San Francisco elesett

Úgy tűnik, végleg véget ért az aranykor, amikor San Francisco egyszerre volt a Nyugat Párizsa és a Kelet Honoluluja: a városba betelepülő teches hordáknak hála a hippijeiről, melegeiről és excentrikus művészeiről híres város már évekkel ezelőtt elindult a rettegett dzsentrifikáció útján, és mostanra úgy tűnik, nincs olyan erő, ami visszafordítsa.

San Francisco szerencséje, hogy népességét tekintve 850 ezer lakosával feleakkora, mint a magyar főváros, és a lakosok száma alapján az USA-n belül is csak a 13. helyen áll. Amellett, hogy kivételesen szép, még élhető is: az elmúlt években egymás után többször is a legélhetőbb amerikai városnak nyilvánították olyan szempontok alapján, mint a szórakozási lehetőségek, az oktatás színvonala, a közbiztonság, vagy a légszennyezettség mértéke, pontosabban annak hiánya.

San Francisco szerencséje továbbá, hogy ha akarna sem tudna tízmilliós metropolisszá válni, mert nincs hová terjeszkednie: keleten az öböl, északon a szoros, nyugaton a Csendes-óceán, délen pedig az ipari és alvótelepülések sora egészen az Öböl délkeleti csücskéig, és még azon is túl, egészen San Joséig, a Szilícium-völgy önjelölt fővárosáig.

Az óceán, a város és az öböl

A San Franciscótól délre fekvő, egymással összenőtt kisvárosok – Menlo Park, Palo Alto, Mountain View, Cupertino – szinte mindegyike több tízezer alkalmazottat foglalkoztató techcég székhelye: ott lakik az Apple, a Google, a Facebook és az összes cég, ami az elmúlt évtizedben lett néhány fős garázsvállalkozásból a világ gazdaságát és kultúráját meghatározó globális intézmény.

San Francisco balszerencséje, hogy a teches alkalmazottak tömegeit foglalkoztató cégeknek helyt adó kisvárosok egytől egyig unalmas, kicsit poros, európai szemmel földhözragadt, lepényszerűen elnyúló képződmények, így azok a munkavállalók, akiknek nem jön be a vidéki unalom, előszeretettel költöznek a nyüzsgő Városba (úgy is, mint “The City”) – főleg hogy a techcégek jól fizetnek, a közlekedés pedig az öböl partján kiépített helyiérdekű vasút, a Bart révén amerikai, különösen nyugati várostól szokatlan módon egészen jól működik,

A városból ingáznak vidékre

A techcégek mindehhez azzal könnyítik meg az ingázók dolgát, hogy különbuszokkal hordják a San Franciscóból vidékre kijáró alkalmazottaikat a Google-be, az Apple-be és a Facebookba, úgyhogy kifejezetten megéri nekik a városban lakni, különösen hogy az ingatlan- és albérletárak az öbölmenti településeken az óriási kereslet miatt lassan legalább olyan megfizethetetlenek, mint a mesés San Franciscóban. 

Az őslakos helyiek viszont, akik ha nem is a városban születtek, de még a techboom előtt költöztek San Franciscóba, nagyon, de nagyon ki vannak akadva a jövevényekre - elsősorban nem is a méregdrága biokávézók és kézműves bagelezők miatt, hanem mert ők nem tudják megfizetni azokat a lakbéreket, amiket a Google programozói meg a Facebook salesei meg tudnak, így előbb-utóbb kénytelenek elhagyni otthonaikat.

A Mission már rég elesett

A legjobb példa erre a Mission nevű kerület a várost észak-nyugati irányban átszelő 101-es autópályától nyugatra, a Market Streettől délre. A Mission a múlt század végén még egészen lepukkant környék volt, ahová az olcsósága miatt előszeretettel költöztek be a bevándorlók, a művészek és mindenféle excentrikus, de pénztelen figurák. A Mission aztán a kilencvenes évektől kezdve fokozatosan a város egyik legfelkapottabb környékévé változott, és a bérlőket egymás után szorították ki lakásaikból a techcégek alkalmazottai, akiknek semmi sem drága, nemhogy egy garzon a Missionben. 

A Berkley és a UCLA által üzemeltetett költözésfigyelő rendszer, az Urban Displacement Project térképén jól látszik, hogyan lilult be a Mission az elmúlt néhány évtizedben - a lilulás azt jelenti, hogy ebben a kerületben számottevő a ki- és bevándorlás, ami különösen a szomszédos kerületekhez képest mutat meglepően magas értékeket.

De a tendencia nemcsak a Missionben, hanem az egész városban megfigyelhető: San Franciscóban egy átlagos garzonlakás havi bérleti díja mostanában 3000 dollár (830 ezer forint) körül alakul, egy kétszobás lakásé már inkább 4000 dollár, ami forintban 1,1 millió. Nincs az az éhező művész, aki ezt meg tudná fizetni.

Nem vagyok heterofób, de ami sok, az sok

A Mission után most San Francisco újabb kerülete retteg a geekek hatalomátvételétől: a Castróból, a világ leghíresebb melegnegyedéből egyre-másra költöznek el az őslakosok, mert képtelenek állni a versenyt a jól fizetett, de excentrikusnak egyáltalán nem mondható programozókkal. 

