Az utóbbi évek ellenzéki megmozdulásaihoz képest hatalmas tömeget megmozgató, netadó ellenes tüntetések által feltüzelt euforikus hangulat a karácsony előtti közvélemény-kutatási adatok közlésével a tetőfokára hágott. A Fidesz megbukott - vonta le a következtetést az a magyar átlagnál urbánusabb, jómódúbb és műveltebb réteg, amely a híres képen világító mobiltelefonokkal töltötte meg az Erzsébet hidat.

Egy politikai párt bukása alatt két dolgot lehet érteni. Egyfelől azt, amikor elveszti a hatalmat. Másfelől azt a pillanatot, amikor elindul lefelé a lejtőn. Az elsőtől még nagyon-nagyon messze van a Fidesz, a második pedig már nagyjából négy éve megtörtént, amikor világossá vált, hogy Orbán Viktor az ölébe hulló, hihetetlenül szerencsés történelmi lehetőséggel képtelen élni, és Magyarországból az MSZP elzavarása után is csak egyre rosszabb hely lesz.

Az azóta folyamatosan tartó hanyatlás, a korábban elképzelhetetlennek tartó mélypontok alulmúlása hónapról hónapra azonban semmiképpen sem “megbukás”. A magánnyugdíjpénztári pénzek ellopásával kezdődő folyamatban - amely mára odáig juttatta az országot hogy az néhány, a Kerényi-Matolcsy-Fekete vonalon mozgó gonosz őrült, és 20-30 nagypályás tolvaj nagyszabású emberkísérletévé redukálódott - néhány, a hatalom számára kedvezőtlen közvéleménykutatási adat semmiféle komoly fordulópontot nem jelent.

A Fidesz és maga Orbán Viktor 2014 decemberében még csak nem is népszerűtlen ahhoz képest, hogy egy olyan politikai erőről beszélünk, amelynek a következő három és fél évben nem kell választáson indulnia. Az utóbbi egy-két hónapban mért népszerűségvesztés tényleg drámainak nevezhető aránya persze érdekes, de pont annyira anekdotikus, mint egy elvesztett focimeccsen a jobb labdabirtoklási arány vagy a több rúgott szöglet.

Ami igazán fontos ezekből a számokból az, hogy a Fidesz gyakorlatilag egyes-egyedül, önerőből ábrándított ki magából többszázezer szavazót. Az internetadó és a most nagy hullámokat verő új sztrádadíjak olyan ötletek, amikbe nem az ellenzék vagy a körülmények hajszolták bele a kormánypártot. Ugyanez a helyzet a paksi bővítéssel és az egész grandiózus keleti nyitással, ami szintén nem növelte Orbán Viktor népszerűségét. Az amerikai kitiltási botrány valóban Washingtonból indult, de kirobbantása a Fidesz egyik lapjában, majd nevetségesen rossz kezelése is budapesti kezdeményezés volt.

Mindezektől függetlenül egy jövő vasárnapi választást nagyon simány nyerne a Fidesz. A kétharmad már csak akkor jönne össze, ha előtte újra megpiszkálnák a választási törvényt - aminek lehetőségét azért ne zárjuk ki - de az országgyűlésben az igazán fontos döntésekben a Nemzeti Együttműködés Rendszere továbbra is számíthatna a Jobbik, sőt akár egyes, látszólag baloldali/liberális, valójában már réges rég kilóra megvett képviselők segítségére. Ilyen helyzetben arról beszélni, hogy a “Fidesz megbukott” jóval több mint túlzás.

A Budapesten lelkesen tüntető réteg részéről például egyenesen önámítás. Önámítás volt persze már azt a néhány tízezres tüntetést is rendszerváltó erőként látni - érdemes utánanézni, hányan mennek ki egy nyugat-európai város utcáira demonstrálni, ha valami tényleg fontos ügy van. De azt képzelni, hogy Orbán Viktornak annyi, amikor továbbra is az ő pártja messze a legnépszerűbb az országban, és most már hét-nyolc éve nincs olyan ellenzéki erő, amely akár a közelébe tudna kerülni, egyszerűen nevetséges.

Különösen annak fényében, hogy Orbán Viktor valóban zseniális politikus. Már nem a szónak abban az értelmében, hogy bármiben segíteni tud az őt megválasztókon, vagy képes lenne normálisan elvezetni az országot. Azt viszont még a most a bukását vizionálók is elismerik, hogy nála jobban senki nem tudja, hogy mit szeret hallani az az egyre szélesebb, elég szegény, elég műveletlen, nagyon konzervatív, a mindennapi megélhetését el nem ítélhető módon a demokrácia magasztos eszméje elé helyező réteg, amely mindörökké a választási győzelem záloga lesz Magyarországon.

