Úgy szórják Matolcsyék a pénzt, mintha csak ők nyomtatnák azt

gazdaság
2015 február 05., 12:45

Január végén derült ki, hogy az MNB a nagy ingatlanvásárlási láz közepette megvásárolta az MTA egykori Kémiai Kutatóközpontját is. A vételár 2,9 milliárd forint volt, és a Portfolió alaposan utánaszámolva arra jutott, hogy hihetetlen jó üzletet csinált az Akadémia, mert a reális ár simán egymilliárd forinttal kevesebb lehet.

A 2,5 hektáros, lebontandó betonépületet tartalmazó telekkel a Matolcsy-féle jegybank oktatási célú hasznosítást tervez, ami már azért is fura mert a területi adottságai miatt a telek lakóingatlan-beruházásra tűnik ideálisnak, és ebben az esetben lehetne nyereséges a beruházás. Ezt a környéken futó számos lakópark jelenleg is zajló építése is igazolja.

pusztaszeri út

A lap alapos becslésében a környék ingatlan- és telekárait vetette össze a mostani bevásárlással. Beleszámították a bontási költségeket, a feltételezett telekhányadot, és mindezek után arra jutottak, hogy az egykori Kémiai Kutatóközpont a legoptimistább becslés szerint sem kelt volna el 2,5 milliárd forintnál drágábban. De a telekadottságok miatt ők a 30 százalékos telekhányadot tartanák indokolhatónak, és ekkor a vételár 2 milliárd közeli lehetett volna, ha piaci szereplő vásárolt volna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.