„A teches csávók átvették a Mixet. Ők uralták a billiárdasztalt és a teraszt. Ezek a nagy darab, hangos, domináns fickók. Félelmetes volt – panaszkodott nemrég a Guardian tudósítójának egy helyi érdekeltségű meleg lakos a kedvenc melegbárjában történtekről. – Nem vagyok heterofób, de nem akarok bemenni egy melegbárba és meghívni egy faszit egy italra csak azért, hogy kiröhögjön, és azt mondja, hogy hetero. Ők bárhová mehetnek. Mi nem.”

A Mix a Castróban. Szégyenszemre elárasztották a heterók



Bár a statisztikák szerint még mindig a San Franciscó-i öböl és környéke az Egyesült Államok legmelegebb területe (a környéken lakók 6,2 százaléka vallja magát az LGBT közösség tagjának) és azok közül, akik több mint tíz éve a Castróban laknak, 77 százalék állítja, hogy meleg, az elmúlt évben a kerületbe költözőknek már csak 55 százaléka homoszexuális. A józan gondolkodású helyiek szerint ugyanakkor nem feltétlenül az a helyzet, hogy szégyenszemre elheterósodik a környék, hanem hogy a csóró melegek helyét a gazdag melegek veszik át. Az biztos, hogy a hetvenes évek óta hódító combcsizmás, bőrbe varrt, klasszikus Freddie Mercury-bajszos melegek kiszorulnak a Castróból, illetve olyannyira mainstreamizálódnak, hogy ránézésre egyre nehezebben lehet megmondani, ki a meleg közülük.

A San Francicó-i ingatlanosok erre azt mondják, hogy a városba költöző melegek nem kifejezetten gay neigbourhoodba (gaybourhood!) szeretnének költözni, amikor lakást keresnek maguknak: fontosabb nekik, hogy közel legyen a munkahelyük, vagy hogy jó legyen a közlekedés. A helyiek emlékeztetnek arra is, hogy kezdetben a városban letelepedő különböző nemzetiségű bevándorlók, így az írek és a japánok is koncentráltan éltek, aztán asszimilálódtak és felszívódtak San Franciscóban, úgyhogy valószínűleg ez lesz a Castro melegeinek a sorsa is.

A Tenderloinnak jót tett

Létezik ugyanakkor olyan környék, aminek még az őslakos helyiek szerint is kifejezetten jót tett az újonnan beköltöző középosztály. A Market Street, a 101-es és a Geary által határolt kerület, a hírhedt Tenderloin nem is olyan régen még a város legdurvább, leglepattantabb környéke volt, mindennapos utcai verekedésekkel, rablásokkal és egyéb csetepatékkal. Volt viszont egy óriási előnye: közel esik a Barthoz, így vonzó célpontjává vált a teches alkalmazottaknak, akik elkezdtek beköltözni, a Tenderloin pedig kikupálódott, amit az őslakosok egyáltalán nem bánnak - már ameddig nem kényszerülnek arra, hogy otthagyják az otthonukat, mert nem tudják kifizetni a lakbért.

És hogy milyen fontos a közlekedés a Szilícium-völgy irányába: a statisztikák szerint 2011 óta azok a kilakoltatások, amikor a bérlőket nem saját hibájuk miatt küldték el az otthonukból, 69 százalékban olyan környéken történtek, ahol négy háztömbön belül volt a techcégek alkalmazottait szállító különbusz megállója. 

A geeközön áldozata San Francisco legrégebbi melegbárja,a  Gangway

Nem feltétlenül dzsentrifikáció

Könnyű lenne a gazdag geekek bevándorlását elintézni azzal, hogy ez bizony dzsentrifikáció, de a San Francisco népességét érintő változásokat vizsgáló kutatók különbséget tesznek az egyszerű elköltözés – displacement – és a dzsentrifikációként ismert jelenség között. Az elköltözés oka ugyanúgy lehet az emelkedő ingatlanár, mint az épületek folyamatos lepusztulása – megtörténhet, hogy a magas bérleti díjak miatt elköltöznek az alacsony fizetésű lakók, de az is gyakori, hogy a karbantartás híján lepattant épületekbe senki nem hajlandó beköltözni. A displacement, az ide-oda költözés nem feltétlenül párosul a dzsentrifikációval, aminek lényege, hogy alapvető demográfiai változást jelent egy adott környék lakóinak összetételében.

Annyi viszont biztos, hogy a geekek beköltözésével alapjaiban változik meg a város képe: a techcégek alkalmazottai pont azért költöznek a Castróba meg a Missionbe, mert szeretnének fürdőzni a különleges kultúrában, élvezni a művészek, hippik, drag queenek és egyéb csodabogarak társaságát. A csodabogarak viszont távozni kényszerülnek, mert nincs annyi pénzük lakbérre, mint a programozóknak. 

Ez történik egy várossal, ami túl élhető: akinek van pénze, de unalmas, az mind odaköltözik, akinek meg nincs pénze, de érdekes, az továbbáll. A város pedig szép lassan elélhetetlenedik. 

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.