Nem szeretnék ötleteket adni Habony Árpádnak, de mi történne vajon akkor, ha a Deutsch Tamás által vezetett nemzeti netkonzultáció eredményeként a kormány hirtelen ráébredne, hogy az internet nagyon fontos dolog rohanó világunkban, és úgy döntene, hogy nem emeli, hanem csökkenti az árát? Mi lenne egy ilyen webrezsicsökkentés eredmény vajon? A 900 000 a Fidesztől most elpártoló ember közül, vajon hány duzzogna tovább a nem tudja/nem válaszol halmazban, hány vetné magát Gyurcsány Ferenc karjaiba, és hány térne mégis vissza Orbán Viktor megértő kebelére a szavazófülke közmondásos magányában?

És ne felejtsük el, hogy ezt az egyszerű trükköt - vagy bármi hasonlót, amilyenből havonta hármat még egy megkopott fényú Habony Árpád is képes kitalálni - csak akkor kellene bevetnie a Fidesznek, ha a népszerűségük tovább zuhanna drámaian, és még valami partiképes ellenzéki erő is előbukkanna, amely lesöpörve az MSZP-DK-LMP-PM-EGYÜTT lúzereit hirtelen maga mögé tudna állítani mindenkit a kádárista nagymamáktól a kokainista fiatalokig. Ennek nem nulla a valószínűsége, de sokkal kisebb annál, hogy a Fidesznek 2014 végén túlságosan görcsölnie kellene néhány kedvezőtlen közvéleménykutatási adaton.

Hatalmas közhely és általában még csak nem is szokott igaz lenni az állítás, hogy “X legnagyobb ellensége önmaga”, a Fidesz esetében azonban ez mégis így van. Egyfelől azért, amiben fentebb már megállapodtunk, hogy ezt a mostani népszerűségvesztést is önerőből sikerül összehozniuk. Másfelől pedig azért, mert egy több választási cikluson át hatalmon lévő, kihívó nélküli pártban a frakciósodás, egymás furkálása törvényszerű. Pláne ha olyan minőségű emberek jutnak benne pozícióba, mint Lázár János vagy Szíjjártó Péter.

Akárcsak a Fidesznek, a párt bukásán ujjongóknak is kevésbé kellene foglalkozniuk a Medián és az Ipsos számaival, és sokkal inkább azzal, hogy mi történik Orbán Viktor közvetlen környezetében. Simicska Lajos ha még nem is háborúzgat, de néha-néha odaszúr, mint ahogy a maguk gyáva módján a párt által eltartott “újságírók” és “értelmiségiek” is. Ez az egyébként már a népszerűségvesztés regisztrálása előtt beindult folyamat sokkal meghatározóbb lehet a jövőben, mint hogy most éppen milyen nagy Magyarországon a bizonytalanok tábora. Ez utóbbiakat ügyesen targetált választási ígéretekkel úgyis meg lehet győzni, különösen amíg az ellenzéknek még ellenajánlata sincs, nemhogy egy hihető hazugsága.

Ha viszont ezek a Fideszen belüli csoportocskák küzdeni kezdenek egymással a koncokért, az eddig számára ismeretlen probléma elé állíthatja Orbánt. Elég komoly jelei vannak annak, hogy a szétosztható-ellopható pénzek elfogyóban vannak, és a kormány már a hordó alját kapargatja. Erre utal az új sztrádadíjaktól kezdve a maradák magánnyugdíjpénzek pitiáner lenyúlásáig sokminden, egészen az üresen kongó orosz államkasszáig bezárólag, ami most már a paksi bővítést és egyúttal a következő évtized legnagyobb magyar pénzelfolyató szelepét is veszélyezteti. Még Matolcsy György legendás 200 000 000 000 forintja is gyorsan el fog fogyni, ha ez a szörnyen kapzsi ember képtelen leállni az ingatlangyűjtéssel.

Akkor, de csak akkor lesz nagy bajban Orbán Viktor, amikor ez a marakodás megindul a Fideszen belül. Addig, három és fél évre a következő választástól, ellenzék nélkül, a messze legnépszerűbb párt vezetőjeként, még tolvajokkal és hülyékkel körülvéve is magasan a legravaszabb politikusként teljesen felesleges túl nagy jelentőséget tulajdonítania néhány közvéleménykutatási adatnak. Megbukni meg már úgyis réges régen megbukott.