94 milliárdos hitelt vett fel a főváros

Budapest
2015 december 29., 17:17
comments 76

A fővárosi önkormányzat összesen 300 millió euró (több mint 94 milliárd forint) értékben kötött két hitelszerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A megállapodást Tarlós István főpolgármester megbízásából Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Baranyay László, az EIB alelnöke írta alá kedden a városházán.

Az egyik hitelkeret-megállapodás 200 millió eurót biztosít közlekedési beruházásokra, a másik alapján pedig 100 millió euró hitelforrás áll rendelkezésre egyéb ágazati, városfejlesztési projektekre.

Bagdy Gábor az aláírás után azt mondta, hogy a főváros az elmúlt években évről évre előrelépett olyan rangsorok alapján, amelyek nagyvárosok, fővárosok élhetőségét vizsgálták, vagy éppen azt, hogy hova jó utazni. Ahhoz, hogy ez a lendület megmaradjon újabb beruházásokra, fejlesztésekre van szükség, ezekhez pedig beruházási pénz kell.

Baranyay László szerint a megállapodás jelentősége egyebek mellett az, hogy biztosíthatja EU-támogatások kiegészítő finanszírozását, illetve a saját erőt. Ezekből a forrásokból a főváros új, elsősorban közlekedési beruházásokat végezhet, illetve felújításokat, bővítéseket, korszerűsítéseket hajthat végre. Ez a bankár szerint javíthatja minden budapesti életminőségét, és hozzájárulhat a gazdasági teljesítmény növekedéséhez is.

A két hitel hosszú lejáratú, 30 és 25 éves futamidejű. A hiteleknél hatéves türelmi periódus áll rendelkezésre, ez idő alatt csak kamatokat kell fizetni, és ezek pedig az aláírók szerint meglehetősen kedvezőek.A forrásokat a főváros a jövő év elején már igénybe veheti.

Az egyéb ágazati beruházásokat finanszírozó (városfejlesztési) 100 millió eurós hitelkeretből környezetvédelmi, energiahatékonysági, szennyvíz- és hulladékgazdálkodási, városrehabilitációs, valamint az információs társadalomhoz köthető fejlesztésekre költhetnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.