Köztük oszt ki az állam 25 milliárdot kommunikációs munkákra

Média
2015 augusztus 07., 12:01
comments 111

Április végén jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a tavaly életre hívott Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nyolc különböző feladatkörben 25 milliárd forint értékű pályázatot hirdet médiaügynökségek és partnereik részére. Az NKH-t azért találta ki a kormány, hogy egy helyre gyűjtse az állami intézmények és vállalatok hirdetési költéseit.

Az NKH-t Nobilis Márton vezeti: ő korábban a Prestige Média nevű cég körül tűnt fel. Ezt a céget Várhegyi Attila volt fideszes államtitkár és korábbi pártigazgató vezeti, a felesége az egyik tulajdonos. Várhegyit a Fidesz-közeli médiavilág egyik meghatározó figurájának tartják, a Prestige Media az MTVA-nak is szállít tanácsokat.

simicska_plakat

Korábban ez a folyamat úgy nézett ki, hogy ha például valamelyik minisztérium, vagy akár a Magyar Villamos Művek menedzsmentje úgy döntött, szeretné népszerűsíteni egy programját vagy szolgáltatását a piacon, akkor tendert írt ki médiaügynökségeknek és azzal szerződött, akinek az ajánlata neki leginkább megfelelt. A médiaügynökség  ezután megtervezte, hogy milyen felületeken, milyen sűrűségben szerveződjön a kampány, levezényelte a folyamatot, majd zsebre tette a pénzt.

Simicskátlanítás

Ennek az előző ciklusban gyakran az volt a végeredménye, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe sorolt Inter Media Group (IMG) vagy a másik óriás, a Bell&Partners nyerték meg a legjobban fizető pályázatokat. Az IMG volt például a Miniszterelnökség és a Magyar Nemzeti Bank kedvence, és milliárdos üzletek köttettek: csak az MNB tavaly 5,7 milliárdot költött a cégnél. A médiatervezéstől a köztéri hirdetésekig a rendszer az összes Simicska-médiacéget ki tudta szolgálni, az IMG-től kedzve a Hung-Ister filmgyártó cégen keresztül egészen a Mahír Cityposterig vagy a Publimont plakátcégig.

Na ennek most vége.

Simicska és Orbán Viktor ellenségeskedése alaposan átrajzolta a médiaügynökségi piacot is. Innentől a rendszer úgy fog kinézni, hogy ha az állami cég kampányt szeretne, azzal elfárad az NKH-hoz, és a hivatal írja ki és folytatja le a pályázatot.  Az NKH viszont nem fogja megversenyeztetni az összes piacon működő médiaügynökséget és partnereit, csak a három előzetesen tesztelt konzorciumot futtatja meg, és a legjobb ajánlatot tevő kapja az aktuális üzletet. Így három konzorcium között oszt majd le a hivatal

egy év alatt, 25 milliárd forint közpénznyi munkát.

Ennek a három konzorciumnak a kiválasztásáról szólt az az NKH-tender, amit még áprilisban írtak ki, és amelynek győztesei elvileg jövő hétfőn írják alá szerződéseiket a hivatal illetékeseivel. A tendert olyan csalafinta módon szövegezték meg, hogy csak egyes, nagyon specifikus személyi állománnyal rendelkező cégek nyerhetnek rajta. Az egész folyamat mögött az egyik legalapvetőbb motívum az, hogy az államigazgatásban szórványosan megmaradt Mahír-káderek még véletlenül se költsenek el egyetlen fillért se valamelyik Simicsa-közeli vállalkozásnál. Aligha véletlen, hogy információink szerint az elmúlt ciklus legjobban futó médiaügynökségei, köztük az IMG el sem indult el a tenderen, amiből nehéz másra következtetni, minthogy

Simicska már meg sem próbált labdába rúgni a piacon.

And the winners are

A pályázat szerint a győzteseknek összesen nyolc különböző feladatkört kell tudniuk teljesíteni: kutatástól, stratégiai tervezésen át online kommunikációs tevékenységig bezárólag egy sor különböző területet kell lefedniük, ezért a győztesek többnyire konzorciumok, amelyeket egy-egy nagyobb médiaügynökség vezet. (A kritériumokról tegnap a kreativ.hu közölt remek összeállítást.)

