Orbán Viktor 2011-ben: Magyarországon még falakat kell lebontani ahhoz, hogy sikeres és büszke országgá válhassunk

képzavar
2015 június 17., 11:30
comments 217

2015. június 17-én közölte Szijjártó Péter, hogy a kormány utasította Pintér Sándor belülgyminisztert a magyar-szerb határ fizikai lezárására: jövő hét szerdáig kell Pintérnek elvégeznie a felkészülést, utána 4 méter magas kerítéssel történik meg a fizikai lezárás a 175 kilométeres határ teljes vonalán.

  • Pedig Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke egy hete még azt mondta:

„Nem lesz vaskerítés a határon.”

  • Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanaznap szintén azt mondta, hogy:

szó sincs arról, hogy szögesdrótot húznának fel a szakaszon, bár erre az Európai Unió Bulgária és Törökország között adott engedélyt.

  • 2011-ben még Varga Mihály, a mostani nemzetgazdasági miniszter is azt mondta:

„Láttam egyszer egy feliratot a berlini falon: hidakat építs, ne falakat!”

  • De 2011-ben még maga Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, amikor Ronald Reagant méltatta, hogy:

„Mi, magyarok erőt akarunk meríteni a példájából. Ma Magyarországon még falakat kell lebontani ahhoz, hogy kiszabaduljunk a múlt hibáinak fogságából, sikeres és büszke országgá válhassunk.”

Sőt, a miniszterelnök még két hete is azért méltatta Helmut Kohlt, mert „arra vállalkozott, hogy az utolsó tégláig lebontja az európai népeket egymástól elválasztó falakat”.

Ez alapján úgy látszik, hogy már nem akarunk sikeres és büszke ország lenni, pedig novemberben még Ferenc pápa is azt kérte a szavait a Szent Péter téren hallgató hívőktől, azért imádkozzanak, hogy egyre inkább:

„találkozás kultúrája terjedjen el, amely képes ledönteni a világban még létező falakat, és soha többé ne történjen meg, hogy ártatlan embereket üldözzenek és gyilkoljanak meg hitük miatt”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.