menu
search
account_circle

Üt az igazság órája Újpesten, Orosházán inkább elrejtik a fideszes jelölt fideszességét

POLITIKA
március 22., 15:02
  • Időközi választások lesznek vasárnap.
  • Újpesten és Angyalföld egy részén országgyűlési, Orosházán önkormányzati képviselőt választanak.
  • Varju László decemberben mondott le mandátumáról egy bírósági ítélet után, de ismét indul, legnagyobb ellenfele a budapesti Fidelitas elnöke.
  • Orosházán az ellenzéki polgármester mondott le egyéni választókerületi mandátumáról, hogy egy esetleges ellenzéki győzelemmel erősebb legyen a frakciója.

A Kúria a DK-s Varju Lászlót garázdaság és testi sértés miatt ítélte el tavaly decemberben, mert hat évvel korábban az MTVA épületében nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és megszorította az egyik őr vádliját. Ekkor készültek ezek az ikonikus felvételek:

Varju László a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése szerint csak képviselői jogával élt, amikor 2018 decemberében bement az MTVA székházába, ahonnan erőszakkal távolították el.
photo_camera

A 2024. decemberi ítélet után Varju nem várta meg, hogy az Országgyűlés mondja ki az összeférhetetlenséget. Attól tartott ugyanis, hogy a fideszes többség addig húzza az időt, amíg a 2026-os országgyűlési választás miatt nem lehet már időközit kiírni. Varju önként lemondott a mandátumáról, így az időközi választást még éppen meg lehet tartani az áprilisi határidő előtt, ez lesz most vasárnap.

Csak a baloldal

És miért érte meg a legújabb Medián-felmérésben mindössze 3 százalékra mért DK-nak belemennie az időközi választásba? Nos, a 2011-ben kialakított újpesti egyéni választókerület azon kevesek egyike, ahol a papírforma inkább a baloldali ellenzéknek kedvez.

2014-ben a már súlyosan beteg MSZP-s Kiss Péter nyert, majd a politikus halála után tartott időközi választáson a szintén MSZP-s Horváth Imréé lett a mandátum.

2018-ban az MSZP-ből kilépő Horváth már függetlenként szerzett 2 százalékot, a győztes akkor és 2022-ben is a DK-s Varju László lett.

A négy választáson a Fidesz három különböző jelölttel igyekezett megszorongatni a baloldalt – kevés sikerrel. A vert mezőnyben van a nyugdíjas orvos Hollósi Antal Gábor, a ma már parlamenti államtitkárként dolgozó Zsigmond Barna Pál és a 2010-19 közötti újpesti polgármester, Wintermantel Zsolt is. És nem is kicsivel kaptak ki, 11-20 százalékponttal maradtak el a győztestől.

Az új rendszerben a két-két IV. és XIII. kerületi választókerületből egy-egy maradt. 2006-ban még mind a négyet az MSZP nyerte, 2010-ben már csak a két XIII. kerületit, de a törvényalkotók joggal gondolhatták, hogy Újpestet a baloldal visszahódíthatja négy év jobboldali kormányzás után. A négy választókerületből csináltak kettőt, egy nagyrészt újpestit és egy nagyrészt XIII. kerületit, ahol, egyfajta járulékos veszteségként, azóta is folyamatosan nyer a baloldal.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!