Orbán Ráhel pozíciószerzése nagyon rossz hír Magyarországnak, de Orbán Viktornak is az lesz

Sajnos a KLIK és Habony Árpád magánkiállítása között kicsit elsikkadt, de a napokban Magyarországon még ezeknél is súlyosabb dolog történt. Egy újabb határt átlépve Orbán Viktor elkezdte a saját családját is beépíteni a hatalomba. A múlt héten a miniszterelnök legszűkebb köre, valamint néhány baráti vállalkozó részvételével tartott turizmuscentralizáló fejösszedugáson részt vehetett Orbán Ráhel is.

A magyar állam belekontárkodása az utóbbi években egész jól teljesítő, és további komoly potenciált rejtő hazai idegenforgalomba már magában is kétségbeesésre adhat okot. Az országimázs, az idegenforgalmi ipar serkentése azon kevés gazdasági terület közé tartozik, ahol egy komoly államnak is lehet keresnivalója, azonban a magyar állam utóbbi években elkövetett piactorzító lépései nem sok jót ígérnek. De még ez sem akkora baj, mint hogy ebben az akármiben a miniszterelnök lánya is szerepet kap.

Nem ez az első alkalom, hogy Orbán Viktor a reflektorfénybe engedi a gyerekeit, de ami most történik, az minőségileg más.

Maga Orbán Ráhel sem most szerepel először a médiában. Saját édesapja csinált az esküvőjéből elég ízléstelen bulvárseményt. 2013 őszén az ilyesmire kapható lapok napról napra közölték a miniszterelnök környezetéből csepegtetett információkat a hercegnői frigyről. Most az első Orbán-unoka érkezéséből is hasonló médiaeseményt csinálnak az ilyesmiben illetékesek: a pénteki Blikkből például kiderül, hogy a család “igyekszik diszkréten kezelni a gyermekvárást: azt magánügynek tekintik, nem is szivárogtatnak róla információkat”. Mindez egy olyan cikkben, ami nem tekinti magánügynek a gyermekvárást, és más sincs benne, mint szivárogtatott információk.

A mindenféle jeles focimeccsek VIP-páholyába beültetett Orbán Gáspár is rendszeresen szerepel a médiában. A legnagyobb felháborodást az keltette, amikor apukája még a 2014-es vébé döntőjére is szerzett neki jegyet, közvetlenül Blatter és Putyin mellé. Valóban az orbáni nepotizmus egyik legprimitívebb megnyilvánulása volt, de Magyarország nem lett tőle rosszabb hely.

Orbán Ráhel turisztikai pozicionálástól viszont garantáltan az lesz.

Hogy milyen idegenforgalmi szakember, és úgy általában is milyen ember Orbán Ráhel, arról keveset tudunk, de tulajdonképpen nem is fontos. Legendás írása a saját lábon állásról ugyan nem sok jót sejtet, de az igazi baj nem ez, hanem hogy természetesen nem szakmai múltja, hanem rokoni kapcsolatai miatt lehetett ott a múlt heti találkozón. Ez politikailag és erkölcsileg egyaránt elfogadhatatlan egy miniszterelnöktől, de ne essünk bele abba a hibába, hogy Orbán Ráhelt gyenge nőnek, dróton rángatott bábunak tekintjük. Felnőtt nőről van szó, aki saját akaratából ment be apu munkahelyére fontoskodni.

Hiába mondta Lázár János a csütörtöki kormányinfón, hogy Orbán Ráhelnek “semmilyen közfunkciója nincs, semmilyen átalakítást nem befolyásol a jelenlétével”, ezt nyilván egyetlen magyar ember sem hiszi el, még akkor sem, ha a miniszterelnök lányának formálisan tényleg nincs semmilyen közfunkciója. Azok sem hiszik el, akik személyesen is ott voltak a turisztikai csúcstalálkozón. Ezzel a szereplésével pedig, szemben az esküvője körüli felhajtással és Gáspár öccse szurkolói tevékenységével, bekerült a hatalomba.

Dinasztiaépítésről túlzás lenne beszélni, hiszen nincs arról szó, hogy Orbán Ráhelre az ország vezetése várna. Ugyanakkor mégis nagyon-nagyon fontos dolog történt itt: Magyarország miniszterelnöke lepasszolt egy ici-pici szelet hatalmat a lányának, hogy aztán az belátása szerint azt tehessen vele, amit csak akar. Ilyen a rendszerváltás óta nem volt.

Ez a fejlemény olyan szempontból nem meglepő, hogy előbb-utóbb minden olyan országban hasonló történik, ahol a demokratikus alapértékek, a meritokrácia, az átláthatóság és a jogegyenlőség magasztos eszméi háttérbe szorulnak. A Magyarországhoz hasonló periférikus demokráciákban szinte mindenhol találni politikai dinasztiákat, amelyek ugyan nem olyan erősek, mint az észak-koreai Kim família, de kárt azért bőven tudnak okozni. Így van ez Görögországtól kezdve Indiáig mindenhol.

Könnyen megérthető, hogy az ilyen királyi, vagy legalábbis nemesi családok kialakulása miért törvényszerű. Egyfelől mert az olyan periférikus demokráciákban, mint Magyarország, a politika olyan mocskos meló, hogy aki máshol is tud érvényesülni, nem nagyon vágyik a közelébe. Másfelől hiába is vágyna a közelébe: a csúcson ülők, akik a mocskos dolgokat elkövetik, inkább nem is engednek oda idegent. Csak a saját vérükben és a saját gázszerelőjükben bíznak, csak a rokoni szálat érzik elég erősnek ahhoz, hogy egészen konkrét bűncselekmények se tudják széjjelszakítani.

Logikus, hogy így gondolják, és rövid távon be is szokott válni. A hatalom összezár, és kéz kezet mos. A nemzetközi példák azonban azt mutatják, hogy hosszú távon senkinek sem jó, ha a hatalmon lévők rokonaikat hozzák helyzetbe.

Hogy miért nem jó az országnak, azt mindenki tudja.

De nem jó a helyzetbe hozott rokonnak sem, aki érdemtelen pozíciószerzésének köszönhetően közutálat tárgyává, szemét, de jogos viccek célpontjává válik. Így volt ez a közelmúltban az argentin Máximo Kirchnertől a tunéziai Imed Trabelsziig. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktornál lényegesen gátlástalanabb és persze egyben dörzsöltebb Vlagyimir Putyin úgy óvja a lányait a nyilvánosságtól, ahogy.

A népharag pedig könnyen tud odáig gerjedni, hogy a nagyfőnök döntési helyzetbe kényszerül. Választhatja azt az utat, amit az üzbég Islam Karimov, aki jelenleg házi őrizetben tartja az évtizedeken át szabadon rabló lányát, így próbálva menteni a saját bőrét. És persze dönthet úgy is, hogy a család fontosabb számára a demokrácia látszatánál vagy valami OLAF-vizsgálatnál, ám ebben az esetben fel kell készülnie arra, hogy ha ő egyszer megbukik, egész rokonságát magával rántja.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.