olimpia

2017. szeptember 14.

Csak költeni lehessen: az Ifjúsági Olimpia rendezésére pályázhat Budapest

A Nemzetköz Olimpiai Bizottság amúgy olyan városnak adná a rendezés jogát, ahol nagyobb esemény nem fér el, de a kedvünkért kivételt tehetnek.

2017. szeptember 12.

Innsbruckban szavazni fognak arról, tényleg pályázzanak-e a 2026-os téli olimpia megrendezésére

Pedig duzzogva vissza is vonhatnák a pályázatukat, ha már szavazni is kell róla.

2017. szeptember 6.

Házkutatást tartottak a brazil olimpiai bizottság elnökénél

Carlos Nuzman kenőpénzzel érhette el, hogy Rio rendezze a 2016-os nyári olimpiát.

2017. augusztus 9.

Miért bizonyította volna a vizes vébé, hogy az olimpia is nekünk járt volna?

Átgondolatlan projektek, félretett közbeszerzési szabályok, előzetesen durván alábecsült költségek, majd elképesztő pénzszórás. Mindez az olimpián sokszoros szorzóval ment volna.

2017. július 27.

Egy kevésbé ismert olimpiai bojkott

Mindannyian hallottunk az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottjáról. A szintén kiterjedt montreali bojkottról azonban keveset tudunk. Miért tagadta meg számos ország az olimpiai részvételt 1976-ban, és hogyan számolt be erről a magyar sajtó?

2017. július 11.

Álomgyilkosság 2.0: Magyarország lecsúszhat a 2028-as olimpiáról is

Döntött a NOB, szeptemberben két olimpia helyszínét is kihirdetik. Párizs és Los Angeles van csak versenyben.

2017. június 26.

Nem lesz semmiféle koreai közösködés az olimpián

A jövőre téli olimpiát rendező déliek mindenre nyitottak lettek volna, az északiak semmire sem.

2017. június 12.

Többet nem pályázhat Budapest az olimpiára, csak ha meghívják

Meghívásos lesz az olimpiarendezés a NOB tervei szerint, hogy kiszűrjék az alkalmatlan és esélytelen városokat.

2017. június 8.

Három hónappal a pályázat visszavonása után is működik még a Budapest 2024 Zrt.

Egyszerűen nem szavazott róla a fővárosi közgyűlés.

2017. június 3.
2017. május 24.

Rozsdásodnak a tavalyi, riói olimpia érmei

A NOB szerint elsősorban a sportolók a hibásak, de azért kicserélik annak, aki kéri.

2017. május 7.

Putyin szívesen rendezne nyári olimpiát

Egyelőre nem jelentkeztek hivatalosan, de az orosz elnök szerint több város is szóba jöhetne helyszínként.

2017. április 21.

Úgy is elköltenek 80 milliárdot az olimpiára hivatkozva megálmodott vasúti fejlesztésre, hogy nem lesz olimpia

Az olimpia falu miatt rakták volna arrébb a síneket a Soroksári úton sok tízmilliárdért. Most azt mondják, hogy diákváros lesz ott. Az államnak sokba kerül, de valaki nagyot fog kaszálni az ingatlanbizniszen.

2017. április 8.
2017. március 30.

Nincs vége az álomgyilkosságnak

Rogán Antal nemzeti színűre festett ötkarikáját is összefirkálták.

2017. március 3.

Mizsér Attila szerint meg kellett volna tartani az olimpiai népszavazást

Az öttusabajnok a Budapest 2024 sportigazgatója is, és szerinte kár volt megijedni.

2017. március 1.

"Műszaki okok miatt" van zárva a 2024-es budapesti olimpia látogatóközpontja

Fotó: 444

A Parlamenttel szemben, egy állóhajón rendezték be a budapesti olimpiai lázálom látogatóközpontját, amin viszont ma már ez a felirat fogadja a látogatókat. Úgy látszik, műszaki oknak számít, hogy a Momentum sikeres aláírásgyűjtése után a kormány megijedt egy népszavazás lehetőségétől, és inkább visszavonták a budapesti pályázatot

Álomgyilkosság a Margit körúton: Kemény Dénes is feladta

Eltűnt a budai olimpiás óriásplakát is.

Kövesse élőben Kemény Dénes plakátját, ami ezekben a pillanatokban is kitartóan hirdeti a budapesti olimpiát!

Egy poszter, ami nem adja fel. Kövesse és izgulja végig velünk a budapesti olimpiai kampány maradékának kitartó küzdelmét!

2017. február 25.

Kocsis Máté soha nem felejti el a budapesti olimpia árulóinak megbocsáthatatlan, történelmi bűnét

A Fidesz vérebe hatalmasat duzzogott egy interjúban, és mindenkit elküldött a fenébe, aki nem a Fidesz. A baloldal aljas és áruló, a Momentum csaló.

Tovább a múltba
;