Az ISIS szerint a San Bernardino-i mészárlás elkövetői a „követőik” voltak

Terrorizmus
2015 december 05., 11:13
comments 139
  • A kaliforniai San Bernardinóban végrehajtott mészárlás férfi résztvevője kapcsolatban állt legalább két tengerentúli szélsőséges szervezet, köztük az al-Kaidához köthető szíriai an-Núszra Front embereivel – közölte pénteken a Los Angeles Times.
  • Az Iszlám Állam terrorszervezet ma reggeli nyilatkozata szerint a két merénylő a szervezet „követője” volt.

Egy szövetségi igazságügyi tisztségviselő Los Angeles Timesnak nyilatkozva arról beszélt, hogy a 28 éves Syed Rizwan Farooknak volt „valamiféle kapcsolata” az an-Núszra Front mellett a szomáliai al-Shabaab csoporttal is. De az nem világos, miféle kapcsolat volt ez, és kivel tartotta fenn Farook.

A 27 éves Tashfeen Malik és férje, a 28 éves Syed Rizwan Farook szerdán 14 embert megölt, 21-et megsebesített a dél-kaliforniai San Bernardino megyei egészségügyi dolgozók munkahelyi bankettjén, majd életét vesztette a rendőrökkel vívott tűzharcban. Szakértők korábban úgy vélekedtek, hogy a támadást az ISIS ihlette, arra viszont eddig nincs bizonyíték, hogy közvetlenül köze lenne hozzá.

Ha a támadásról bebizonyosodna, hogy az iszlám szélsőségesek által feltüzelt emberek műve volt, ez lenne a legtöbb halálos áldozatot követelő terrorcselekmény az USA a 2011. szeptember 11-i terrortámadás óta.

Az Iszlám Állam reggel Bejrútban internetes rádiónyilatkozatot tett közzé, azt állítva, hogy a két merénylő a szervezet „követője” volt:

„A támadást az Iszlám Állam követői hajtották végre.”

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban bejelentette: terrorcselekménynek tekinti a San Bernardinóban végrehajtott mészárlást, és ezen a nyomon folytatja a nyomozást.

David Bowdich, az FBI magas rangú tisztségviselője elmondta: a hatóságok által eddig összegyűjtött tárgyak alapján arra lehet következtetni, hogy a gyanúsítottak alaposan előkészítették az akciójukat. A tisztségviselő szerint megvizsgálták a tettesek helyszínen hagyott, összetört mobiltelefonjait, és arra utaló jeleket találtak, hogy telefon-összeköttetésben voltak olyan emberekkel, akik az FBI figyelmének középpontjában állnak.

Bowdich megerősítette azokat a korábbi médiaértesüléseket is, amik szerint a mészárlás női elkövetője Facebook-üzenetben hűségesküt tett az ISIS-nek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.