Matolcsy: törvénytelen az MNB gazdálkodásának ésszerűségéről kérdezni

Több dolog is nagyon bizarr abban a levélben, amit Matolcsy György jegybankelnök küldött a Transparency International vezetőjének, miután a korrupcióellenes civilek a Magyar Nemzet Bank alapítványairól érdeklődtek.

Többek közt az volt a kérdés, hogy

milyen hatásvizsgálatok, megvalósíthatósági tanulmányok, vagy más felmérések, illetve előkészítő tanulmányok előzték meg az alapítványok létrehozását.

Matolcsy nem egyszerűen azt csinálja, hogy nem válaszol a neki küldött levélre, vagy mellébeszél, hanem sértődötten kioktatja az érdeklődőket, hogy tőle nincsen joguk dolgokat megkérdezni.

"Mindenekelőtt elvi éllel szeretném leszögezni, hogy a közérdekű adatigénylések keretében feltett mindazon kérdéseket, amelyek a Magyar Nemzeti Bank, mint közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának célszerűségi, eredményességi vagy törvényességi ellenőrzésére irányulnak jogszerűtlennek tartok (...)"

Így kezdődik Matolcsy válasza.

Úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint egy magyar állampolgárnak törvénytelen arról kérdezni, hogy célszerűen vagy eredményesen gazdálkodik-e a jegybank.

Az MNB elnöke konkrétan hivatkozik a 2013-ban módosított infótörvényre (Ne-zavarj-épp-lopok törvény), amikor a parlament fideszes többsége a civil szervezetek tiltakozása ellenére súlyosan korlátozta az állampolgárok hozzáférést a közérdekű adatokhoz. Pontosan az ilyen esetektől tartottak akkor a jogvédők, hiába esküdöztek a döntéshozók, hogy mindenki félreérti a szándékukat, és nem fogják korlátozni a hozzáférést a közérdekű adatokhoz.

Matolcsy valami olyasmire is utal levelében, hogy a jegybank függetlenségének a záloga is, hogy nem lehet tőlük csak úgy mindenkinek mindenfélét kérdezni. Ez különösen annak a fényében szórakoztató, hogy a Nemzeti Bank május óta felügyelőbizottság nélkül működik, így aztán nem csak a nyilvánosság tolakodó figyelmétől tudnak függetlenül dolgozni, de a saját törvényben előírt felügyeletüktől is.

És ez még a racionálisabb része az MNB elnök válaszának, aki pár bekezdéssel később arra tér rá, hogy azért sem válaszol, mert a Trasnparency International vezetője, Martin József Péter

személyes érdekből küldött adatkérést a jegybanknak.

Tehát ennél még annak is több értelme lenne, ha Matolcsy a CIA-t vagy a szabadkőműveseket sejtené a jegybank gazdálkodásáról szóló kérdések mögött.

Az elnök szerint a TI amúgy sem az ő válaszaira kíváncsi, hanem a közvéleményt akarják tájékoztatni saját véleményükről. Nem tudom, a két dolog mennyiben zárja ki egymást, de számomra is megdöbbentő, hogy ma Magyarországon egy korrupcióellenes civil szervezet (a TI) egy közintézmény (az MNB) gazdálkodásainak furcsaságaival (az alapítványok) kapcsolatban elmondhatja a véleményét a nyilvánosság előtt

Ha valami ellen fel kellene lépnie a hatóságoknak, akkor ez az.

Úgy tudjuk egyébként a TI pert indít az MNB alapítványainak létrehozását megalapozó dokumentumokért. A civileket főleg az érdekli, hogy az MNB alapítványoknak miért pontosan annyi pénz kellett amit kaptak, tehát hogy miért 170 milliárd kell a hazai közgazdasági gondolkodás megújításához, és miért nem 17 vagy 1700.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.