Pár napig most Magyarország volt a világ hírfolyamának középpontjában: az összes nemzetközi lap kiemelt helyen követte azt, ami a Keleti pályaudvarnál és Röszkén történt. A helyszíni riportokban és véleménycikkekben általában két megállapítása jött rendre elő: a magyar állam megbukott, nem tudott vagy nem akart segíteni a borzasztó körülmények közül érkező embereknek, a magyar civilek viszont elképesztő munkával, példamutatóan léptek be az állam helyére, sok ezer embert emelve így ki kicsit az embertelen körülmények közül.

Ez a két megállapítás elsőre egyáltalán nem áll messze a valóságtól. Közelről követtük mindazt, ami a Keletinél, az autópályákon és a szerb határ mellett történt, és mi is hasonló következtetésekre jutottunk. A civil önkéntesek munkája tényleg lenyűgöző: a Keletinél egy komplett ellátórendszert építettek fel, az autópályákon gyalogló emberekhez gyakorlatilag ötpercenként érkezett egy újabb, adományokkal megrakott autó, most pedig, hogy százaknak kell Röszkén a szabad ég alatt aludniuk a borzasztó lassú és körülményes regisztrációs folyamat miatt, oda indultak el a segélyadományok.

Ezzel szemben pedig ott van az a történet, amikor a rendőrség előbb beengedte a napok óta vesztegelő menekülteket a Keleti pályaudvarra, majd a MÁV azonnal törölt minden vonatot. Vagy amikor felszállhattak ugyan egy határ felé tartó vonatra, hogy aztán a rendőrség lekapcsolja a kocsijukat Bicskén. Vagy hogy az állam képtelen a szabad éghez képest melegebb fekvőhelyet biztosítani a Röszkén a lassú állami ügyintézés miatt várakozóknak. Nettó gecizés mindez, írtuk erről. Állami szervek vezetői így húzzák alá elég világosan mindazt, amiről Orbán Viktor is beszél:

Ne gyertek ide.

Mindezek ellenére volt feltűnő estéket eltöltve a Keletinél és az M1-esen is gyalogolva, hogy az amúgy borzasztóan kiábrándult és elfáradt emberek soha nem az odavezényelt konkrét rendőrökre, soha nem a vonat elején várakozó konkrét kalauzra voltak dühösek. Napokat töltöttek el úgy egy pályaudvar előtti téren, hogy senki nem kommunikált feléjük semmit, mégsem történt semmiféle komolyabb konfliktus. Amikor belátták, hogy a kormány nem veszi őket emberszámba, nem lázadozni kezdtek, hanem egyszerűen elindultak gyalog egy másik országba. 

Ez két szempontból is teljesen érthető volt. Egyrészt Bécs már borzasztó közel volt ahhoz képest, hogy mekkora távolságot tettek már meg Budapestig.

"Csak 170 kilométer? Az semmi."

- kérdezett vissza nevetve egy harmincas éveiben járó szír nő, mikor az M1-esen gyalogolva nálam érdeklődött, milyen messze van még a határ. Másrészt pedig nem is volt semmi okuk arra, hogy a velük szemben felálló rendőrökre, kalauzokra, állami hivatalnokokra legyenek dühösek.

Ők ugyanis a lehetőségekhez képest végig maximálisan teljesítettek. Ezt mesélték nekünk menekültek és a pályaudvaron jelenlévő önkéntesek is, és ezt láttuk a saját szemünkkel is.

Szombaton például, amikor Budaörs határára ért a Keletiből gyalog elinduló több száz fős csoport, a menetet kísérő tucatnyi rendőr mellé egy új rendőrautó érkezett, ami ivóvízzel és gyermektápszerrel volt megrakva. A menet kísérésére kivezényelt rendőrök mind az autóhoz mentek, és elkezdték kipakolni a kartonokat, egy társuk pedig osztogatni kezdett. De jellemző példa volt az is, amit a Keleti pályaudvaron láttam vasárnap, ahol a térre kinéző fiatal magyar férfi dohogott éppen, hogy miért van minden tüntetőnek iPhone-ja (nincs amúgy) és hogy vajon ki adta nekik azt a rengeteg pénzt az utazásra.

A szélsőjobboldali honlapokról jól ismert érvekre pedig a téren álló rendőrnő kezdett el válaszolni, beszédbe elegyedve a férfival. Elmondta, hogy sokaknak mindenüket pénzzé kellett tenniük otthon, sokszor nevetséges áron, és abból utaznak most. És vannak köztük valóban jobb módúak is, de egyáltalán nem ez a jellemző. A felháborodott férfit nyilván nem győzte meg ennyivel, de azt mégis elérte, hogy dühe hümmögéssé változzon, majd lassan továbbinduljon a térről.

Példamutató volt a péntek este is, amikor félő volt, hogy a magyar-román meccs helyszínén randalírozó csőcselék a Keleti pályaudvar környékén várakozó több ezer emberre fog rontani. Egy a helyszínen heteket töltő önkéntes beszámolója szerint zseniális volt a rendőrség helyzetfelismerő készsége és reakciója, olyan profin és szervezetten védték a város polgárait és a városban összegyűlt menekültekkel, melyhez hasonlót még sosem tapasztalt korábban.

