Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy jön az Uber Magyarországra, tudtam, hogy én ezt mindenképpen ki akarom próbálni. Nem utasként, hanem sofőrként. Mi lehet csodálatosabb, mint egy hight-tech logisztikai háttérrel ellátott, hipermodern, demokratikus, átlátható személyszállítási rendszer, ami úgy kerül fele annyiba, mint a taxizás, hogy megszabadul annak minden idejétmúlt sallangjától: a flottától, a droszttól, a diszpécserttől, a recsegő cb-rádiótól, a taxiórától és a borravalótól? Hogy magáról a taxisról most ne is beszéljünk. Az Uber optimalizálja az utazást, eliminálja a közvetítőt, radikálisan megváltoztatja az erőforrások elosztását, kíméli a bolygót és még közösségi élményt is nyújt.

Tud ennél valaki jobbat? Látom a telefonomon, hogy milyen autó jön értem, és követhetem a térképen, hogy épp hol tart? Utasként egy kattintással értékelhetem a sofőrt, sofőrként az utast? Hát hogy ki van már ez találva?

Részt akarok venni a nagy kalandban. Uber-sofőr akarok lenni. Ha megfelel néhány egyszerű kritériumnak, az Ubernél bárki lehet sofőr.

Még én is. Vagy én nem?

A tökéletes taxis

Életemben nem taxiztam, mármint sofőrként, de ez nem jelenti, hogy ne tudnám, milyen a jó taxis. Eleve láttam egy csomó filmet. Példaképeim a személyszállító kisiparos szakma legnagyobbjai: a magányos, kiégett, mégis csupa szív Robert de Niro a Taxisofőrből; a vagány, szemtelen, mégis csupa szív Samy Naceri a Luc Besson-féle Taxiból, és természetesen a minden hájjal megkent, furfangos, mégis csupa szív Taki bácsi, a késő-Kádár-kori paneltaxis archetípusa. A hibáikból tanulok, az erényeiket magamévá teszem, és én leszek a legjobb taxis a földkerekségen. Mínusz a taxi, persze, mert ez nem taxi. Ez az Uber.

Az Uberben az a legvonzóbb, hogy egyszerű és felhasználóbarát: pár kattintással részese lehetek a nagy személyszállítmányozási kalandnak, úgy, hogy nem kell PÁV-vizsgáznom, utcaneveket bemagolnom, tanfolyamon részt vennem, személyzetiseknek hízelegnem, bérszámfejtésen előszobáznom és a főnökömmel vitatkoznom. Az Ubernél nincs is főnököm. Odamegyek a szájtra, beírom a nevem meg az emailcímem, aztán irány az álmok földje, a Nagykörút.

Gondoltam én tavaly december elején. Kitaláltam, hogy az uberes kalandjaimról lesz egy fasza sorozat itt a 444-en, minimum naponta egy poszt arról, hogy merre jártam, hol tévedtem el, miért hányta le valaki a hátsó ülést, hogyan próbáltak megvesztegetni, elcsábítani vagy kirabolni, és persze a bónusz: a profit, amit hetente realizálok, amikor megjön a fizetés.

Mi kell ahhoz, hogy Uber-sofőr legyél?

• Min. 21 éves vagy
• Min. 1 éve van jogosítványod
• Az autód nem öregebb 10 évesnél (min. 2004-es gyártási év) 
• Bűntetlen előéletű vagy
• Közlekedési előéleti pontjaid száma nulla vagy ahhoz közeli szám

Ezek az Uber által közzétett feltételek. Én 21 éves elmúltam, sőt még a jogosítványom is elmúlt 21. Börtönben nem ültem, a büntetőpontjaim számát pedig nem tudom ugyan, de erősen remélem, hogy a nullához közelítenek. Az egyetlen látszólagos akadály az autóm, ami elmúlt 10 éves, de szerencsére ez sem állhat az utamba: az Ubernél nem kötelező saját kocsit használni, szóval kérek kölcsön egyet, és máris jövök, Nagykörút!

Mondani könnyű, bizonyítani nehéz. Elkezdtem összeszedni, beszkennelni és az online felületen feltölteni a papírjaimat, mármint azokat, amik kéznél voltak: jogosítvány, forgalmi, és a gyakorlatilag vadonatúj kölcsönautó kötelező biztosítása.

A nagy töltögetés közepette aztán eljutottam az Uber-oktatóvideóig, amiben elmondják a tudnivalókat, és valahogy úgy jártam vele, mint az egyszeri szcientológus Xenuval: erre volt ez a nagy felhajtás? Nincs negyedórás az egész film, és leginkább arról szól, hová kattintsak a telefonomon egy rendelés felvételéhez, meg hogy legyek udvarias, lehetőleg vegyek öltönyt és mossam le a kocsit. Meglepődtem, mert nem az a kúl, 21. századi közösségi hipsterhangulat áradt a videóból, hanem a békebeli, magázódós, nyakkendős sofőrszag, és bár senki nem mondta, hogy mindez kötelező, a videóból egyértelműen lejött, hogy az Uber által elképzelt ideális munkatárs sokkal inkább hasonlít egy karót nyelt, vezérőrnagynak öltözött limuzinsofőrre, mint Robert de Niróra vagy Samy Nacerire. Talán leginkább egy öltönybe bújt Taki bácsira hasonlít, ami persze teljesen rendben van. Ez itt nem New York, de még csak nem is Marseille. Ha az Ubernek Taki bácsira van szüksége, Taki bácsi I will be.

