Mi az, amit a párizsi terroristákról biztosan tudunk?

külföld
2015 november 16., 09:14
comments 237

Az elmúlt évek terrortámadásaiban közös volt, hogy a hatóságok rendkívül gyorsan azonosították az elkövetőket, és nagyon hamar felvázolták, hogyan követhették egymást az események. A párizsi terrortámadások esetén viszont most megfontoltabban vagy lassabban halad a nyomozás, ezért most

viszonylag kevés konkrétum ismert a támadások elkövetőiről, és arról, hogy kik és hogyan készíthették elő az akciót.

Kik voltak a támadók?

Szombat hajnalban a hatóságok nyolc elkövetőről beszéltek, akik közül állításuk szerint hét felrobbantotta magát, egyet pedig lelőttek. Azóta változtatk a számok, jelenleg biztosan azt állíthatjuk, hogy hét terrorista halt meg:

  • az a három, aki a Bataclan koncertteremben mészárolt;
  • a három öngyilkos robbantó, akik a Stade de France-nál robbantották fel magukat;
  • és az az öngyilkos merénylő, aki a Bataclan közelében, a boulevard Voltaire-en robbantott.

Közülük hármat mostanra már ötöt azonosítottak biztosan a hatóságok:

  • a húszéves Bilal Hadfit, aki Belgiumban született és megjárta Szíriát is, ahol az ISIS oldalán harcolt. A Stade de France-nál robbantotta fel magát;
  • a 29 éves Omar Ismail Mostefait, aki Párizs elővárosában, Courcouronnes-ban született. Ő felrobbantotta magát, a Bataclan előtt találták meg letépett ujját - róla azóta kiderült, hogy 2013-ban Törökországba távozott, és a török hatóságok 2014 októberében és 2015 júniusában is szóltak róla a franciáknak.
  • a 31 éves Brahim Abdeslamot, aki a Bataclan közelében, a Voltaire sugárúton, a Comptoire Voltaire étteremnél robbantotta fel magát. Ő a molenbeeki terrorista sejt tagja volt.

A legfrissebb hírek szerint egy negyedik támadót is azonosítottak, de róla egyelőre nagyon keveset tudunk. Az ügyészség tájékoztatása szerint

Samynak hívták, 1987-ben született és francia állampolgár, családja a Párizshoz közeli Bobignyben él, ahol hétfőre virradóra rendőrségi razziát is tartottak.

UPDATE 10:23: Az AFP jelentése "Samy" ismert volt a hatóságok előtt, korábban "terrorizmussal" gyanúsították. A párizsi ügyészség hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján azt is megtudtuk, hogy Samy vezetékneve Amimour, 1987. október 15-én született és a Bataclan koncertteremben robbantotta fel magát a mészárlás után, a rendőrségi rajtaütéskor.

A Stade de France-nál az egyik öngyilkos merénylő holtteste közelében egy szír útlevelet találtak, ami Ahmed Almuhamed nevére volt kiállítva. 

UPDATE 11:21: Hétfőre a francia hatóságok ujjlenyomata alapján azonosították a támadót, aki valóban Ahmad al-Mohammad volt, és tényleg Görögországban lépett az EU területére. A görög hatóságok október 7-én regisztrálták Lerosz szigetén, ahol ujjelnyomatot is vettek tőle.

A hatóságok korábban semmi konkrétat nem közöltek a szíriai útlevélről azon túl, hogy megtalálták. Az óvatosság érthető volt, komoly kételyek merültek fel:  Amerikai titkosszolgálati és francia rendőrségi források szerint az útlevél szinte biztosan hamisítvány - nem stimmel a sorszáma, és a fénykép sem azé, akinek a nevére ki van állítva. Másrészt 

a szír útlevelek nagyon kelendők a migránsok körében, mert a szíriai menekülteknek jobb esélyük van rá, hogy menekültstátust kapjanak.

Ezért komoly feketepiaca alakult ki a hamis és lopott szíriai útleveleknek, több menekült számolt be arról, hogy ellopták vagy erőszakkal elvették tőlük útlevelüket.

Ezeket az aggályokat most eloszlatták, a hatóságok szerint egyértelműen beigazolódott, hogy al-Mohammad robbantott a Stade de France-nál.*

Egy másik támadóról is feltételezik, hogy szír útlevéllel érkezett, de ennek egyelőre nem találják nyomát a görög nyilvántartásokban.

A Stade de France-nál egy egyiptomi útlevelet is találtak, ezért egy ideig arra gyanakodtak, hogy az egyik merénylő egyiptomi lehetett, de mostanra kiderült, hogy az útlevél nem terroristáé, hanem a támadások egyik sérültjéé volt.

A már megnevezett és elhunyt elkövetőkön kívül a rendőrség hajszát indított a 26 éves Salah Abdeslam, a magát a Comptoire Voltaire-nél felrobbantó Brahim testvére után:

ő is a belgiumi terrorsejt tagja, állítólag ő bérelte azt a VW Polót, amit a Bataclan közelében találtak a rendőrök. 

Őt amúgy szombaton a belga határon feltartóztatták, de az ellenőrzés után elengedték. A belga hatóságok aztán Molenbeekben újra feltartóztatták az autót, de Abdeslam addigra már nem volt a járműben.

UPDATE 12:12: A belga hatóságok hétfőn Molenbeekben letartóztatták Abdeslamot.

A szervezők

Egészen hétfő reggelig az volt a francia hatóságok munkahipotézise, hogy a terrortámadást a francia Salim Benghalem szervezhette. Benghalem a titkosszolgálatok értesülései szerint pont a franciaországi terrortámadásokra készülő külföldi dzsihádisták kiképzéséért felelt, az ISIS szíriai központjában, Rakkában vezetett kiképzőtábort, amire a franciák október 8-án légicsapást is mértek.

A legújabb értesülések szerint azonban már mégsem őt, hanem egy belga állampolgárt,

Abdelhamid Abaaoud-ot tartják a merényletek fő szervezőjének.

A francia RTL rádió értesülései szerint ő is a molenbeeki terrorista sejthez tartozik, és Görögországon át érkezhetett Szíriából, mert ott, Görögországban találták meg a mobiltelefonját.

UPDATE 11:07:

A belga La Derniere Heure napilap értesülései szerint Abaaoud gyerekkori barátja Salah Abdeslamnak, akit nagyon keresnek a francia hatóságok, és aki az egyik halott merénylő öccse. A lap értesülései szerint Salah és harmadik testvére, a szombaton Molenbeekben letartóztatott Mohamed korábban közalkalmazottak voltak, Mohamed például a molenbeeki önkormányzatnak dolgozott.

*Frissített változat, a cikk eredetijében még bizonytalan értesülésként írtunk a görögországi szállról a cikkben is részletezett okokból.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.