• Bostonban nem lesz végül olimpia 2024-ben, az Amerikai Olimpiai Bizottság hivatalosan is visszavonta hétfőn a város pályázatát. 
• Írtunk erről mi is, ahogy arról is, hogy mi volt a problémája a város vezetőjének a rendezés gondolatával.
• Most viszont azokról a helyi lakosokról lesz szó, akik rengeteget tettek azért, hogy megfúrják ezt a projektet. 

Miközben hétfő délelőtt a bostoni polgármester, Martin J. Walsh bejelentette, hogy megfelelő anyagi garanciák híján nem tudja támogatását adni a város olimpiarendezéséhez, egyben utalt arra is, hogy az olimpiának a városban nem voltak tényleges ellenzői, csak tíz ember zajongott a Twitteren. Erre válaszul özönleni kezdtek a Twitter-posztok. Egyrészt, látván a polgármester visszavonulását, lelkesedve, másrészt pedig üzenve is Walshnak, hogy azért tíznél több emberről volt szó.

A bostoni olimpia gondolata sosem volt igazán népszerű a város lakói között. Az indulás felvetésekor készült mérések szerint is csak a helyiek fele támogatta az ötletet. Ebben azonban semmi furcsa nincs, egy ilyen nagy felfordulással járó, jelentős költségeket vonzó projektet mindenhol gyanakvással szokás figyelni. Viszont ilyenkor szokott beindulni a kormányzati kampány és a szervezők kommunikációja, hogy megfordítsák ezeket a trendeket. Nem véletlen, hogy egy májusi rendezvényen Schmitt Pál is arról beszélt, hogy információi szerint még csak a magyarok hatvan százaléka támogatja a rendezést, de épp ezért lelkesítő-felvilágosító kampányba fognak majd kezdeni a szervezők.

Bostonban viszont esélye sem volt egy ilyen kampánynak, és ebben nagyon nagy szerepe volt egy civil mozgalomnak, ami mindent megtett, hogy megfúrja az olimpia megrendezését.

A No Boston Olympics (NBO) több volt egyszerű aláírásokat gyűjtő protestszájtnál, úgy működött, ahogy a XXI. században egy civil kezdeményezésnek bárhol a világon működnie kell. Informatívak voltak, ügyesen kommunikáltak és komoly támogatókat tudtak maguk köré gyűjteni.

A mozgalom mögött egy szokatlan politikai összefonódás is segítette. A honlapot három, harmincas éveiben járó bostoni hozta össze 2013 végén. Chris Dempsey a Harvardon végzett, és a kormányzó közlekedésügyi főosztályán dolgozott, Liam Kerr a demokrata párt állami oktatásreform-ügyi hivatalát vezette, Kelly Gossett pedig a kormányzói hivatal lobbistája volt. A három fiatal mind a demokrata párthoz kötődött, ismerték a helyi politika működését, de sem tőkéjük, sem komolyabb politikai beágyazódásuk nem volt.

Ami közös volt bennük, hogy mindhárman érdeklődve hallgatták a szervezők érveit, hogy miért érné meg a rendezés a városnak. És egyáltalán nem voltak meggyőzve, ők mindebben csak rengeteg kockázatot láttak. A legnagyobb bajuk azzal volt, hogy a rendezés megvalósításához a város adófizetőinek kellett volna anyagi garanciát biztosítania.

Szép lassan fejlődő mozgalmukra talált rá a város egyik legismertebb vállalati kommunikátora, a sok szállal a republikánusokhoz kötődő Raymond Howell. Howellt kezdettől kiverte a víz, ha arra gondolt, hogy városának olimpiát kell rendeznie. Felvette a kapcsolatot a három fiatallal, hogy beszállna a kampányba, és rövid időn belül még jobban felpörgettek az események. Sikerességükre még az olimpiarendezések elleni társadalmi mozgalmak történetét kutató szakember (mert ilyen is létezik már) is rácsodálkozott.