A feladatok összevonására is feltehetően azért van szükség, hogy ne szivároghassanak vissza a rendszerbe a Simicska-vállalatok: ezzel egyszerre lehet kivéreztetni az érdekeltségébe tartozó ügynökségeket, plakátcégeket, médiumokat.  Azt, hogy az egyes konzorciumokban pontosan mely vállalatok milyen részfeladatokra szerződnek, nem tudni, de a konzorciumvezető cégek kilétét sikerült kideríteni. 

1. Rogán-vonal: HG360

A HG360 reklámügynökség az egyik cég, akivel az NKH hétfőn vélhetően aláírja a szerződést. A cég vezetője Csetényi Csaba, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető Pasa-parki szomszédja.

photo_camera MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Csetényi eddig is jól feküdt a rendszerben: az atlatszo.hu szuper összesítéséből kiderül, hogy a trafiktenderen Csetényi összesen kilenc koncessziót nyert el, a Hamu és Gyémánt Médiacsoporthoz tartozó HG360 pedig már 2013-ig 1,5 milliárd forint közbeszerzést vitt el a második Orbán-kormány fellépése óta: behúzták a néhai Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Államadósságkezelő Központ és a Magyar Turizmus Zrt. tendereit is. Természetesen Csetényi cége kapott megbízást az egykoron szomszédja által vezetett Belváros-Lipótváros önkormányzatától, és őt bízták meg a bevándorlásellenes kampány 300 milliós közbeszerzésével is.

2. Szijjártó-vonal: Trinity International + Young and Partners

Mind a Trinity International néven ismert médiatervező, mind a Young and Partners (Y&P) PR-ügynökség Kuna Tibor üzletember érdekeltségéhez tartozik. Kuna Tiborról maga Szijjártó Péter nyilatkozta nekünk nem is olyan rég, hogy régi és nagyon jó barátjának tekinti, és amíg a Miniszterelnökségen dolgozott külügyi államtitkárként, dolgozott is együtt a céggel. A miniszter azt sem tagadta, hogy a cég az ő "érdekkörébe sorolható, hozzá köthető".

szijjarto_peter_kulegyminiszter_5

A Y&P főként az utóbbi években fut jól kormányközeli körökben: nemrég megírtuk, hogy jutott nekik egy 300 milliós megbízás az Új Nemzedék program körüli ügyletekből. A kreativ.hu összeállításából kiderül továbbá, hogy 2010 és 2014 között a Y&P 9 közbeszerzést nyert meg egyedüli indulóként, 2013-ban pedig a vállalat mind árbevételét, mind nyereségét tekintve piacvezetőnek számított. Az biztos, hogy Kuna jól fekszik most a rendszerben, hiszen épp tegnap írtuk meg, hogy a Y&P és a Trinity 2,8 milliárdért szerződött a Szerencsejáték Zrt.-vel az év hátralévő részére médiavásárlási és kreatív tervezési munkákra, pedig elvileg már ezt az üzletet is az NKH-n keresztül kellett volna lejátszania.

3. A "balos" vonal: Mindshare Médiaügynökség

Meglepetésre a harmadik befutó az a Mindshare Médiaügynökség lett, amit a piac és a média eddig inkább a baloldalhoz sorolt. A cég tulajdonosa a londoni központú WPP PR-óriáscég, melynek több más magyar médiaügynökség is érdekeltségébe tartozik. Ezeket - az ún. GroupM cégeket, mint például a MEC:global, a Mediacom vagy a Mindshare-t - a piac hozzáértői általában inkább baloldalinak cimkézik.

A Mindsharet - amit Somlói Zsolt reklámszakember ügyvezet - olyannyira balra szokás sorolni, hogy nemrég a (frissen pártlappá avanzsált) Napi Gazdaságban megjelent egy cikk, ami a Gyurcsány-, és Bajnai kormányok korszakainak média és tanácsadói szerződéseit firtatja, és ebben előveszik  őket is. A cikk szerint 2006-ban a cég 186 millióért szerződött a Belügyminisztériummal PR-anyagok megjelentetésére.

2008-ban a kreativ.hu arról adott hírt, hogy az Insomnia és a Mindshare ügynökségek egyedüliként vitték el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó, kétmilliárd forintos keretösszegű média-, pr-, reklám- és gyártási óriástenderét, 2009-ben pedig a Figyelő szerint a cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötött jó üzletet.

Érdekes, hogy tavaly, a kormányváltás után a Mindshare már kötött egy jó dealt: júniusban a cég a BKK-val szerződött  közlekedésszervezés és közlekedésfejlesztési munkálatokra 242 millió forint értékben, de ezen túl az elmúlt években a cégnek nem voltak állami bizniszei.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.