Nyilvánosságra hozná a pozitív drogteszteket a Fidesz

Tbg
POLITIKA
2014 december 10., 15:45
comments 234

Szülői beleegyezéssel ugyan, de a kormánypárt továbbra is rajta van a gyerekekek körében végzendő általános drogteszt trackjén, mondta Rogán Antal szerdán.

A Fidesz továbbra is be van parázva attól, hogy nem csökken a drogfogyasztás mértéke az országban, és azt haluzzák, hogy a gyerekek jövőjét a drog rottyra vágja.

A párt továbbá kitart amellett, hogy a közhatalmat gyakorló politikusokra és az újságírókra is kiterjessze a szűrést. Sőt, a gumicsontfüggő Rogán Antal ezúttal tovább ment:

Esetükben ha a drogteszt pozitív, arról értesülnie kell a nyilvánosságnak és a hatóságoknak

- idézte az MTI a párt frakcióvezetőjét.

A parlament február végén, március elején tüdőzheti le a Fidesz törvényjavaslatát, amely sokak szerint csak gumicsont, amellyel a kormány saját népszerűségvesztő ügyetlenkedéseiről tereli el a figyelmet.

Az ötlet a másik gumicsontfüggőtől, Kocsis Mátétól származott, de Rogánnak annyira bejött a cucc, hogy azóta sem tud róla lejönni.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.