Hiába folynak béketárgyalások Genfben, a szíriai polgárháború nem csillapodik. És ahogy a harc megy tovább, a civilek helyzete is egyre tarthatatlanabb, így minden arra utal, hogy továbbra is rengeteg menekült igyekszik majd Európába. A Szíriával határos országok megteltek menekültekkel, és egyre kevesebb a pénz az ellátásukra.

Kedden Jordánia királya bejelentette, hogy nem bírják tovább, ha nem kapnak azonnal jelentős pénzügyi segítséget, akkor nem fogadnak több menekültet Szíriából. A nem egészen 6,5 milliós Jordániában 1,3 millió szíriai menekült él most.

Ahogy a környékbeli országok teljesen megtelnek, és válik teljesen reménytelen hellyé Szíria, úgy kockáztatják meg egyre többen a menekültek közül az átkelést Európába.

A környékbeli középhatalmak és a globális nagyhatalmak is öntik a pénzt a szíriai polgárháborúba, de a háború elől menekülők ellátására egyre kevesebb jut. A segélyek nem növekednek arányosan a rászorulók gyarapodásával. 

A polgárháború pedig egyre kilátástalanabb, mert ahogy egyre több pénzt tesznek bele a külső erők, úgy válik számukra egyre fontosabbá, hogy elérjék céljaikat, és ezek a célok összeegyeztethetetlenek.

A szír polgárháború következő nagy fordulata a közvetlen török beavatkozás lehet.

A szír polgárháború egyre nagyobb játékosokat darált be

A szíriai polgárháború 2011 óta fokozatosan szippantott be egyre több országot, és ezzel a háború tétje is egyre nagyobbá vált. Az egész kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, amit brutális erőszakkal vert le a kormány. Válaszul helyi fegyveres önvédelmi csoportok alakultak, amelyekhez csatlakoztak a hadseregtől is. Mivel Aszad elnök hatalmi bázisa a síitákhoz közelebb álló alavita kisebbség, ezért hamar az etnikai és vallási különbségek is fontosak lettek. A felkelők derékhadát a szunniták adták, míg az ország északi részén élő kurdok igyekeztek leválasztani magukat Szíria többi részétől.

A háború második szakasza akkor jött el, amikor a környékbeli középhatalmak elkezdték önteni a fegyvert és a pénzt a polgárháborúba. A szunnita felkelők mellé állt Szaúd-Arábia, Katar és Törökország. Utóbbi szerepe azért volt különösen fontos, mert hosszú közös határa van Szíriával, ahonnan évekig áramlott az utánpótlás. Amikor úgy tűnt, hogy a szunnita felkelők győzelme már csak idő kérdése, akkor Aszad oldalán beszállt Irán. A síita ország Irakon keresztül küldte az utánpótlást, illetve a befolyása alatt működő libanoni Hezbollah katonáit küldte Aszad segítségére.

A polgárháború nagyon eldurvult. Aszad vegyi fegyvereket vetett be a felkelők ellen. A szunnita felkelés egy részére pedig rátelepedett a most Iszlám Állam néven ismert terrorszervezet, amelynek gyökerei Irakba nyúlnak ugyan, de Szíriában tudtak igazán erőre kapni. Mostanra önálló államot alapítottak, ami az egykori Szíria és Irak egy részét olvasztja magába. Bár hivatalosan egyetlen külső hatalom támogatását sem élvezi, mégis az egyik legerősebb szereplővé nőtte ki magát a polgárháborúban.

A háború harmadik szakaszában már nem csupán helyi, hanem globális szereplők is beszálltak. Amikor az Iszlám Állam elfoglalta a pálya szélén saját államocskát építő szíriai kurdok egyik fontosabb városát, Kobanit, akkor az USA légi támogatást nyújtott a város visszaszerzésére induló kurdoknak. Azóta az USA folyamatosan bombázza az Iszlám Államot Szíriában is, és mostanra Franciaország és Nagy-Britannia is csatlakozott a szövetségesek közül, illetve hamarosan Hollandia is beszáll a szíriai bombázásokba.

Aszad elnök oldalán pedig fokozta erőfeszítéseit Irán, mostanra több ezer embert vezényeltek Szíriába közvetlenül Iránból is, sokat közülük kényszersorozott afgán menekültek. Ősszel pedig az orosz légierő is beszállt a háborúba Aszad oldalán.

Akit a levegőből támogatnak, az sokkal erősebb lesz

Az amerikai és orosz beavatkozás alapjaiban változtatta meg a polgárháború menetét. A külföldi légi támogatás megjelenéséig úgy nézett ki, hogy a szunnita felkelés elsöpri Aszad rezsimjét, és csak az lesz a kérdés, hogy az Iszlám Állam illetve a Nyugat felé magukat mérsékeltebbnek mutató szunnita felkelők ezután egymásnak esnek-e.

Mostanra azonban Aszad hadserege az iráni parancsnokokkal és az orosz bombázókkal megerősítve átvette a kezdeményezést több fronton is, és ugyan a szunnita felkelők legfontosabb városaikat még tartani tudják, de folyamatosan szűkül a területük. 