Értékelték ezt a menekültek is, akik többször is a rendőrséget éltető ovációban törtek ki, beszámolója szerint péntek este még egy önkéntes csapat is alakult a menekültek között, akik mentek volna segíteni a rendőröknek, ha az ultrák a térre érnek. Futótűzként terjedt ezen az estén, hogy több rendőr is megsérült, ők pedig készen álltak őket is megvédeni.

De akadt olyan eset is, amikor a sorfalban álló rendőrök közül az egyik szólt oda egy önkéntesnek, hogy egy pár éves kislány egyedül hasal a sínek közelében. Megváltozott az a gyakorlat is, ahogy a rendőrök kiemelnek valakit a tömegből. Ilyenkor jellemzően a kiemelőosztag mindenkin keresztülgázolva megy a tömegben kinézett célszemélyhez. Most viszont a nekünk nyilatkozó önkéntes azt tapasztalta, hogy a szokottnál jóval óvatosabban jártak el, mivel földön ülő, fekvő nők és gyerekek között kellett kiemelniük egy-egy hangadót.

És bár a feszült helyzetek hetek óta folyamatosan váltják egymást, idáig mindössze egyetlen durva visszaélésnek a gyanúja merült fel: a New York Times közölt egy videót, amin állítólag magyar rendőrök fújtak le ok nélkül Szerbia felől érkező menekülteket, köztük gyerekeket is. Ez persze védhetetlen, de ha azt vesszük, épp ezen a napon is mennyire kiélezett a helyzet Röszkénél, örömtelien ritka esetnek számít és csak remélni merjük, hogy az is marad.

Lekörözik a budapesti kórházakat

Kicsit más a helyzet az orvosokkal, hiszen míg rendőröket legalább kivezényel az állam, hogy aztán ők maximálisan korrekten és szakszerűen lássák el a feladatukat, addig az egészségügyi ellátást teljesen alulról és önerőből kellett felépíteni. És ez sikerült is: miközben az egészségügy irányításáért felelős minisztérium képtelen volt bármit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a főváros közepén több ezer kimerült ember szabad ég alatt tölti az éjszakáját, orvosok tucatjai szabadidejüket feláldozva, önként alakítottak ki egy olyan egészségügyi ellátórendszert, ami abszurd/szomorú módon minőségben sokszor veri az átlagos budapesti viszonyokat.

A téren dolgozó önkéntesek meséltek arról, hogy rendszeresen jönnek át a térre a közelben működő Péterfy Sándor utcai Kórház alkalmazottai, hogy a Keletihez adományként érkezett gyermekpelenkák közül vigyenek magukkal, pótolva azt, ami a kórházból hiányzik. De pénteken beszéltek arról is, hogy a hétvégére várnak egy EKG-gépet is, aminek üzembe helyezésével a hazai kórházaktól megszokottnál gyorsabban lehet majd vizsgálatokat végezni a menekülteken.

És a rendőrökhöz hasonlóan voltak profik és korrektek az általunk látott vasutasok, azok a BKV-sofőrök, akiket péntek éjjel vezényeltek ki, hogy nagyon rozoga buszokkal vigyenek el több ezer embert Ausztriába, azok a közterület-fenntartók, akiket a Keletihez küldtek ki, hogy segítsenek feltakarítani a teret és volt, amikor ők védték meg a menekülteket a téren felbukkanó szélsőségesektől. És úgy általában, kevés kivételtől eltekintve, mindenki, aki a menekültekkel találkozott.

Nagy rejtély nincs emögött: monitorok mögött ülve könnyű a kormány gyűlöletkeltő hazugságait szajkózni, de ha valaki találkozik is ezekkel az emberekkel, akkor alighanem hamar megérti, a világ nem ennyire fekete vagy fehér. Ahogy ebben a cikkünkben írtuk pár napja:

"De ha veszi valaki a fáradságot, kimegy a Keletihez, megnézi magának azt, amire egyébként most a nyugati világ nagy része figyel, és megpróbál saját benyomásokat szerezni, neadjisten beszélgetni az emberekkel, sokkal nehezebb akár idegen, fenyegető masszaként, akár szerencsétlenek egységes, gyámolításra szoruló tömegeként gondolni rájuk."

Ahogy ők sem gondolnak úgy a magyarokra, mint akik cserbenhagyták vagy direkt szívatták volna őket. Számos emberrel beszélgetve átjött, hogy pontosan látják a különbséget az itt élő emberek és a magyar kormány politikája között. És ez a különbség tisztán kivehető az állami alkalmazottak és az állami alkalmazottakat irányító politikusok között is.

Azokon a területeken, ahol az államigazgatás felmérte a probléma súlyát, és beavatkozott, ott rendre profin és tisztességesen eljáró emberek kerültek a menekültek mellé. Az a magyar államigazgatás teljes csődjének a jele, hogy ezt ennyire kevés területen tudták meglépni.