A hatóságok szerint a férfi egyedül követte el a halálos áldozatot is követelő bűncselekményt.
A bulizók először tűzijátéknak hitték a lövéseket.
Kereken harminc év után kerülhet pont a legendás rapper ellen elkövetett gyilkossági ügy végére. Az ügyészek azt ígérték: minden kétséget kizáróan bizonyítják, ki adta parancsba a merényletet. És azt is, hogy miért.
A gyanúsított egy 14 éves diák, aki a lövöldözés végén magával is végzett.
Legalább négy ember, köztük egy kétéves kisfiú is megsebesült, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, egy másikat pedig keresnek.
Valószínűleg leszámolás történt a salsafesztiválon.
A Münchentől 70 kilométerre lévő Schongau város gimnáziumában történt a lövöldözés, egy személyt letartóztattak. A sérültek számáról és állapotukról még nem tudni biztosat.
Az összes áldozatot kórházba szállították, egy 21 éves nő állapota kritikus.
A hírek szerint hatan haltak meg a Stade városában történt lövöldözésben, két személyt őrizetbe vettek.
Egy szemtanú arról számolt be, hogy 30-40 lövést is hallott.
Történelmi újrajátszás nem volt a programban, mégis súlyos lövöldözésbe fulladt az ünnep Toledóban.
A 31 éves férfit az amerikai elnök meggyilkolásának kísérletével is vádolják.
Egy gyerek is megsebesült a tűzpárbajban.
A jelenet nem volt egyedi: több vendéget is láttak borosüvegekkel távozni a helyszínről.
A gyanúsított ellen hétfőn emelnek vádat szövetségi tisztviselő elleni támadás, gyilkossági kísérlet miatt.