Pedig az olimpiarendezés mögött komoly üzleti érdekek húzódtak, csak az idei év első három hónapjában 1,1 millió dollár ment el tanácsadói díjakra. Ezzel szemben a NBO másfél év alatt 7500 dollárt költött, és mindenki, aki részt vett a munkájukban, ingyen tette ezt. Dávid és Góliát csatája, mondta egy helyi lakos hétfő este abban az ír pubban, ahol a rendezés ellenzői gyűltek össze ünnepelni.

Howell már egy februári interjúban arról beszélt, hogy ugyan anyagilag vagy politikailag messze nem állnak olyan jól, mint a rendezéspárti szervezetek, de van egy felbecsülhetetlen értékű árucikkük:

a tények.

Ezekre építve pedig közmeghallgatásokat szerveztek, akadémikusok és kutatók szakvéleményeit közölték olvasóbarát módon honlapjukon, a szervezők hivatalos közleményeire azonnal ellen-közleményekkel reagáltak, rámutatva a hivatalos tervben szereplő anyagi bizonytalanságokra, és így tovább. Azaz összehoztak egy alulról építkező, sokakat megszólító kampányt.

Dempsey elmondása szerint ez sosem egy személyes ügy volt a részükről. Ők végig csak arra voltak kíváncsiak, hogy jó lenne-e mindez a közjónak. És ha erre a válasz az hogy nem, akkor kötelességük nemet mondani.

Érveiket három alapbelátás köré gyűjtötték össze:

• Az olimpiarendezés nem pörgeti fel a helyi gazdaságot

Független akadémikusok számtalan tanulmányban mutatták már be, hogy az olimpiarendezés nem jár gazdasági növekedéssel. Például mert hiába vannak ott az olimpiára érkező turisták, a legutóbbi játékok közül Peking és London esetében is kiderült már, hogy jelenlétük valójában csak visszavetette a városokba általában nyaranta érkező turisták számát.

• Az olimpiarendezés drága dolog, és a végén úgyis az adófizetők állják a bulit

1960 óta nem volt példa arra, hogy egy rendezés költségvetése végül ne haladta volna meg az eredetileg tervezett összeget. Az az ígéret pedig, hogy a beruházások csak magántőkéből valósulnak meg, már Vancouver esetében is hazugságnak bizonyult: ott a kivitelezők csődje után adóbevételekből kellett beugrania a városnak az építkezésekbe.

• Az olimpiarendezés fontos problémák megoldásától veszi el a lehetőséget

Ennek a járulékos költségét a legnehezebb megbecsülni, pedig a NBO szerint ez a legfontosabb szempont. Az olimpiarendezés a város vezetői és a hivatalnokok számára egy éveken át teljes munkaidejüket kitöltő, gigantikus projekt lenne, ami mellett nem maradna kapacitásuk és lelkesedésük, hogy a város egyéb, hosszabb távon jóval fontosabb problémáival foglalkozzanak. Éveken át stadionok és egyéb kiegészítő beruházások lennének előtérben, nem pedig olyan feladatok, mint az iskolák vagy az egészségügy fejlesztése, egy élhetőbb város megteremtése.

Kampányuk pedig sikeres volt. Olyannyira, hogy most a Boston Globe publicisztikájában egyszerűen hősöknek nevezik őket. Ahogy közeledett az indulás szeptemberi véglegesítése, úgy csökkent folyamatosan a rendezés támogatottsága a bostoniak körében.

Dempsey hétfőn, miközben a polgármester bejelentése után az olimpiai bizottság döntésére várt, arról beszélt, hogy reméli, Boston példája egyben jelzés lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára is. Mert ha nem változnak az olimpiarendezés feltételei, nehéz elképzelni, hogy a jövőben okos városok a jövőben belevágjanak egy ekkora projektbe.

Szerinte döntő szempont volt, hogy a bostoniak soha nem érezték maguknak a pályázatot, ez nem egy alulról megfogalmazott ötlet volt. Felülről próbálták meg ezt ráerőltetni a bostoniakra, és ők az ilyesmit sosem veszik jó néven. A mozgalmuk most értelemszerűen véget ér, de tennének még a városért. Abban bíznak, hogy a közösségi energiákat, amik most összegyűltek, sikerül egy új projektre átfordítaniuk, ezúttal remélhetőleg egy pozitívabb üzenet körül.