A Fidesz és a KDNP ma elintézte, hogy ne tudhassuk meg, mit művel a pénzünkkel a Magyar Posta és az MNB

Ma a Magyar Postának és a Magyar Nemzeti Banknak is „elveszett a közvagyon jellege”.

Nem tudjuk, mire költi a pénzünket a Magyar Posta

118 igen szavazat mellett, 57 nem szavazat ellenében, 0 tartózkodással elfogadták a postatörvényt, amit Németh Szilárd kezdeményezett.

súlyos törvénymódosítási javaslat, ami lényegében kivenné a Magyar Postát az infortörvény hatálya alól, gyakorlatilag az alkotmánnyal is szembemegy.

Az MNB pénzét sem követhetjük nyomon

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényhez nyújtott be a fideszes Bánki Erik törvénymódosítást. Hasonlóan, 118 igen, 58 nem szavazat mellett ezt is elfogadták.

A Magyar Nemzeti Bank adatait titkosító törvényjavaslat értelmében ha az MNB alapítványokba teszi a pénzét, az a pénz onnantól már nem közpénz. A törvény szerint így a vagyon „elveszíti közvagyon jellegét”.

De nem csak az MNB cégei, hanem az MNB cégeinek a cégei is megtagadhatnak minden adatigénylést egy utolsó pillanatban beadott módosítás értelmében.

A törvénymódosítás ellen az adatvédelmi biztos is felszólalt.

A két törvényt ez a 118 ember szavazta meg:

  1. Ágh Péter (Fidesz)
  2. B. Nagy László (Fidesz)
  3. Balla György (Fidesz)
  4. Balla Mihály (Fidesz)
  5. Bánki Erik (Fidesz)
  6. Bányai Gábor (Fidesz)
  7. Bartos Mónika (Fidesz)
  8. Becsó Zsolt (Fidesz)
  9. Bencsik János (Fidesz)
  10. Dr. Bene Ildikó (Fidesz)
  11. Bíró Márk (Fidesz)
  12. Bodó Sándor (Fidesz)
  13. Boldog István (Fidesz)
  14. Bóna Zoltán (Fidesz)
  15. Budai Gyula (Fidesz)
  16. Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz)
  17. Cseresnyés Péter (Fidesz)
  18. Csizi Péter (Fidesz)
  19. Csöbör Katalin (Fidesz)
  20. Czerván György (Fidesz)
  21. Dr. Czomba Sándor (Fidesz)
  22. Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz)
  23. Dankó Béla (Fidesz)
  24. Demeter Zoltán (Fidesz)
  25. Dunai Mónika (Fidesz)
  26. Farkas Flórián (Fidesz)
  27. Farkas Sándor (Fidesz)
  28. Dr. Fónagy János (Fidesz)
  29. Font Sándor (Fidesz)
  30. Dr. Galambos Dénes (Fidesz)
  31. Gelencsér Attila (Fidesz)
  32. Dr. Gulyás Gergely (Fidesz)
  33. Gyopáros Alpár (Fidesz)
  34. Győrffy Balázs (Fidesz)
  35. Hadházy Sándor (Fidesz)
  36. Halász János (Fidesz)
  37. Hende Csaba (Fidesz)
  38. Hirt Ferenc (Fidesz)
  39. Horváth István (Fidesz)
  40. Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
  41. Jakab István (Fidesz)
  42. Dr. Kerényi János (Fidesz)
  43. Kontrát Károly (Fidesz)
  44. Kósa Lajos (Fidesz)
  45. Dr. Kovács József (Fidesz)
  46. Kovács Sándor (Fidesz)
  47. Dr. Kovács Zoltán (Fidesz)
  48. Kövér László (Fidesz)
  49. Kucsák László (Fidesz)
  50. L. Simon László (Fidesz)
  51. László Tamás (Fidesz)
  52. Lezsák Sándor (Fidesz)
  53. Manninger Jenő (Fidesz)
  54. Dr. Mátrai Márta (Fidesz)
  55. Dr. Mengyi Roland (Fidesz)
  56. Dr. Molnár Ágnes (Fidesz)
  57. Dr. Nagy István (Fidesz)
  58. Németh Szilárd István (Fidesz)
  59. Nyitrai Zsolt (Fidesz)
  60. Pánczél Károly (Fidesz)
  61. Dr. Pesti Imre (Fidesz)
  62. Petneházy Attila (Fidesz)
  63. Pócs János (Fidesz)
  64. Pogácsás Tibor (Fidesz)
  65. Dr. Pósán László (Fidesz)
  66. Potápi Árpád János (Fidesz)
  67. Dr. Répássy Róbert (Fidesz)
  68. Révész Máriusz (Fidesz)
  69. Riz Gábor (Fidesz)
  70. Rogán Antal (Fidesz)
  71. Dr. Salacz László (Fidesz)
  72. Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
  73. Dr. Simon Miklós (Fidesz)
  74. Simon Róbert Balázs (Fidesz)
  75. Simonka György (Fidesz)
  76. Szabó Zsolt (Fidesz)
  77. Szabolcs Attila (Fidesz)
  78. Szatmáry Kristóf (Fidesz)
  79. Dr. Szűcs Lajos (Fidesz)
  80. Tállai András (Fidesz)
  81. Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz)
  82. Tasó László (Fidesz)
  83. Tessely Zoltán (Fidesz)
  84. Dr. Tiba István (Fidesz)
  85. Tiffán Zsolt (Fidesz)
  86. Dr. Tilki Attila (Fidesz)
  87. Törő Gábor (Fidesz)
  88. Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz)
  89. Tuzson Bence (Fidesz)
  90. V. Németh Zsolt (Fidesz)
  91. Vantara Gyula (Fidesz)
  92. Varga Gábor (Fidesz)
  93. Varga József (Fidesz)
  94. Varga Mihály (Fidesz)
  95. Vargha Tamás (Fidesz)
  96. Dr. Vas Imre (Fidesz)
  97. Vécsey László (Fidesz)
  98. Vigh László (Fidesz)
  99. Dr. Vinnai Győző (Fidesz)
  100. Dr. Vitányi István (Fidesz)
  101. Dr. Völner Pál (Fidesz)
  102. Witzmann Mihály (Fidesz)
  103. Dr. Zombor Gábor (Fidesz)
  104. Zsigó Róbert (Fidesz)
  105. Dr. Aradszki András (KDNP)
  106. Firtl Mátyás (KDNP)
  107. Földi László (KDNP)
  108. Dr. Hargitai János (KDNP)
  109. Harrach Péter (KDNP)
  110. Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
  111. Hollik István (KDNP)
  112. Dr. Latorcai János (KDNP)
  113. Móring József Attila (KDNP)
  114. Dr. Rétvári Bence (KDNP)
  115. Dr. Rubovszky György (KDNP)
  116. Soltész Miklós (KDNP)
  117. Szászfalvi László (KDNP)
  118. Dr. Vejkey Imre (KDNP)

Igazoltan volt távol a Fideszből Orbán Viktor, Lázár János, Fazekas Sándor (aki inkább az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület küldöttgyűlésére ment), Szijjártó Péter, Balog Zoltán, Hoppál Péter és Horváth László, a KDNP-ből Semjén Zsolt, Szeszták Miklós és Simicskó István.

Nem szavazott a szocialista Mesterházy Attila és Kunhalmi Ágnes, illetve az LMP-s Sallai Róbert Benedek. A Jobbikból Kepli Lajos és Szávay István volt igazoltan távol. A DK bojkottálta az egészet, a képviselői szintén nem voltak ott.

A kormánypárti képviselők közül csomóan tegnap még azt nyilatkozták az Indexnek, hogy fogalmuk sincs arról, amit ma végül megszavaztak.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.