Íme, a visszatérés előtt álló görög drachma, a világ egyik legdicsőségesebb pénzneme

gazdaság
2015 június 29., 14:48
comments 108

Aki járt már általános iskolába, azt talán nem fogja meglepetésként érni, hogy görögök találták fel a pénzügyeket, és így a pénzügyi válságokat is, annyi más dolog mellett. És hiába annyi válság, a drachma rengeteg mindent átvészelt, megmaradt a görögségnek egészen 2001-ig, az euró bevezetéséig. És most visszatérhet.

Sokan lekicsinylően beszélnek most a drachmáról, pedig ez volt az első igazi pénznem, ami az utóbbi évszázadokban egyfajta örök mérceként magasodott az összes későbbi valuta felett.

photo_camera Δεκάδραχμον, azaz az ezüst dekadrachma az időszámítás előtti 5. századból.

Az ókorban athéni ezüstbányák fedezték a drachmát, ezért meglepően sokáig meg tudta őrizni értékét a görög ezüstpénz. Ez persze nem jelentette azt – mint Josh Brown ebben a remek blogpostban emlékeztet –, hogy a drachmában eladósodott görög állampolgárok ne kerültek volna adósrabszolgaságba. Ami miatt többször általános adósamnesztiát mondtak ki. Vagy több, szintén drachmában eladósodott görög városállam ne mondta volna fel a hitelek visszafizetését, amivel az akkori görög hitelezők, többek között a delphoi jósda vagy déloszi templom jártak rosszul (úgy látszik, nem láttak előre olyan jól).

A drachma súlyrendszere mindenesetre olyan népszerű volt, hogy a hellinisztikus korban az egész Közel-Keleten ezzel kezdtek fizetni, Egyiptomban is verettek drachmát, és még a Római Birodalomban is használták, mielőtt áttértek volna a dénárra.

A Római Birodalom bukásával évszázadokra eltűnt a drachma, de aztán 1832-ben, a görög függetlenségi háború győzelmével együtt diadalmasan visszatért.

Az utóbbi kétszáz évből egyébként Görögország 90 évig volt csődben. Már a függetlenségi háborúra kapott brit hitel törlesztésével is csúsztak az 1820-as években, és a pénzt csak 1878-ban fizették vissza. 1893-ban újra feladták a fenntarthatatlanná váló adóssághegy utáni törlesztéseket. Aztán csődbe ment a görög kormány 1932-ben is, és ez így maradt a görög gazdasági csoda éveiben is, egészen a hatvanas évek közepéig, amikor egy katonai junta vette át a hatalmat.

photo_camera A visszatérés előtt áll százdrachmás 1967-ből.

A drachmát később is rengetegszer leértékelték, de aztán valahogy – trükkök százaival, ezreivel – sikerült benne tartani az európai árfolyammechanizmusban, hogy Görögország is be tudja vezetni az eurót a többi alapító országgal együtt. Akkor, 2001-ben úgy tűnt, hogy Görögország örökre megszabadul történelmi pénznemétől. Végül 1 drachma 0,0029 eurót, azaz 0,3 eurócentet ért, a legnagyobb címlet a lila tízezer drachmás volt, azért adtak 29 eurót és 35 centet.

photo_camera = 29,35 euró.

Ez a látszólagos sikertelenség azonban nem szabad, hogy feledtesse a drachma elévülhetetlen érdemeit. Mégiscsak ez volt az a pénznem, amiben az ókorban feltalálták a fedezett hitelt, az értékpapírok őseit, a valutaárfolyamokat, és a pénzügyi kapitalizmus megannyi alapkövét.

A drachma abban sem marad el a $ dollártól, az € eurótól, a £ fonttól vagy a ¥ jentől, hogy van hozzájuk mérhetően menő szimbólumuk is, a ₯, nagyobban:

A drachma újbóli bevezetése nem lenne olyan nehéz, főleg akkor, ha még nem selejtezték le a régi bankónyomtatókat fémhulladékként, és ha fémpénzeket egyáltalán nem terveznek veretni – tudta meg a BBC egy brit pénznyomtató vállalat szakértőjétől. Meglévő infrastruktúrával egész gyorsan ki lehetne nyomtatni annyi drachmát, amiből aztán elműködgetne az új görög gazdaság. Ha nincsenek meg a régi nyomtatók, akkor viszont hónapokba telni megfelelő minőségű papírpénzeket megtervezni és legyártani.

A Nomura elemzői 2012 októberében azt írták, hogy az új drachma 55 százalékkal értékelődne le az euróval szemben. Azóta elég jelentősen szóródnak a becslések 30 és 50 százalék között. Mindenesetre azok a görög megtakarítók, akik nem vették ki készpénzben a vagyonukat, vagy nem utalták külföldi eurószámlára, azok elég rosszul járnak, ha Görögországban euró helyett megint drachma lesz. Ha áttérnek drachmára, akkor nemcsak a bankszámlán lévő pénz, hanem az összes többi Görögországhoz kötődő eszköz is hasonló mértékben le fog értékelődni, így a vállalatok és az ingatlanok is.

Viszont, jegyzik meg sokan – többek között az Oxford Economics drachma mellett érvelő tanulmánya –, az a tény, hogy a görög háztartások ilyen elképesztő ütemben vették ki a pénzüket a bankból az utóbbi hónapokban, egészen jövedelmező is lehet, miután áttérnek a drachmára. Ha például a háztartások az utóbbi hetekben-hónapokban 30 milliárd eurót kivettek a bankból (ez viszonylag konzervatív becslés lehet, látva a hétvégén a bankautomaták előtt álló sorokat), a drachma árfolyama pedig 30 százalékkal gyengül az euróhoz képest,

az 10 milliárd euró ingyenpénz, a GDP 6 százaléka.

Ennyit nyerhetnek az árfolyamon a keményvalutázó görög háztartások. Ez persze elég jelentősen növelni fogja a vagyoni egyenlőtlenségeket, mivel megtakarítása jellemzően a görög társadalom felső 2-3 jövedelmi tizedének van csak, a többiek hiába kapcsoltak volna időben, nem lett volna mit átváltaniuk.

A görög gazdaságnak hosszú távon egyébként is lehet, hogy jót fog tenni az eurónál sokkal olcsóbb pénznem. A görög olcsóság élénkítheti a turizmust, a mezőgazdaságot, de még az ipar versenyképességét is javíthatja. Az energia ugyan drágább lesz Görögországban, de a kedvezőbb földrajzi helyzete miatt (kisebb fűtésigény) alacsonyabb az importigény, mint az északabbi európai országokban. A most euróban denominált görög vállalati hiteleket is át fogják váltani drachmára, ezét a devizahitel árfolyamkockázatától sem kell félnie a görög gazdaságnak.

Hogy hitelhez és külföldi tőkéhez hogyan fognak jutni, az más kérdés, főleg azok után, ha a Európai Központi Bank kilép a görög bankok mögül, és azok nagy robajjal csődbe mennek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.