Hétfőn lezárulnak a tárgyalások Irán atomprogramjáról. A bécsi egyezkedések tétje nagyon nagy:

a kérdés nem is annyira az, hogy lesz-e Iránnak atomfegyvere, hanem hogy elkerülhető-e a háború.

Ha nem sikerül Iránt rávenni atomprogramja feladására, akkor aligha.

Két éve, 2012 szeptemberében az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu egy kartonlapot mutogatott az ENSZ közgyűlésén. Egy bomba karikatúrája volt rajta, és vörös vonalak. Utóbbiak azt jelezték, hogy ha Irán egy adott pontig jut atomprogramjában, Izrael katonai csapást mér a nukleáris létesítményeire.

Addigra a titkos háború már javában zajlott. Iráni atomtudósok haltak meg rejtélyes merényletekben, az ország számítógépes infrastruktúráját pedig a Stuxnet nevű vírus bénította. Irán ellen komoly gazdasági szankciókat vezettek be, aminek eredményeként az olajban gazdag államban hiánycikk lett a benzin - meg pár alapvető élelmiszer.

Az elmúlt két évben ehhez képest örvendetesen sokat enyhült a helyzet. Iránban a mérsékelt Haszan Rouhani lett az elnök, az ország feladta dúsítotturán-készletének egy részét és ha átláthatóvá nem is, átláthatóbbá tette atomprogramját, amiről kitartóan állítja, hogy csak polgári célú.

Valószínűleg nem az. Még ha nem is a bombagyártás a fő céljuk, az urándúsítással legalább a lehetőségét megtartják a bombagyártásnak. Épp ezért volna fontos áttörést elérni ma Bécsben.

Ha ez nem történne meg,

kemény világ jöhet a Közel-Keleten.

Izraelben még mindig Benjamin Netanjahu a miniszterelnök, aki egyértelművé tette, hogy nem engedi atomfegyverhez jutni Iránt. Ez érthető is: Irán rakétái Izraelt képesek elérni, és ha atomtöltettel vannak felszerelve, egy olyan sűrűn lakott célpont esetén, mint Izrael, a rakéták pontossága már nem olyan fontos kérdés.

Ha pedig Izrael támad, akkor Irán válaszolni fog. Válaszolni leginkább proxyjai, a Hamasz és a Hezbollah révén tud, ami az eleve feszült izraeli belpolitikai helyzetben legalább egy új intifádát, rosszabb esetben egy újabb libanoni háborút eredményezhet. Akkor, amikor a Hezbollah már eleve nyakig benne van a szíriai polgárháborúban is, ahol csapatai ugyanazon ellenfél, az IS ellen harcolnak, mint Izrael szövetségesei.

A diplomáciában persze bármi előfordulhat. Akár az is, hogy abban állapodnak meg, hogy nem állapodnak meg, hanem újabb, távoli határidőt szabnak a megállapodásra. Nem elképzelhetetlen, hogy ez történjen, de nem is valószínű. És nemcsak Izrael miatt.

Egyrészt Rouhani helyzete korántsem stabil. A mérsékelt elnökkel szemben Irán tényleges vezetője, Hamenei nagyajatollah kimondottan harcias figura.

Másrészt még a halogatásnak is ára volna: a Nyugatnak biztosan enyhíteni kéne a szankciókon, de kérdés hogy

• át lehet-e verni a szankciók enyhítését az amerikai törvényhozáson, pláne úgy, hogy annak következő többségét a republikánusok adják;
• Irán belemegy-e abba, hogy a bármikor újra bevezethető szankciók feloldásáért vagy enyhítéséért cserébe tényleg együttműködőbb legyen.

Erre Rouhani - és Barack Obama fentebb említett okokból eredő - belföldi gyengesége miatt tényleg nagyon kevés az esély.

Úgyhogy szurkoljanak a megállapodásért!