Továbbá nagyot erősödött a szíriai kurdok hadserege, az YPG, akik Törökország és az Iszlám Állam közé ékelődött területüket jelentősen növelték az utóbbi egy évben. Sikerük egyik fontos feltétele volt, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelmükben számíthattak az amerikai bombázók fedezésére.

Akik viszont gyengültek

A szíriai polgárháború négy nagy szereplője közül kettő maradt légi támogatás nélkül, és mindkettő szunnita kötődésű: az Iszlám Állam és a kevésbé Nyugat-ellenes felkelők. A két csoport között török, szaúdi és katari támogatóik a háború előző szakaszában nem is tettek éles különbséget, mostanra azonban azt állítják, hogy az Iszlám Államot már nem segítik.

A még támogatott szunnita csoportok viszont beszorultak az Iszlám Állam és Aszad területe közé. Utánpótlásukat pedig nagyon veszélyezteti, hogy a kurd YPG mostanra ellenőrzése alatt tartja a török-szír határ nagy részét. A határ nyugati felén is van egy kurd enklávé, a keletin pedig egész hosszan húzódik a kurdok területe. Ha a kurdok egyesítenék területeiket, akkor a törökök támogatta szír felkelés sorsa már a kurdok jóindulatán is múlna.

Így két oka is lenne a törököknek a beavatkozásra

A török hadsereg esetleges beavatkozása már tavaly is felmerült. November elején, alig néhány nappal a kurd kormánypárt választási győzelme után szivárgott ki a török sajtónak a hadsereg egészen konkrét terve, ami egy tízezer fős intervenciós sereggel számolt Észak-Szíriában. A terv szerint a törökök 50 kilométer mélyen nyomulnának be Szíria területére, biztosítanák ott a békét, és 5 millió menekültet telepítenének le ebben a zónában. A Nyugat felé a menekültügy rendezésével igyekeztek volna eladni az intervenciót, bár az egyáltalán nem világos, hogy ki látta volna el, és hogyan helyezné el ott ezt a rengeteg embert.

A törököknek két fontos stratégiai okuk is lenne meghúzni ezt a lépést: ezzel újra életet lehelhetnének az Aszad ellen harcoló szunnita felkelésbe. A törökök az utóbbi években rengeteg pénzt és energiát fordítottak az Aszad elleni felkelés támogatására, ezért aligha mondanának le az ügyről egykönnyen.

Másrészt az intervencióval megfékezhetnék a szíriai kurdokat is. Törökország ellenségesen tekint az YPG-re, mert a PKK szövetségeseinek tartja őket. (A PKK nevű kurd szervezet évtizedekig háborúban állt Törökországgal az ott élő kurdok felszabadításáért küzdve. A török kormány és a PKK közti tűzszünetnek éppen tavaly nyáron lett vége, nem függetlenül a kurdok szíriai megerősödésétől.)

Csakhogy ebből könnyen orosz - török háború lehetne

A török beavatkozásnak van azonban néhány komoly kockázata. Egyrészt az USA elvesztené legfontosabb szíriai szárazföldi szövetségesét, az Iszlám Állam ellen hatékonyan harcoló YPG-t. Tulajdonképpen nincs is más komoly szárazfüldi erő Szíriában, amelyik első számú ellenségének most az Iszlám Államot tekinti. Ezért Amerika igyekszik féken tartani a törököket.

A másik probléma az, hogy az orosz hadsereg a törökök szövetségeseit bombázza Szíriában. Ez vezetett ahhoz is, hogy a török légierő már lelőtt egy orosz repülőgépet ebben a háborúban. Ha a törökök közvetlenül is belépnének a szíriai polgárháborúba, abból könnyen újabb közvetlen konfliktus lehetne az oroszokkal. Ennek pedig azért is lennének beláthatatlan következményei, mert Törökország a NATO tagja, vagyis joga van arra, hogy a szervezet segítségét kérje, ha úgy érzi, hogy agresszió éri. 

A racionális érvek ezért inkább azt diktálnák, hogy Törökország ne lépjen be a háborúba. Ám Erdogan török elnök eddigi viselkedése viszont arra utal, hogy ha szorongatva érzi magát, akkor az agressziót választja. Az utóbbi egy évben a török hadsereg ahol lehetett, ott élezte a konfliktusokat: 

• hadjáratot indított Törökország délkeleti felében a PKK ellen, több törökországi kurd várost szabályos ostromzár alá véve; 
  
• csapatokat küldött Észak-Kelet-Irakba a bagdadi kormány tiltakozása ellenére is; 
  
• Irakban és Szíriában is légicsapásokat mért a PKK táboraira; 
  
• és lelőtt egy orosz vadászbombázót. 

Nem úgy néz ki, hogy Erdogan kész lenne figyelmen kívül hagyni szíriai érdekeit, és egyre kevésbé látszik a katonai beavatkozáson kívül más mód ezek érvényesítésére.

Az lehetne megoldás, ha a háború menetét megfordító két nagyhatalom, Oroszország és az USA meg tudna állapodni egy olyan rendezési tervben, ami mindegyik szereplőnek jó, és akaratukat rákényszerítenék helyi szövetségeseikre: az USA Törökországra, Oroszország pedig Iránra. Sajnos ilyen terv még csak körvonalazódni sem látszik, inkább csak a feszültség fokozódik Szíriában. Úgyhogy menekültből is csak egyre több lesz.