Erkölcsi bizonyítvány, na az nem volt kéznél, és bár postán is lehet intézni, inkább sorakoztam fél órát a magyar közigazgatás első számú szentélyében, a Visegrádi utcai központi okmányirodában, aztán vártam még másfelet, amíg a morálfilozófiai alosztály meggyőződik az erkölcsösségemről, és már a kezemben is volt a papír. 4400 forintomba került, de mi az a 4400 forint azért, hogy Uber-sofőr lehessek?

Ezen a ponton aztán lelassult a folyamat, mint egy Uber-autó, ami dugóba került a Madách térnél. Közlekedési előéleti büntetőpontjaim számának igazolását először emailben kérvényeztem, de arra nem jött válasz. Úgyhogy letöltöttem a netről valami kacifántos, különböző törvényhelyekre hivatkozó formakérvényt, kinyomtattam, aláírtam, sorakoztam egy jót a postán, feladtam ajánlva, és két hét múlva már ott is volt a kezemben a válasz (gyorsak voltak, a törvény szerint egy hónap is lehetett volna, mire elárulják, van-e bűnöm).

December közepén, nem sokkal karácsony előtt ott álltam, mint a ma született bárány a betlehemi jelenetben, kezemben a Szűzanya tisztaságú erkölcsi bizonyítvánnyal és a 0 előéleti pontról szóló igazolással. Feltöltöttem mindent a rendszerbe, és már jött is az üzenet: dőljek hátra nyugodtan, folyik a háttérellenőrzés, hamarosan jelentkeznek.

A várakozás napjai sem teltek eseménytelenül. Szinte naponta jöttek az Ubertől az emailek, a legrosszabb spameket idéző subjectekkel, mint például “Uber - Minél hamarabb vezetni szeretnél? Akkor ez Neked szól!”, meg hogy “Jelentkeztél az Uberhez? Akkor ez érdekelni fog…”

Közben egyre inkább aggódtam, mert sorra érkeztek a hírek arról, hogy az Ubert a helyi törvények be nem tartása vagy egyéb okok miatt betiltották vagy felfüggesztették Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Indiában és Thaiföldön. Ázsia nem annyira érdekes, de hogy az EU-ban? Szent Fiacriusra, csak nehogy nálunk is betiltsák, még mielőtt kipróbálhatnám!

Mennyit lehet ezzel keresni?

Az az igazság, hogy amilyen hebehurgya vagyok, az uberezés költségeivel, a várható bevételekkel és a haszonnal egy pillanatig sem foglalkoztam. Gondoltam, majd megyek, amerre sodor választott hivatásom, és közben szorgosan írom, mennyi volt a benzin, az izzócsere meg a kocsimosás, azt összevetem a keresetemmel, és a végén kijön, hogy megéri-e ez nekem, vagy inkább átnyergelek kamionra.

Egy ismerősöm viszont, aki szeretne névtelen maradni, így kénytelen vagyok saját kérésére Indignadónak nevezni, fogta magát, és kiszámolta, mennyire éri meg sofőrként az Uber. Az eredeti számítás az alábbinál jóval hosszabb és bonyolultabb, tartalmazza az összes költséget a gumikopástól az éves kötelező biztosításig, nem beszélve az adóügyi vonzatokról és az olyan varázsszavakról, mint az EHO, a KATA és a TEÁOR. De a lényeg:

"Kapsz az Ubertől 130 Ft/km-t. Ebből 20% az Uber díja, marad 104 Ft. A legjobb esetben keresel 46 Ft/km-t. Igen ám, de ki van zárva, hogy folyamatosan 100% kihasználtsággal menj, hiszen üresen is kell menni, pl. egyik fuvartól a másikig, hazafelé, stb. Nézzünk egy atomjó 70%-ot (a taxik kb. 50%-kihasználtsággal mennek jó esetben). A 46 Ft 32 -re olvadt. A budapesti átlagsebesség 15 km/h. De számoljunk még kedvezőbben, 20-szal. A nettó óradíjad 640 Ft. Havi kereseted teljes munkaidőben 102 000 Ft.

Amennyiben: nem bérelsz garázst, nem kötsz cascót, nem történik az égvilágon semmi az autóddal, semmilyen nagyjavítás nem vág keresztbe, nem hányja le senki az ülésedet, stb. Gyanítom, hogy igazából az a 100 000 inkább a 60 000 felé közelít. Havi 60-100 ruppó pedig a Mekiben is össze fog jönni, és ott nem viszed a saját 1-2 millás autódat a vásárra."

Mit lehet erre mondani? Valószínűleg így van, de ez sem tántoríthat el. Én márpedig Uberezni fogok, ha rámegy a gatyám, akkor is.

