor ha az MVM lenne a vevő, az jelentősen terhelné a magyar költségvetést, amiben nincs nagy mozgástér. Brüsszelben ezért különös figyelemmel fordultak a magyar ajánlat felé.

photo_camera A szlovák atomerőmű Mohi mellett. AFP PHOTO/JOE KLAMAR

Szlovák oldalról viszont azt hallani, hogy strómanon keresztül sem hagynák az oroszoknak, hogy pocizóba kerüljenek a piacon, és Magyarországot megbízható partnernek tekintik.

Beszélgetéseink során többször is felmerült, hogy a vevőtől függetlenül az atomerőművek bővítésére az oroszok lehetnek a legalkalmasabbak, sőt forrásaink szinte szó szerint ugyanazt mondták el, mint a CEZ vezére október elején. Az arra utalhat, hogy az oroszok több ajánlattevőn keresztül is érdekeltek a vásárlásban, és próbálják bebiztosítani pozícióikat (hogy benne lehessenek az erőműbővítésben), független attól, hogy ki lesz a befutó.

A csehek és a szlovákok nyilatkozatai alapján az is elképzelhető, hogy az olaszok 66 százalékos (~620 milliárd forintos) csomagját nem egyben veszi meg egyetlen vevő, hanem abból vásárol a CEZ, valamennyit a szlovák állam, és így juthat egy rész a magyaroknak is. Az MVM 50 milliárd forintos tőkeemeléséről például az október 30-án benyújtott költségvetésben lehetett olvasni.

(Erdélyi Péter - Magyari Péter)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.