Also Sprach Übermensch

Tél volt, hó esett, jöttek az ünnepek, és én még mindig a background check eredményére vártam. Aztán egyszer, már január elején teljesen véletlenül lejjebb görgettem az egyik spamnek látszó levélben, amiből kiderült, hogy még korántsem végeztem: regisztrálnom kell egy prezentációra, hogy elmondhassák a részleteket. Gyorsan beírtam magam a legközelebbi szabad időpontra, mert bár a személyes prezentáció nem tűnik maradéktalanul 21. századi megoldásnak, ezen aztán tényleg ne múljon. Nem is ezen múlt.

Húszan gyűltünk össze egy Váci úti irodaház sokadik emeleti tárgyalójában, és esküszöm, pont úgy néztünk ki, mint a taxis szakszervezet éves közgyűlésének krémje. Nagyon sok farmert tessék elképzelni, nagyon sok súlyos bőrkabátot, itt-ott autóstáskával feldobva, és nagyon sok olyan kérdést, amiből egyből lehet következtetni nemcsak a szakmára, hanem az országra is:

- Mi van, ha az utas a Nyugatitól a Keletibe akar menni, de én közben kiviszem az M0-ásra?

- Mi van, ha beszáll a NAV-ellenőr, és az út végén áfás számlát követel?

- Kell ezután adózni?

Ezt kérdezték a többiek.

- Minden papírom megvan, mikor kezdhetek vezetni?

Ezt kérdeztem én.

- Akár most azonnal - hangzott a válasz. Na, mondom. sínen vagyunk. Kaptam egy Szállítási szolgáltató szolgáltatási megállapodása című dokumentumot, hogy azt írjam alá. Olyanok vannak benne, hogy biztosítása érdekében, nyújtása esetén, meg hogy jelen bekezdés bármely más rendelkezése betartásának elmulasztása - nagyon meggyőzően hangzott, bár az az igazság, hogy a megállapodást a másik fél részéről jegyző Raiser Operations B. V.-nek azóta sem találom nyomát az interneten, ami egy olyan, 17 milliárd dollárra értékelt cégnél, mint az Uber, minimum különös.

Aláírtam? Hát persze, hogy aláírtam! Aztán kiderült, hogy le akarják fényképezni az autót, bár a feltételekben egy szó sem volt arról, hogy le fogják fényképezni az autót, de az autó éppen nem volt ott, úgyhogy mondtam, majd lelevelezzük, írtam egy levelet, és vártam tovább türelmesen.

Január 15-én, több mint egy hónappal azután, hogy belekezdtem az egészbe, megcsördült a telefonom. Az Uber egyik magyarországi alkalmazottja hívott, és közölte, hogy márpedig én nem lehetek Über-sofőr. Hogy miért? Két okból nem lehetek.

Az egyik: kiderítették rólam, hogy a 444-nél dolgozom, és akkor nyilván cikket akarok írni erről az egészről. Miért hazudnék, mondtam, igen, az is a terv része volt, hogy írok róla, de egyébként is nagyon szeretnék uberezni. Hogy régi álmom. Robert de Nirót direkt nem mondtam, hátha kizáró ok.

Miután közöltem, hogy a feltételek között egy szó sem volt arról, hogy foglalkozásomat tekintve nem lehetek újságíró, elhangzott a második, mindent elsöprő érv: az Uber hosszú távon elkötelezett sofőröket akar, és nem olyanokat, akik csak úgy kipróbálják a rendszert, vezetgetnek, aztán meg majd fogják magukat, és esetleg nem vezetgetnek. Miután közöltem, hogy erről sem volt szó a feltételek között, és ha beválik, miért ne ubereznék hosszú távon is, azt mondták, átgondolják, és visszahívnak.

Néhány nap múlva újabb telefon: átgondolták, nem lehetek Uber sofőr, és kész.

Így nem lettem Uber-sofőr annak ellenére, hogy minden egyes előzetes feltételnek megfeleltem - olyan indokok alapján, amikről az egy hónapos jelentkezési folyamat során egyetlen szó sem esett, és egyetlen betű sem volt leírva.

Mi a baj azzal, hogy nem lehetek sofőr az Ubernél? Semmi. Egy cég azt alkalmaz, akit akar. Ha a Mekiben akarok mosogatni, és a Mekinek nem tetszik a pofám, akkor nyilván nem fogok a Mekiben mosogatni, és kész.

Ráadásul ennyi szívás, postán és okmányirodában való sorakozás, elvesztegetett idő és némi kidobott pénz után sem gondolom, hogy a taxitársaságok ne lennének kihalás szélén álló dinoszauruszok, és hogy ne a közösségi közlekedésé lenne a jövő. Még azt sem gondolom, hogy az Uber feltétlenül rosszabb lenne bármelyik átlagos magyar vagy külföldi cégnél. De ha az Uber a közösségi közlekedés jövője, akkor inkább várok még egy kicsit egy másik jövőre. Kedves utasaimtól addig is kis türelmet kérek.